Idén a nemzetközi diákolimpián az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium egyik végzős tanulója, Dudás Ágoston közgazdaságtanból mérettette meg magát a görögországi Olümpiában, ahol 19 ország 85 versenyzője közül a legjobb 10 közé küzdötte be magát.
Dudás Ágoston eddig Kőbányán, a Tiszti-telepen a Bem József Általános Iskolába járt, most 12-ikes a Trefortban. Édesapja építőmérnök, édesanyja háztartásbeli. Ágostont régóta érdekli a közgazdaságtan.
„Már a gyerektáborokban is mondták, hogy jól kezelem a zsebpénzem.”
A covidjárvány alatt sok videót nézett meg aktuális gazdasági témákban. Szeret olvasni is, gyakran rákeresett valamely közgazdasági kérdésre, aztán kinézett hozzá egy könyvet, amit el is olvasott. Az első a befektetésekről szólt, míg mostanában inkább elméleti közgazdaságtannal foglalkozik, mint mondja, az alapvető logikai kapcsolatok érdeklik.
A Trefortban nem tanul közgazdaságtant, ha kérdez, akkor viszont kap segítséget a tanároktól, de alapvetően teljesen magától készült föl a versenyre.
„Szisztematikusan végignéztem, van-e magyar vagy bármilyen nemzetközi verseny, ahol indulhatnék.”
Érdekelte a téma, olvasott róla, aztán megtalálta a versenyt, majd felkészült rá rendesen. Azt mondja, szeret versenyezni, megmérni a tudását és a versenyen visszajelzést kapni. „Amihez hozzákezdek, azt szeretném jó minőségben és magas szinten csinálni” – mesél a hozzáállásáról. Történelem- és matekversenyeken is indult már, s bár nem nyerte meg őket, az átlagnál jobban teljesített, és ez számára elég. „Kevésbé egyetlen témára összpontosító vagyok, több minden érdekel.” A tavalyi OKTV-n matekból és földrajzból a második fordulóig jutott.
A diákolimpián az első egy online forduló feleletválasztós kérdésekkel, alacsony időkerettel. Ezt követi az országos verseny, ami írásbelivel kezdődött, és a top 10 mehetett tovább szóbelizni a következő fordulóba. Onnan pedig a legjobb 5 versenyzőt delegálták a nemzetközi versenyre, ahol két írásbeli kör volt, és ezután a top 10 szóbelizett a nemzetközi fináléra. Az új éremrendszer szerint az első 10 diák aranyérmet kap, így lett Ágoston is aranyérmes, a 9. helyezést érte el. A magyar diákok még két ezüstöt, és egy bronzot is elhoztak közgazdaságtanból.
A döntő angolul zajlott. A szervezők kedvesek voltak, a versenyhangulat csak akkor kezdődött, amikor elkezdték kiosztani a teszteket, meséli Ágoston. A szóbeli fordulóban a nemzetközi zsűri előtt a monetáris politikáról kellett beszélnie, mindenki más témából felelt. Még érdemes tudni azt is, hogy négy kontinensről összesen 97 ezer diák indult el az idén, az első helyezettnek járó díjat pedig Kostis Hatzidakis, Görögország gazdasági és pénzügyminisztere adta át.
A Közgazdasági Diákolimpia magyarországi szervezője az idén 130 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). A versenyt az International Olympic Academy nevű konferencia-központban rendezték, itt volt a szállás, az étkezés, a verseny. „Az MKT és a nemzetközi részvétel koordinálója biztosította a repülőjegyet és a kísérőt. A felkészüléshez könyveket ajánlottak és adtak, és ha kérdésünk volt, át lehetett beszélni, de heti rendszerességű szervezett felkészítés nem volt” – mondja Ágoston.
„Olümpia 5 óra buszútra van Athéntól, így az utazás viszonylag sok időt vett igénybe” – meséli. A programok az alábbiak voltak: az ókori Olümpia romjainak megnézése, networking, ismerkedés, előadások – pl. egy IMF Board Member, ill. egy pénzügyi cég (Freedom Finance) képviselőjének előadása –, illetve természetesen maga a verseny.
Ágoston egyetemre készül, jó példaként szolgál neki a bátyja, aki jelenleg biológusnak tanul az ELTE-n.
Fotók: Huszár Boglárka