Február 18-án volt kétszáz éve, hogy megszületett Jókai Mór (Ásvai Jókay Móric), a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akinek élete és munkássága elválaszthatatlanul összefonódott Budapest és részben Józsefváros történetével. Bár Komáromban látta meg a napvilágot 1825-ben, életének jelentős részét töltötte, közel 6 évtizedet, a fővárosban. Valószínűleg ő volt Budapest egyik legtöbb lakcímmel büszkélkedő írója, hiszen közel 20 különböző helyen élt.

Első pesti látogatása 1843-ban történt, majd 1845-ben jogi pályafutása miatt költözött ide véglegesen, és Molnár József ügyvéd Gyöngytyúk utcai (ma Gyulai Pál utca 3.) lakásában talált szállást. Innen csábította el végleg az írói hivatás. Alig 3 év alatt 4 különböző lakást tudhatott maga mögött. Talán a legismertebb ezek közül a Dohány utca 16. szám alatti lakás (akkoriban Fűzfa utca), ahol barátjával, Petőfi Sándorral osztoztak egy háromszobás otthonon. Innen költözött aztán a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca 7. szám alá, amikor életében megjelent a nagy szerelem: Laborfalvi Róza.

Vele 1848. március 15-én este találkozott Jókai Mór, amikor a színésznő a Bánk bán ünnepi előadásán egy kokárdát tűzött a nála 8 évvel fiatalabb író kabátjára. Még ugyanabban az évben, augusztus 29-én összeházasodtak, bár a kapcsolatot sokan ellenezték, köztük Petőfi Sándor és Jókai Mór családja is. Az ellenkezés egyik fő oka az volt, hogy a nőnek volt egy házasságon kívül született lánya, Benke Róza, akinek Lendvay Márton színész volt az apja.

Laborfalvy 1849-ben segített Jókainak elrejtőzni a felelősségre vonás elől, menlevelet is szerzett neki. Benke Rózának pedig később született egy lánya (szintén Róza néven), akit Jókai Mór örökbe fogadott, és 1886-ban hivatalosan is felvehette a Jókai Róza nevet. A fiatalabb Róza Feszty Árpád felesége lett, 1861-től 1936-ig élt.

különösen az 1848-as forradalom idején. Március 15-én, miután a Landerer nyomdában kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt, a tömeg a Nemzeti Múzeum elé vonult, ahol népgyűlést tartottak. Jókai Mór aktív résztvevője volt az eseményeknek: ő olvasta fel a proklamációt, és később a városházán is ő szólalt fel a nép nevében.

A múzeum azonban nemcsak a forradalom, hanem életének végpontját is jelzi: 1904-ben innen, a múzeum előcsarnokából indult utolsó útjára a gyászmenet.

Jókai Mór 1848-as szerepvállalása nem merült ki a március 15-i eseményekben. Szerkesztette az Életképek című, gyakorlatilag politikai lappá átalakult folyóiratot. Demokratikus meggyőződését azzal is kifejezte, hogy nevének nemesi „y”-ját „i”-re cserélte. Később Kossuth Lajos kíséretében részt vett az alföldi toborzókörúton, sőt ő vitte meg a kegyelmet Rózsa Sándornak. A szabadságharc bukása után bujdosnia kellett, és csak 1850-ben térhetett vissza Pestre.

Hamarosan megtalálta azt a helyet, amely örök menedékké vált számára: 1853-ban megvásárolta svábhegyi nyaralóját. Innen kezdve szinte minden nyarat a budai hegyek hűs levegőjében töltött, miközben a városban is újabb és újabb otthonokba költözött.

A Józsefvárosban, a Baross utca 98. szám alatt állt egykor az a körbeépített, 14 szobás, nagy udvaros „sárga ház”, amelyet 1868 telén vásárolt meg. Itt élt vele felesége, Laborfalvi Róza, valamint annak leánya és unokája, Jókai Róza. A házat 1882-ben adták el, helyén ma egy 1913–15 között épült lakóház áll, amelynek homlokzatán emléktábla őrzi az író emlékét.

Egyik legérdekesebb költözésének oka a Kerepesi (ma Rákóczi) úti lakásához kötődik, itt épült fel később a mai Uránia Nemzeti Filmszínháznak otthont adó orfeum épülete. Ez azért is volt ideális helyszín a házaspárnak, mert a mai Olasz Intézet helyén és a Nemzeti Múzeum díszterében működő parlamenti alsó- és felsőház is közel volt az akkor képviselőként is dolgozó Jókai Mórnak, de a mai Blaha Lujza téren egykoron állt Népszínház is szinte a szomszédban volt.

Innen azért kellett távozniuk, mert arra haladtak el a Belvárosból a temetési menetek a Fiumei úti temetőbe. Laborfalvi Róza korosodván egyre nehezebben viselte a látványt. Addig rágta férje fülét, míg el nem költöztek a Főherceg Sándor (ma Bródy Sándor) utca 36. szám alá, ahol hét szobát birtokoltak és a cselédség is velük lakhatott. Az egykori kétemeletes bérház első emeletén éltek erkélyes kilátással a Zerge (ma Horánszky) utcára. A márványlépcső és a hiányos mozaikpadozat még ma is őrzi valamelyest a nagy mesemondó lába nyomát. Ez a lakás különösen jelentős helyszín volt az életében, hiszen itt hunyt el szeretett felesége, Laborfalvi Róza 1886-ban.

Amikor Jókai Mór 1845-ben Pestre költözött, a várost csak egyetlen hajóhíd kötötte össze Budával, és a két település lakossága nem érte el a százezret. Mire 1904-ben elhunyt, már 6 híd ívelt át a Dunán, és Budapest egy közel egymilliós világvárossá fejlődött. Ezt a hatalmas átalakulást nemcsak szemtanúként figyelte, de műveiben részletesen meg is örökítette. Már 1845-ben megírta az első magyar nyelvű pest-budai útikönyvet Buda-Pest, a magyarok fővárosa címmel, amely élvezetes stílusban mutatta be a reformkori város mindennapjait, gazdasági, társadalmi és kulturális életét.

Az író rendkívüli népszerűségnek örvendett a fővárosban. 1894-ben Budapest díszpolgárává választották, írói munkásságának 50. évfordulóján pedig nagyszabású ünnepséget rendeztek tiszteletére, a város minden szegletéből összesereglettek tisztelői. Az ünnepségen Jókai Mór megemlékezett arról, hogy 40 évvel korábban megjósolta, milyen lesz a főváros 100 év múlva, de a valóság már akkor túlszárnyalta fantáziáját.

Halálakor a főváros méltó módon búcsúzott tőle: temetésén olyan hatalmas tömeg gyűlt össze, amilyet Kossuth Lajos temetése óta nem látott a város. A Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol első fejfáját kívánsága szerint háza kapujának anyagából készítették. 1928-ban Kismarty-Lechner Jenő és Füredi Richárd tervei alapján impozáns síremléket emeltek tiszteletére. A tervezésnél figyelembe vették Jókai Mór kívánságát, hogy sírhantja felett ne legyen kő.

A „nagy mesemondó” öröksége ma is élő része Budapest kulturális életének. Egykori lakóhelyeit emléktáblák jelzik, nevét utcák, terek és intézmények őrzik.