Ilyennek látta 2025-öt az Utcajogász

2026. január 07.

„Extrém magas esetszám” – 2025 a legszegényebbeknek sem kedvezett az Utcajogász szerint

2025-ben az Utcajogász munkáját továbbra is rendkívül magas esetszám, súlyos lakhatási és szociális jogsértések, valamint a szegénységet és a véleménynyilvánítást korlátozó állami intézkedések határozták meg, miközben jogi sikereket értek el több stratégiai jelentőségű ügyben is. Az év egyszerre szólt kitartásról és veszteségről: új szakmai elismerést alapítottak, több ezer embernek nyújtottak jogi segítséget, ugyanakkor a civil tér szűkülése komoly terhet jelentett a közösség számára.

2025-ben sem javult érdemben a legszegényebb emberek helyzete Magyarországon – állítja az Utcajogász Egyesület év végi összefoglalójában. A Blaha Lujza téren továbbra is magas volt az esetszám az Utcajogász ügyfélfogadásain, különösen a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely megválasztásához való jog korlátozása, lakhatási aktivisták jogerős elítélése és tömeges végrehajtási ügyek nehezítették az érintettek mindennapjait.

Bizonytalanság és kitartás a 15. évben

Az idén tizenöt éves Utcajogász mögött kimerítő és eseményekben gazdag év áll. Az év első felében – számos más civil szervezethez hasonlóan – az egyesület működése is bizonytalanná vált a kormány által kilátásba helyezett (aztán homályba borított) ellehetetlenítési (átláthatósági) törvény miatt. Mindez azonban nem akadályozta meg a szervezetet abban, hogy folytassa a munkáját és 2025-ben is kézzelfogható eredményeket érjen el.

Jogállami üzenet: elítélt rendőrök egy stratégiai perben

Márciusban lezárult egy négy éve zajló, stratégiai jelentőségű per: a bíróság harmadfokon is bűnösnek mondta ki azt a két mohácsi rendőrt, akik a pandémia idején hajléktalan embereket bántalmaztak. A Kúria helybenhagyta a másodfokú ítélet érdemi részét, így az elsőrendű vádlott esetében is jogerőre emelkedett a letöltendő szabadságvesztés. Az ítélet hangsúlyos üzenetet fogalmazott meg a rendőri fellépés jogszerűségével és az emberi méltóság tiszteletben tartásával kapcsolatban.

Az ügy részleteiről és az elsőfokú ítéletről itt számoltunk be:

Elítélt aktivisták egy köztéri kampány miatt

Kevésbé kedvező eredménnyel zárult az Utcajogász egy másik pere, amelyben A Város Mindenkié csoport három aktivistáját ítélte el jogerősen a bíróság. Az érintettek a közvécék hiányára kívánták felhívni a figyelmet, amikor 2020-ban feliratokat festettek a járdára. Az öt éven át húzódó eljárás végén a bíróság próbára bocsátotta az aktivistákat és a bűnügyi költségek megfizetésére kötelezte őket. Az Utcajogász szerint az ügy a véleménynyilvánítás szabadságának indokolatlan korlátozását jelenti.

A lakóhelyválasztás jogának szűkítése

Az Utcajogász kiemelt ügyként kezelte a helyi önazonosság védelméről szóló új törvényt, amely lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy feltételekhez kössék a településre való beköltözést. A szervezet álláspontja szerint a szabályozás sérti a tulajdonhoz való jogot, valamint különösen a hátrányos helyzetű emberek szabad mozgáshoz és lakóhelyválasztáshoz való jogát. Az egyesület továbbra is várja azok jelentkezését, akiket ilyen rendelet alapján utasítottak el a lakcím létesítésében (e-mailben: utcajogasz@gmail.com).

A törvény ellen a roma büszkeség napján is tiltakoztak:

Jogellenesen elutasított csed- és gyed-igénylések

2025-ben is sok egyéni vállalkozó anya fordult az Utcajogász jogsegélyszolgálatához, miután a hatóság jogszerűtlenül utasította el csed- vagy gyed-kérelmüket. Bár az egyesület minden ilyen ügyet megnyert, a probléma rendszerszinten továbbra sem rendeződött. Az Utcajogász szerint jogszabályi pontosítás nélkül a jogsértő gyakorlat fennmarad.

Ajánlások az Európai Unió felé: szociális jogok fókuszban

Az Utcajogász több civil szervezettel közösen ajánlásokat fogalmazott meg az Európai Tanács az uniós alapszerződés 7. cikke alapján Magyarországgal szemben folyó eljárásához kapcsolódva. A javaslatok érintették a megélhetési minimum kérdését, a szociális juttatások inflációkövető emelését, valamint a szegénység kriminalizációjának felszámolását.

Rekordszámú jogsegély és fókuszban az eladósodás

Az Utcajogász jogsegélyszolgálatát 2025-ben is rendkívül sokan keresték fel. December végéig személyesen 551, e-mailben 563, telefonon pedig 312 ügyben nyújtottak segítséget. Az eladósodás továbbra is az egyik legsúlyosabb probléma: a Menhely Alapítvánnyal közös projekt során mintegy hétmillió forintnyi tartozást sikerült rendezni.

Ismeretterjesztés: Segíts magadon!

Az adósságkezelés témáját dolgozta fel az Utcajogász „Segíts magadon!” című videósorozata is, amely közérthető formában adott választ a mindennapi jogi kérdésekre.

Elismerések a háttérben dolgozóknak

Fontos mérföldkő volt a Fekete-Nagy Miklós-díj megalapítása, amely a nehéz helyzetben élőkért dolgozó jogászok és szociális szakemberek munkáját ismeri el. 2025-ben jogász kategóriában Boros Ilona, szociális szakember kategóriában pedig Laukó Orsolya kapta a díjat.

Veszteséggel zárult az év

Az évet megrendítő hír zárta: novemberben elhunyt Balog Gyula, A Város Mindenkié csoport és az Utcajogász egyik alapítója. Munkássága és elkötelezettsége pótolhatatlan hiányt hagyott maga után.


Az Utcajogász Egyesületről röviden

A 2010 óta működő Utcajogász Egyesületben elsősorban önkéntes jogászok nyújtanak térítésmentes jogi segítséget a szegénységben élő, jellemzően hajléktalan vagy bizonytalan lakhatási helyzetben lévő emberek számára, főként a lakhatás és a szociális jogok területén.

A civil szervezet telefonos ügyfélfogadása keddenként és csütörtökönként 17 és 19 óra között érhető el, az e-mailben érkező megkeresésekre pedig a lehető leggyorsabban válaszolnak. Az egyesület célja, hogy a lakhatáshoz és a szociális ellátásokhoz kapcsolódó szabályozás és jogalkalmazás igazságosabbá váljon; munkájuk során egyéni ügyekben nyújtanak segítséget, valamint vizsgálják az önkormányzatok lakhatással, szociális ellátásokkal és lakcímbejelentéssel kapcsolatos szabályozási és gyakorlati működését.

Itt lehet felvenni a kapcsolatot az Utcajogásszal.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.