Hogy miért az Esély Budapest Fővárosi Gyermek és Ifjúsági Alapítvány volt a kezdeményező, erre Kutassy György elnök adott választ. Az Esélyt a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány és a Fővárosi Tanács hozta létre 1990-ben, a közalapítvány a tatai tó melletti 800 fős és a balatonszemesi 280 fős tábort adta oda induló vagyonként, a főváros pedig a működtetést vállalta, amit Demszky Gábor idejéig el is látott. A mostani vezetés újra ad támogatást, de csak célzottan, működésre nem – az elnök is önkéntesként dolgozik –, nemrég például ukrán gyerekek táboroztatására.

A Vasas Székházban irodát bérlő alapítvány Józsefvárossal is együttműködik, a Szili-Darók Ildikó alpolgármester által kezdeményezett interetnikus-interkulturális tábornak második éve adnak helyet Balatonszemesen.

„Nekünk a gyerekekkel kell foglalkoznunk és ez a konferencia az ő jövőjükről szól” – mondta Kutassy György, s hozzátette, a fiatalabb generáció ismert tünete a klímaszorongás, mert nem csupán az idősebbektől hallják, de látják is, hogyan változik a környezetünk. „Mi ezzel foglalkozni akarunk, mert két megoldás van a problémára: szétlőjük egymást háborúban, és elpusztítunk mindent, vagy együttműködünk.”

Camara-Bereczki Ferenc Miklóst, aki Magdolnanegyed önkormányzati képviselője és az MSZP környezetvédelmi tagozatának elnöke, az alapítvány kérte együttműködésre. Részt vett a konferencia szervezésében és moderálta is a beszélgetést. „Az öt előadás jó betekintést nyújtott a témába, érdemes lesz folytatnunk majd jövő tavasszal” – mondta.

A helyszín, a történelmi múltat és retro hangulatot kellemesen keverő Vasas Székház, kifejezetten alkalmas ilyen konferenciák, dialógusok, műhelyek megtartására, a tér tágas, a technikai feltételek korrektek.

Az első ilyen konferencia nem tudott annyi embert megszólítani, mint amennyit ez a jó színvonalú konferencia megérdemelt volna – főleg a Kutassy által is kiemelt fiatalok voltak kevesen. Ugyanakkor a relatíve sok korosnak mondható résztvevő igencsak élénk és felkészült vitát folytatott az előadások után, de inkább csak a bajok okai bomlottak ki, mint a lehetséges megoldások.

Az öt előadás ötféle aspektusból vizsgálta a témát, és meglehetősen alapos áttekintést nyújtott a kérdésben járatlanoknak is. A környezet és társadalom válsága olyan téma, aminek sokféle okát és kialakulásának folyamatát nem árt alaposan ismernünk.

Erőss Gábor szociológus (MTA), józsefvárosi alpolgármester a fenntarthatóság szociológiai összefüggéseiről beszélt, és mindjárt arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezet és az ember rendkívül összetett kapcsolatban áll, nem is választható szét egymástól. Lovelock Gaia-elméletét idézte, ami szerint

és véges rendszert alkot (behatároltak a fizikai és társadalmi erőforrásai is), és ez ellentétben áll a kapitalista rendszerek végtelen növekedési eszméjével. A fogyasztói társadalom jóléte az ökológia lábnyom egyre nagyobb növekedésével jár. A környezeti válság nemcsak a legelesettebbeket sújtja – akik leghamarabb szembesülnek az energiaszegénységgel, reménytelen lakhatási helyzettel, leginkább válnak menekültté –, hanem mindenkit érint már most is.

Rabi Béla környezetvédelmi szakmérnök az előadásában azt kutatta, miért nem teszünk hatékony lépéseket az ökológia válság ellen. Véleménye szerint az emberiség utoljára tízezer évvel ezelőtt élt fenntartható módon, a neolitikum előtti korban, amikor 200 milliónyian voltak mindössze, és magasak, egészségesek. Manapság arról beszélnek, hogy az emberben ott van az „önző gén”, de vajon adhat-e ez felmentés az alól, hogy a fejlődés mítoszát követve tönkretesszük a világot? A klímakonferenciákon elfogadott szén-dioxid-kibocsátási arányt régen túlléptük, 1,5% lenne az a mérték, ahonnan vissza lehetne táncolni az egyensúlyi állapotba. A világ népessége várhatóan 2060-ra éri el maximumát, a kb. 12-14 milliárdot, de véleménye szerint nem a létszám, hanem a környezetre való hatás számít.

míg 86%-ban a fejlett világ, amihez mi is tartozunk. Szükséges a fogyasztás korlátozása: a szén-dioxid-kibocsátás 24%-ért a lakossági fogyasztás, 76%-ért azonban a gazdaság felelős. Felvetette, hogy a hatékonyság növelése jó irányban visz, és bízni lehet az emberi kreativitás végtelenségében is. Az előadás rendkívül sok okot mutatott be, ami nagy erénye volt, de a megoldások kicsit mérnöki szemléletű felvázolása kevésnek tűnt, és talán az összefüggések rendszerét sem ragadta meg elég mélyen. Ilyen leegyszerűsítésnek éreztem, hogy a gazdaság 76%-os szén-dioxid-kibocsátását elválasztotta a lakossági igénytől és felelősségtől, miközben az ipar végső soron a fogyasztónak ad el közvetve vagy közvetlenül.

Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus (Nyugat-Magyarországi Egyetem) témája a nem-növekedés volt. A klímaválság nem a jövő gondja, jelen időben kell beszélnünk róla, mondta. A szokatlan klímaeseményekkel egyre inkább számolni kell, mindennapjaink részévé váltak. Az üvegházhatású gázok kibocsátása a 2,2%-os kritikus küszöb közelében van, a növekedés tovább tart, efölött a föld klímarendszerének eddigi egyensúlya összeomlik. A hatékonyság növelése nem ad megoldást, soha nem lesz százszázalékos, csak kismértékben javít a helyzeten. Beszélt a GDP (nemzeti össztermék) lehetetlen növekedéséről is. 3%-os éves GDP-növekedést tartanak ma a kormányok ideálisnak, azonban az évi 3%, mint a kamatos kamat, 2100-ra 11-szeresére növő GDP-t jelentene, ami teljes ellentétben áll a korlátozottan kihasználható természeti erőforrásokkal. Magyarországon a szocialista ipar összeomlása miatt sokáig alacsonynak számított a szén-dioxid-kibocsátás, de 2016 óta fokozatosan növekszik. Olyan nem ismert számokat is ismertetett, mint a vasbetonhasználat elképesztő mértékét, ami

A cement és a vas előállítása rendkívül sok fosszilis energiaforrást igényel, ami jelentősen hozzájárul a klímakatasztrófához.

Munkácsy Bélának, az ELTE TTK docensének előadása alapján a hazai energiafüggőségről és a magyar energiapolitikáról lesújtó kép rajzolódott ki. „Európa szegényházában vagyunk”, mondta, energiaforrások tekintetében teljesen kiszolgáltatottak. Az elmúlt 30 évben nem is volt érdemi törekvés arra, az elmúlt 12-ben meg még annál is kevesebb, hogy megvalósuljon Magyarország energiafüggetlensége. Pedig a zöld forradalom reális forgatókönyv lehetne. Az sem igaz, hogy a szélenergia nem járható út, a hazai szélerőművek névleges teljesítménye ugyanis az EU-átlag felett jár kicsivel még az avuló technológiával is, hiszen 13 éve nem lehet újakat telepíteni. Eközben Dánia nagyon sok energiát termel meg közösségi tulajdonban, és az állam segíti, hogy megújuló energiaforrásokat alkalmazzon a lakosság. Az EU-s országok között Magyarország a sor végén áll a támogatásokkal,

Az orosz energiafüggés, beleszámítva a szintén orosz nukleáris fűtőanyagot is, mintegy 70%-os, a maradék meg többnyire fosszilis energiaforrás (pl. Mátrai Erőmű).

A záró előadásban Orosz Dániel politológus (Politikatudományi Központ) a klímaváltozást sürgető politikai mozgalmakról beszélt a magyarországi FridaysForFuture mozgalom (Greta Thunberg) példája alapján. Ők a globális klímasztrájkban vesznek részt. Egy kutatás szerint nem is a 20 év alatti korosztály, hanem a 20 és 30 közöttiek voltak többségben a tüntetéseken, és

így pl. csak olyan termékeket vásárolnak, amiknek kicsi az ökológia lábnyoma.

Fotók: Nemecz Ervin – Nyitókép: Chris Leboutillier / Unsplash