Az Utcajogász 15 éve nyújt ingyenes jogi segítséget reménytelen helyzetben lévő rászorulóknak, most egy hallássérült hajléktalan ügyfelének ügyét vitte el a legmagasabb bírói fórumig.
A férfit 2021-ben a budapesti Eucharisztikus Világkongresszus idején büntette meg a rendőrség koldulás miatt, 50 ezer forintot szabtak ki rá. Bár nem sikerült meggyőzni a bíróságot, hogy a hallássérült férfi némán koldult, és nem zaklatta az embereket, a bírságot az ítélet szóbeli figyelmeztetésre mérsékelte.
Ezek után az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult az Utcajogász azzal, hogy az emberi méltóság védelmével összeegyeztethetetlen a koldulás büntetése.
A még most is érvényben lévő szabálysértési törvényhely, a 2012. évi II. törvény 185., koldulásról szóló paragrafusa szerint, aki „olyan módon koldul, hogy a járókelőket, illetve a nyilvános helyen jelenlévőket pénz átadása céljából leszólítja, továbbá az is, aki házról házra, illetve lakásról lakásra járva kéreget, szabálysértést követ el”. Az Utcajogász arra hívta fel a figyelmet, hogy
a törvény szerint büntetendő az is, aki udvariasan szólít meg másokat,
és nem számít, hogy az a megszólított személyt zavarja-e vagy sem. És arra is rámutattak a Belügyminisztérium statisztikái alapján, hogy a koldulás miatt kiszabott szabálysértési bírságokat a szegény emberek nem tudják megfizetni, ami egyenes utat jelent számukra a börtönbe, hogy leüljék a bírság összegét.
A 2026. május 19-én meghozott döntésében az AB alkotmányos követelményként előírta, csak akkor lehessen valakit koldulás miatt megbüntetni, ha „az elkövetési magatartás a pénz átadása céljából leszólított személy biztonságát, illetve a közterület közcélú használatát közvetlenül veszélyezteti”. A törvényt, ill. törvényhelyet nem semmisítette meg, az továbbra is érvényes, azonban az alkalmazását szűkítette.

Az AB 1879-ig visszamenőleg áttekintette a koldulásra vonatkozó jogszabályokat, és indokolásában ezt írta: a „koldulás szabályozásának […] története alapján látható, hogy a szabályozás mögötti jogalkotói szándék mindig is az volt: a koldulás önmagában nem büntethető, nem veszélyes a társadalomra. A szabálysértési szankció alkalmazására kizárólag a közrendet és mások biztonságát veszélyeztető magatartások esetén kerülhet sor. A szabálysértési szankció alkalmazása során pedig az eljárás alá vont személy szociális helyzetét, a szociális ellátórendszerrel való együttműködését és tényleges rászorultságát is figyelembe kell venni.”
A Magyar Helsinki Bizottság is támogatta az Utcajogász panaszát, és hangúlyozta, a koldulás dekriminalizálása végső soron a büntetés-végrehajtási intézetek zsúfoltságát is csökkenthetné. Az Utcajogász szerint az AB döntése
„fontos lépést jelent ahhoz, hogy az állam ne a szegényeket büntesse, hanem a szegénység felszámolása felé tegyen lépéseket”.
A hallássérült férfit képviselő Molnár Noémi Fanni ügyvéd szerint súlyos gond, hogy „miközben a kormány a szociális ellátások alapját képező szociális vetítési alapot 2008 óta nem emelte, az változatlanul 28.500 forint, a szegénység számos formáját kvázi-büntetőjogi eszközökkel büntették. Ráadásul a statisztikák alapján látható, hogy a szegénységgel összefüggő státuszkriminalitásra a szabálysértési szankció alkalmazása semmilyen hatással nincs: az eljárások száma nem csökkent, ahogyan a kiszabott bírságok megtérülési aránya sem javult érdemben.”
Az Utcajogász többségében önkéntes jogászai minden pénteken délután 3 és 5 óra között tartanak ügyfélfogadást a Blaha Lujza téren.
Fotók: Huszár Boglárka
