Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján, írja az MTI, miután kikapott Karolina Pektől 3:0-ra (7, 8, 7).
Az előző játékokon bronzérmes, majd egy évre rá világbajnok Szvitacs pénteken brazil versenyzőt búcsúztatva jutott az elődöntőbe, ahol a lengyel Karolina Pek várt rá.
A magyar parasportoló az első szettben ugyan volt kétpontos előnyben is, de végül a rivális jobbnak bizonyult, ráadásul Pek a második játszmát végig vezetve nyerte meg. A harmadik felvonásban is Pek irányított, aki így magabiztosan jutott be az esti fináléba.
A 34 éves Szvitacs Alexa 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait, de azóta is szerepel az épek között is, az Extraliga-bronzérmes Győri AC játékosa.
Szvitacs öt arany- és négy ezüstérem mellett a magyar küldöttség negyedik bronzát szerezte a francia fővárosban.
A 20 évig Józsefvárosban élt Alexandra 2021-ben megkapta a kerülettől a JóSport kitüntetést (azóta Guricsné Pásztor Erzsébet-díj).
Nyitókép: Koszticsák Szilárd / MTI