Agrármérnökként végeztél, majd a tudomány és a technika rovatot szerkesztetted a Magyar Narancsban. Végül kommunikáció szakon doktoráltál, a Károli Gáspár Református Egyetemen adjunktusként oktattál újságírást. Az Index rovatvezetője, főszerkesztő-helyettese, majd főmunkatársa voltál 2010-ig, de ott voltál már az 1990-es években az első internetes portál, az Internettó megalapításánál is. Az Átlátszó viszont elsősorban – a tágabb értelemben vett – politikával foglalkozik, ha nem is a napi eseményekkel. Hogyan jött a váltás?

Mezőgazdasági biotechnológiai kutatóként kezdtem, de rájöttem, a labor nem az én világom, a számítógép jobban érdekel. A Magyar Narancsnál kezdtem el az internetről írni, és az 1990-es években formálódó online világnak az információszabadság volt a nagy ígérete. Hogy majd minden információhoz szépen hozzáférhetünk, így a közhatalom jobban ellenőrizhetővé válik, az állampolgárok aktívan formálhatják a politikát, tudható lesz, a politikusok mikor mit tesznek. Ennek a logikának mentén jutottam el az oknyomozó újságírásig, és így alapítottam meg végül az erre szakosodó Átlátszót. Már a 2002-es kormányváltás után írtam tényfeltáró cikkeket az akkori átvilágításokról. 2006-ban aztán a rendőri túlkapásokról publikáltam cikksorozatot – ami könyvben is megjelent –, illetve az állami Magyar Villamosművek korábbi vezérigazgatójának korrupciós ügyét tártam fel, és ezekért a munkákért több díjat is kaptam. Ekkor éreztem, hogy van keresnivalóm a tényfeltárásban.

Örök ellenzékinek számítasz. Akkor még nagyon szeretett a Fidesz…

Ellenzékben a Fidesz még nagyon támogatta a tényfeltáró, hatalomellenőrző, közszolgálati újságírást. Akkoriban szinte bármiről írtam, a fideszes képviselők a cikkek nyomán rendszeresen interpelláltak a parlamentben. Még egy sajtódíjat is kaptam a Szájer József, Gulyás Gergely és Balog Zoltán által fémjelzett fideszes Szabadság Körtől. 2010 után ez a hozzáállás radikálisan megváltozott. Személyesen akkor beállhattam volna kormánypropagandistának, ám ez nekem nem volt opció, pedig ajánlatot is kaptam. Ekkor találtam ki inkább az Átlátszót civil, watchdog szervezetként és tényfeltáró újságíró műhelyként.

De most sem vagyok ellenzéki, ugyanazt csinálom, mint 2010 előtt; a független újságírás feladata a mindenkori hatalom ellenőrzése, bárki is legyen kormányon. Azért hoztam létre nonprofit szervezetet, hogy meg tudjam őrizni a függetlenségemet – nem csak a politikával, de a médiatulajdonosokkal szemben is, mert velük korábban rossz tapasztalataim voltak. A nyugati világban számos tényfeltáró újságíró szerkesztőség működik nonprofit szervezetként. Hirdetések nincsenek az Átlátszón, a költségvetésünk több mint fele az olvasóinktól érkezik adományok formájában, a többi pedig nemzetközi donoroktól és pályázatokból. A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok a kezdetektől támogatnak minket: ez eleinte senkit nem zavart, ma viszont már ránk égetik, hogy Soros-ügynökök vagyunk. Pedig ez csak a klasszikus értelemben vett közszolgálati újságírás, amit akár maga az állam is finanszírozhatna, ha nem kormánypropagandára költenék az erre beszedett adónkat.

Apropó, 2006-os események. Láttad az Elkxrtuk című filmet?

Láttam, Skrabski Fruzsina bevitt a bemutatóra. Untam. Az akkor történtekről ennél sokkal izgalmasabb játékfilmet is lehetett volna csinálni. Fruzsinával tavaly dokumentumfilmet készítettünk a témáról.

Visszatérve: maradhattál volna tech „kocka”, aki egész nap a gép előtt molyolgat. Minap múltál ötven, s mondják, a korral lenyugszik az ember, nem lázad már, besimul. Te viszont nem nyugszol, sőt, egyszer azt nyilatkoztad, még a börtönt is vállalod, ha úgy alakulnak a dolgok. Honnan jön ez a bátorság, a szabadságszeretet?

Az újságírás, főleg a tényfeltáró változata az igazságérzetből ered, abból, hogy feldühít az igazságtalanság, lázadok az autoriter hatalom ellen. Többféle újságírás van: lehet a bizniszt vagy a politikai hatalmat szolgálni, vagy lehet az átlagemberek érdekeit képviselni – bár ez így elég fellengzősen hangzik. Nekem mindenesetre ebben volt sikerélményem, azt tapasztalom, hogy ha korrupt ügyekről írunk, leleplezünk, mint például a magánrepülőzést vagy a jachtozást, azt az emberek értékelik, és aztán küldenek még tíz témát.

Magyarország kifogyhatatlan ezekből a történetekből, és a mi célunk az, hogy minél többet nyilvánosságra hozzunk. Nyugaton ez elismert, magas társadalmi presztizsű szakma, tőlünk keletebbre pedig belehalhatsz, börtönbe kerülhetsz. Itt Budapesten pedig valahol félúton vagyunk a kettő között: egyszer díjat kapsz, máskor kormányzati lejárató kampányt. Fizikai fenyegetettségről azonban Magyarországon talán nincs szó, a lejárató kampányok pedig azt jelzik, hogy talán mégiscsak van valami hatása, van értelme annak, amit csinálunk, különben nem üldöznének.

Hogy lehet ezt gyomorral bírni? Ha megnézem az Átlátszót, szinte elmegy az életkedvem azt látva, hogy mi folyik itt. A többi, nevezzük úgy, ellenzéki portál azért bulvártartalmakkal is operál…

Az Átlátszó egy hírlap és egy hírügynökség egyvelege. Elsődleges célunk nem a nézettség és a kattintások hajszolása, hanem hírértékű sztorik felkutatása, ezek pedig a többi sajtóterméknek is érdekesek lehetnek: számukra hírforrásként szolgálunk, több mint háromezerszer idéznek minket évente. És nem vagyunk ellenzéki portál, az ellenzék zűrös ügyeiről is rendszeresen cikkezünk, a bulvártémáktól viszont tudatosan távol tartjuk magunkat, a mi szakterületünk a közpénzek elköltésének monitorozása. Tényvalóság, hogy az sem egy szép téma.

És milyen nyomás ér benneteket? Megfigyelnek? Ott a Pegasus-ügy…

Két munkatársunk is érintett volt a Pegasus-ügyben, minden bizonnyal fent vagyunk a radaron a nemzetbiztonságiaknál, ezzel együtt kell élni. Azt már nehezebb elfogadni, hogy az Átlátszó alapítása óta eltelt tíz évben az információszabadság nem előre, hanem inkább hátrafelé ment: korlátozó törvényeket hozott a kormánytöbbség, és változatos eszközökkel nehezítik a közérdekű adatokhoz való hozzáférést.

Arra viszont büszkék vagyunk, hogy sikerült társadalmasítani a közérdekű adatigénylést, mint módszert: amit anno csak néhány újságíró vagy ügyvéd használt, ma már benne van a köztudatban, és a Kimittud nevű online adatigénylő felületünkön eddig közel húszezer adatigénylést indítottak az állampolgárok. De van egy közérdekű bejelentő felületünk is, a Magyarleaks, ahol névtelenül is lehet nekünk információkat küldeni, így védjük azokat, akik valami disznóságot nyilvánosságra hoznának.

Hát oké, hogy anonim, de mi a garancia arra, hogy ennek a hatalom, a titkosszolgálat nem tud utána menni?

Teljes garancia sajnos nincs, de a bejelentő felület titkosított módon, a darkweben működik, és az Átlátszó akkor sem adja ki az információforrásait, ha esetleg tudjuk, hogy kik voltak azok. Ebbe rögtön az elején belefutottunk, talán két hete működött az Átlátszó, amikor jött a rendőrség a lakásomra. Végül addig fellebbeztünk az ügyben, hogy az Alkotmánybíróság helyt adott a panaszunknak, és a médiatörvénybe visszakerült az újságírói forrásvédelem.

Közelegnek a választások, ilyenkor az ellenzék érdeke, hogy zaftos ügyek kerüljenek elő.

Egy normális demokráciában legalább a választások előtt felpezsdül a közélet, de itt és most nem érzem az ellenzék részéről, hogy jobban aktivizálnák magukat, és piszkos ügyeket hoznának nyilvánosságra – tisztelet az olyan, egy kézen megszámolható kivételeknek, mint például Hadházy Ákos vagy Szél Bernadett. A kormánypropaganda orgánumai eközben ontják a vélt vagy valós ellenzéki korrupciós ügyeket. Így nehéz lesz leváltani a kormánypártot, nem véletlen, hogy az uralkodó kurzus ekkora hangsúlyt fektetett a média leuralására.

Elsősorban országos, illetve nagyobb ügyekkel foglalkoztok. Most a VIII. kerületben ülünk, helyi ügy akadt már 2019 óta?

Pikó András polgármestersége idejéről két cikket találtam az archívumunkban, az egyik arról szól, hogy a polgármester az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárhoz fordult Iványi Gábornak a kerületben működő egyháza érdekében, a másik pedig arról, hogy jogszerűen hozta nyilvánosságra a Józsefváros Újság volt főszerkesztője és más önkormányzati tisztségviselők korábbi hivatalos e-mailjeinek tartalmát. A korábbi polgármesterrel viszont konfliktusunk is volt, amikor a K-Monitorral és a Transparency International Magyarországgal közösen meghirdettük az átlátható hivatali működést célzó önkormányzati minimum programot, ezt Kocsis Máté lesöpörte az asztalról, és Soros-ügynöközött egyet a képviselő-testületi ülésen. A mostani, Pikó-féle csapat viszont vállalta az átláthatósági feltételeket a kampányban, és sok rosszat azóta sem hallottunk róluk.

Nyitókép: Mile Máté