Ha megunom, hogy pisztáciát rágcsáljak a konyhában, és már annyi erőm sem maradt, hogy odébb tudjak tolni egy kottaállványt, akkor mindenképp ideje lenéznem egy bodagra, amit a Rákóczi téri piac sarkában adnak. Ha valaki úgy képzeli, hogy a bodag egy távoli bolygó amorf holdja, melyen a földi életnek nyomát sem találni, téved.
A bodag nem égitest. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy a bodag tíz deka boldogság, amelyet a sors megtagadott olyan jeles magyar költőktől, mint Csokonai Vitéz Mihály vagy Petőfi Sándor, akkor már közelebb járunk az igazsághoz.
Mi is vagy te, bodag, tehette volna fel a kérdést Csokonai, mire Petőfi így felelt volna:
szalonnával főtt
friss csülök
s én nélkülök
nem vagyok más
csak zörgő váz
Ez esetben Petőfi közel jár az igazsághoz, mert a bodag valóban főtt csülökből áll, melyhez szalonnát adagolnak avatott kezek, hogy az egészet végül egy tükörtojással toldják meg.
Ilyenkor végre én is felsóhajthatok, meg a koleszterinszintem közben úgy megzuhant a pisztáciarágcsálástól, hogy tényleg valaki másnak kellett helyettem odébb tolnia azt a kottaállványt. Szerencsére azonban szombat reggel ott állok végre a sorban a Rákóczi téri piac eldugott sarkában. Előttem egy idős úr lángost kér, és amikor elkészül, külön megkéri a pultos hölgyet, hogy jól sózza meg.
Nem lesz baj a vérnyomással, érdeklődik a pultos hölgy. Apámnak se volt, mondja az úr, pedig kitelepítették. Az Alföldre. Ott hová, kérdezi egy hölgy, aki szintén lángosra vár, de mást is rendelt, és az még készül. Hortobágyra. Ezen hallgatnak egy kicsit. Közben elkészül a másik lángos is, a hölgyé, aki átveszi, ő is jól megsózza. Az jó messze van, mondja. És mikor telepítették ki, kérdezi. A háború után, mondja az öreg, és eszik mindketten a lángost.
Cseppet sem voltam csalódott, amikor megkaptam az elkészült bodagot, és a legboldogtalanabb magyar költők szeme is felcsillant, amikor megpillantották. Csokonai azt javallotta, hogy óvatosan harapjak bele az egyik végén, ne törődjek azzal se, ha lecsorog a zsír az államon, számtalanszor megesett vele az ilyesmi lakodalmakban, ahová azért hívták meg, hogy a kövér, buta menyasszony filigrán termetét és eszének csillogását magasztalja.
Petőfi ellenben azt mormogta csenevész bajsza alatt, hogy ketté kell harapni a bodagot, mert nem való az, hogy csülök és tükörtojás egy hazában békésen megférjen egymással, ki kell derülnie, melyikük a különb. Csokonaira hallgatva az egyik végén haraptam bele, és máris csurgott államon a zsír. Kicsit aggódtam Petőfiért, mert mindig is sértődős volt, nem hallgatott senkire, még Aranyra sem, aki csupán egy alkalommal említi a bodagot mint finom eledelt.
Már javában ettem, amikor egy idős hölgyre lettem figyelmes, aki a könyöklőasztalom mellett állt. Magában beszélt, úgy tűnt, mintha hosszú számsorokat adott volna össze fejben, vagy felmenőinek nevét próbálta volna felidézni. Véletlenül találkozott a tekintetünk. Jó étvágyat kívánt. Köszönöm, mondtam teli szájjal. Épp indult volna haza, mondta, de eszébe jutott, hogy vennie kell még valami halat.
Bólintottam, mert még mindig nem nyeltem le az előző falatot. A Duna mellett laktunk, mesélte, a Szentendrei-sziget végében. Kisorosziban, kérdeztem, mert sikerült végre lenyelnem azt a falatot. Ott, mondta. És az apját elvitték az oroszok, mondta. Tolmácsnak, tette hozzá, mert négy nyelven beszélt. Oroszul is, kérdeztem, és beleharaptam a bodagba. Nem, csak szlovákul, de az elég volt.
Te tudsz szlovákul, kérdeztem Petőfit. Nem, de apám tudott, mondta, viszont töröld meg a szádat, figyelmeztetett a maga bosszantóan fölényes modorában. Közben Csokonai beállt bodagért a sorba. Egy biztató pillantást vetettem felé, hogy jól döntött, de nem látta, mert az aprót számolta. Édes istenem, mennyire szegények ezek a magyar poéták, töröltem meg a számat, és intettem Petőfinek meg az idős hölgynek is, hogy mindannyian vendégeim egy jó bodagra. Utána viszont segíteniük kell odébb tenni egy kottaállványt.
(A bodag alapjáraton sima kenyér, lepény, ebben az esetben a szendvics fantázianeve – a szerk.)
Itt olvashatóak a korábbi Borongók.
Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf
