közösségi költségvetés

2024. október 15.

Jobb terek, tisztább közterek – ezek az ötletek nyertek a főváros közösségi költségvetésén

Itt vannak azok a nyertes fővárosi ötletek, melyek a kerületben valósulnak meg a 2024-es közösségi költségvetés alapján. Ránéztünk kicsit a korábban nyert ötletek megvalósulásának állapotára is.

Lezajlott a fővárosi részvételi költségvetés, azaz a közösségi költségvetés szavazása. Idén több mint 29 ezren vettek részt a szavazáson, a szavazatok alapján 13 új ötlet valósulhat meg, melyekből 4 Józsefvárost érinti. Íme, a kerületi nyertes ötletek:

A Corvinnegyed aluljáró megújítása

Az ötletbeadó szerint óriási hatással van ránk a tér, amelyben mindennap élünk, dolgozunk és áthaladunk, közlekedünk. Nincs ez másként az eléggé kriminális állapotú Corvinnegyed aluljáró esetében sem. A forgalmas aluljáró művészeti megújítása pozitív hatást gyakorolna az arra közlekedőkre, emellett segítene szélesebb körben és méltó környezetben megjeleníteni kortárs alkotók műveit. A projekt tervezett költsége 60 millió forint, amiből a corvinnegyedi aluljáró vizuális összképét rendezik, újraalkotják a kortárs design keretében. Az ötlet szerint a falfelületek festésével vagy kiállítóterek létesítésével kortárs művészek, tervezők alkotásai jelenhetnek meg, alkalmat adva a bemutatkozásra, szélesebb körben való ismertségre.

Zöldebb Üllői út 

A terv leírása szerint 50 millió forintból az Üllői út VIII. és IX. kerületi szakaszán a fákat körülvevő ültetőkazettákat zöldítik oda való növények telepítésével. A terv mögötti megfontolás az, hogy az út melletti betonágyások régiek, csúnyák, a fák gyökere kilátszik, a beton hiányos, az ágyások kizöldítésével viszont vonzóbbá válna az útszakasz a sétálóknak, biciklizőknek.

(Az ötletet már próbálta a kerület is, az Üllői úti önkéntes kertészkedés hamar problémákba ütközött a locsolás megoldatlansága miatt, ami főleg nyáron tette lehetetlenné a virágok fennmaradását.)

Biciklis biztonság a Keletinél

Tavaly is a tervek között szerepelt egy biciklis útvonal biztonságosabbá tétele, idén a Keleti pályaudvari szakaszra irányul az ötlet. A fejlesztés 50 millió forintból tenné lehetővé, hogy a pályaudvarhoz kerékpárral érkezők és onnan indulók bekapcsolódjanak a város bringázásba, kihasználják a kombinált közlekedés adta lehetőségeket. A szándék az ötlet mögött, hogy minél több ember számára váljon vonzóvá a kerékpározás, ezzel is hozzájárulva főváros stratégiai céljainak megvalósulásához. A terv a biztonságos kerékpáros átjárhatóságot teremtené meg a Baross tér és Fiumei út kereszteződésében, valamint a Bethlen Gábor utcánál a Thököly útról való balra kanyarodást biztosítaná a Festetics György utca irányába.

Kutyaszar-mentesítés

A kutyaürülék gyűjtésére és a vizelet felfogására alkalmas eszközök telepítésével csökkenhet a közterületen felhalmozódó kutyapiszok mértéke, ami egészségügyi, környezetvédelmi és esztétikai szempontból is fontos – írja az egyik nyertes ötletelő. A terv szerint 10 millió forintból pilot jelleggel oszlopra szerelt kutyapiszokgyűjtő kukákat ingyenesen elérhető zacskókkal és a kutyavizelet felfogására alkalmas oszlopokat kell telepíteni a Magdolnanegyed és a Palotanegyed néhány pontján.

Az önkormányzat már most biztosít ingyenes ürülékszedő zacskókat a gazdiknak, de ezekből sosem elég.

Vessünk még egy pillantást a tavaly nyertes ötletekre: ilyen a Randióra a Blahán, zebrák, biztonságosabb nagykörúti közlekedés. Egy részük már megvalósult, vagy kivitelezés alatt áll.

Randi-óra a Blahán

Az egyik nyolcadik kerületben megvalósuló terv egy randi-óra a Blaha Lujza téren, pontosabban egy találkozási pontként működő köztéri napóra felállítása. Az ötletgazda szerint szükség van egy valódi, könnyen beazonosítható randipontra a megújult Blaha Lujza téren. Ennek a randi-órának Budapesten már hagyománya van, a napóra pedig kuriózum is.

Ez is egy koncepció a randi-óra ötletére – Fotó: Mile Máté

Az óra létesítésének tervezett költsége 15 millió forint. A projekt előkészítése már megtörtént, az önkormányzat beszerzési eljárást indított. A főváros a nyertes ajánlattevővel tervezési és kivitelezési szerződést köt, tervezetten 2025 tavaszán történik a kivitelezés.

Zebra az Üllői Úton a Corvinnegyednél

A Nagykörút és Üllői út kereszteződésében, a Corvinnegyednél, a VIII. és a IX. kerület határában zebra készül.

Fotó: Huszár Boglárka

A Nagykörút és az Üllői út kereszteződésénél ugyan 3 oldalon van zebra, de a terv szerint szükség lenne a negyedikre is. Ugyanis, ha valaki az egykori Kilián laktanya felől a Corvin köz felé szeretne menni, de a lépcsőt nem tudja használni, akkor az egész kereszteződést meg kell kerülnie. Ezért a terv beadójának javaslata szerint az új zebra az egykori Kilián laktanya és a Corvinnegyed között, a Kisfaludy utcához lesz közel.

A fejlesztés tervezett költsége 30 millió forint, a tervezés előkészítése folyamatban van, azonban szükséges a tervet más érintett projekttel – mint például a kerékpársztráda – összehangolni.

Újabb zebra, méghozzá az Astoriánál

A terv szerint a VIII. kerületből a VII. kerületbe átjutást és vissza segíti a Rákóczi úti zebra. Az Astoria csomópontjában nagy a gyalogos közlekedés, ennek teremt jobb infrastruktúrát a fejlesztés. Az új zebra létesítésének költsége 20 millió forintba került, a zebra idén májusban elkészült, átadták, működik.

Biztonságosabb biciklizés a Nagykörúton

A Kerékpáros biztonság növelése a Nagykörúton című terv a VI., VII., VIII., IX., XIII. kerületeket is érinti. A leírás szerint nagykörúti kerékpáros infrastruktúrát különböző eszközökkel, például fizikai elválasztó elemekkel biztonságosabbá kell tenni. Az ötletgazda szerint a Nagykörút ütőere Budapest közlekedésének, ezért fontos minden közlekedésbiztonsági fejlesztés. A fejlesztés tervezett költsége 15 millió forint.

Pollerek az Üllői úti védett kerékpársáv mentén – Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Mi az a közösségi költségvetés?

A közösségi költségvetés egy olyan – általában önkormányzati – program, amelynek keretében a település költségvetéséből bizonyos összeg felhasználására a város lakói tehetnek javaslatot. A fővárosi közösségi költségvetés 1 milliárd forintos keretéből valósítja meg az önkormányzat a lakosok által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket. A közösségi költségvetés 2020-ban indult először, azóta minden évben elérhető a város lakói, használói számára.

Az aktuális ötletbeadási vagy a szavazással kapcsolatos szabályokról itt olvashatunk. Az eddig beérkező, feldolgozott ötletekről pedig itt, a megvalósuló ötletekről pedig itt tájékozódhatunk.

Itt nézhetők meg a korábbi, már 2022-től kezdődően megvalósulás alatt álló közösségi költségvetésen nyertes ötletek.

Nyitókép: Részlet a Közösségi költségvetés imázsfilmjéből

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.