A Magdolna utca 33. alatti rehabilitációs előgondozó – a református Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió része – tavaly ősz óta nyújt segítséget a VIII. kerületi függőknek és utógondozó csoportokat is működtet. Ennek keretében szerveztek beszélgetést Erdős Eszter lelkipásztor moderálásával, ami Selmeczi Lajos lelkipásztor igehirdetésével kezdődött, aki a Jézus meggyógyítja a bénát történetet választotta, kiemelve, hogy a gyógyítás előtt Jézus azt mondta „Fiam, megbocsáttattak a te bűneid”. A lelkész szerint ez talán fontosabb eleme is a történetnek, mint maga a gyógyítás.

Három különleges életút találkozott egy beszélgetésen: Boros Lajos, Ambrus Attila és Bajcsi Norbert, mind hosszú éveket töltöttek börtönben, de mára új életet élnek. Történetük azt példázza, hogy a legmélyebb gödörből is van kiút.

Boros Lajos, aki ma a Baptista Egyház börtönmissziójának vezetője, több mint 30 évet töltött különböző büntetés-végrehajtási intézetekben. Vagyon elleni bűncselekményekért, betörésekért, lopásokért, fegyveres rablásért ítélték el. Ma, 65 évesen boldog házasságban él, gyermeket nevel és rendszeresen jár iskolákba prevenciós előadásokat tartani. Az ő életében a fordulópont 1994-ben következett be a váci fegyházban, amikor megtért. Ez olyan mélyreható változást hozott, hogy később egy közel százfős börtönbeli keresztény közösség alakult ki körülötte.

Ambrus Attila, akit a társadalom Viszkis rablóként ismert meg, 17 év börtönbüntetést kapott. Saját bevallása szerint több mint 300 embert zárt be bankrablások során, többségében nőket, akik nem tudhatták, hazamehetnek-e még aznap a családjukhoz. Ma keramikusként dolgozik, családja van, és másoknak is munkát tud adni. A fordulópont az ő esetében édesapjának halála volt, aki még gyermekkorában megjósolta, hogy börtönben fog kikötni. „Akkor döntöttem el, hogy ezt a csatát nem nyerheti meg” – emlékszik vissza Ambrus Attila, aki ugyan nem lett hívő, de gyermekeit megkereszteltette és református hitre neveli.

Bajcsi Norbert 42 éves, alkoholista szülők gyermekeként már fiatalon a kábítószer rabja lett. Az ő útja a függőségeken és a hajléktalanságon át vezetett. Megtérése egy drogrehabilitációs központban történt, ahol először életében tiszta fejjel hallgatta az evangéliumot. Ma, nyolc év józanság után, házasságban él és másoknak segít, a Magdolna utcai addiktológiai központban is dolgozik.

magyarázza Norbert.

Mind a hárman egyetértenek abban, hogy a börtön önmagában nem változtatja meg az embert – sőt gyakran rosszabb emberek jönnek ki onnan. Különösen igaz ez a fiatalkorúak börtönére, amit „bűnözőképzőnek” neveztek. A változáshoz belső motiváció és külső segítség egyaránt szükséges. Hangsúlyozták a társadalmi reintegráció fontosságát és azt, hogy szükség lenne átmeneti házakra, ahol a szabadulók segítséget kaphatnának új életük elkezdéséhez. „A pártfogó annyiban tud segíteni, hogy megmutatja, merre van a hajléktalanszálló” – jegyezte meg Ambrus Attila keserűen.

A három férfi ma már családos emberként él. Van, aki a hitben találta meg a békességet, más pedig azzal békélt meg, hogy megfizetett a tetteiért. Történetük azt mutatja, hogy a változás lehetséges, de ehhez sok segítség és támogatás szükséges – akár hit által, akár más úton történik a változás. Segítő emberi kapcsolatok nélkül nem megy, ezt mindhárman vallják.

Ma igyekeznek segíteni ​másoknak: iskolákba járnak prevenciós előadásokat tartani, könyveket írnak és megosztják tapasztalataikat azokkal, akik hasonló helyzetben vannak. Bár különböző módon, de mindannyian példát mutatnak arra, hogy lehet új életet kezdeni a legsötétebb múlt után is.

Hivatkozott könyvek:

Fotók: Huszár Boglárka