Mit vár a kegyelmi ügy körül kialakult helyzettől? 

Számomra rokonszenves, hogy sok szakértő megszólalt, a média pedig hihetetlen érdeklődéssel fordult nemcsak a szűken vett kegyelmi ügy és a bicskei gyerekotthonban történtek, hanem a gyerekvédelem egésze felé is. Több szakmai szervezet, köztük a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete és a Gyermekjogi Koalíció is határozott állásfoglalásokat tett közzé, és ezek nemcsak kritikát, hanem nagyon életszerű, jó szakmai javaslatokat is megfogalmaznak. 

Sajnos sok szakmai szervezet hallgat. Ideális esetben a kormányzat konstruktív párbeszédet kezdeményezne a szakemberekkel, és átvilágítaná a gyermekvédelmi rendszert. Ha bevonnák a konzultációba a gyerekeket és a szülőket is – a VIII. kerület nagyon előremutató gyerekjogi, gyerekrészvételi programját szem előtt tartva –, akkor jó eséllyel lehetne finomhangolni a jelenlegi működést. Elsősorban az volna a feladat, hogy az egyébként jó jogszabályokat megfelelően alkalmazzák, mert – szemben a kormányzati törekvéssel –, nem újakra, hanem a jelenlegiek megfelelő betartására lenne szükség. 

Az ügy folyománya, hogy pszichológiai alkalmassági vizsgálatra kötelezik a gyermekotthonok vezetőit. Várható-e ettől bármiféle változás? 

Elhibázottnak tartanám, ha csak a vezetőket világítanák át. A gyermekintézményekben dolgozó személyek mindegyikének alkalmasnak kell lennie, megfelelően biztonságos környezetet kell nyújtania a rábízott gyerekeknek. Remélem, hamarosan itthon is születnek gyermekbiztonsági  útmutatók, amelyek részletesen leírják, hogy egy adott intézményben vagy szolgáltatásnál hogyan kell a gyerekek védelmét és biztonságát garantálni. Amelyeket az ott dolgozóknak és a szülőknek számonkérhetően be is kell tartaniuk, nem lehet kifogás, hogy nem tudnak róla. 

A szabályzatot a gyerekekkel is meg kell ismertetni, hogy meg tudják védeni magukat. Hogy tudják, joguk van nemet mondani, ahogyan azt is a tudomásukra kell hozni, kihez fordulhatnak bizalommal, ha bármiféle visszaélést tapasztalnak. A sűrű védőhálóval kiszűrhető a gyerekek felé irányuló ártó szándék. Több országban az a szabály, hogy gyerekintézményben gyerek nem maradhat egyedül felnőttel, az ajtókat nyitva kell tartani. Átláthatóvá kell tenni nálunk is ezeket a helyzeteket, hogy a gyerekek biztonságban érezzék magukat és a félreértések is elkerülhetők legyenek. 

Ha zárt rendszerben működik a gyermekotthon, törvényszerű, hogy titokban maradhatnak a gyerekek ellen elkövetett súlyos visszaélések, akár érzelmi, fizikai vagy szexuális természetűek. Minden szakembernek kötelessége jelezni, ha bármilyen gyanú felmerül. 

Ma Magyarországon szinte soha nincs következménye a jelzési kötelezettség elmulasztásának, míg a nemzetközi gyakorlatban munkajogi és büntetőjogi következménye is van, eltilthatják az érintettet a foglalkozásától, szélsőséges esetben pedig börtönbe kerülhet, hiszen a jelzés elmulasztása a kiskorú veszélyeztetését jelenti. A felnőttek inkább lojálisak egymással, gyakran nem hisznek a gyereknek. Sokan félnek az elkövetőktől, a kellemetlenségektől, a bizonyíthatatlanságtól, az eljárásban való részvételtől. Továbbképzésekre, érzékenyítésre van szükség, csökkenteni kell az előítéleteket. Bárki bármikor kerülhet kritikus élethelyzetbe, erősíteni kell az empátiát, az elfogadást. 

Ha egy gyerek szól a bántalmazásról, akkor mindenképpen lépni kell? Mi a helyzet, ha nem mond igazat? 

Annak is oka van, ha egy gyerek nem mond igazat. A szakemberek feladata, hogy kiderítsék, milyen ok húzódik amögött, amikor a gyerek okkal vagy ok nélkül hazudik. Nem tehetjük ki a gyereket bántalmazásnak, de nem tehetjük ki a másik felet sem alaptalan vádaskodásnak. Hinni kell a gyereknek, de ha kiderül, hogy nem mondott igazat, akkor annak is kell, hogy legyen következménye. 

Tud-e a nehéz személyiségállapotú, súlyos traumákkal terhelt, elmaradásokkal küzdő gyerekek problémáira reflektálni a gyermekvédelmi rendszer? 

Sajnos nem tud. Ennek alapvető oka, hogy az alapellátás elégtelen, és sokszor nagyon későn érzékeli – ha egyáltalán érzékeli – egy gyerek érintettségét. A gyerekek korai segítségnyújtását szolgáló ellátások hiányosak, vagy meg sem valósulnak. A szakemberek felkészítésével, támogatásával is hasonló a helyzet. A gyerekjóléti szolgálatok ahelyett, hogy a törvényben meghatározott eredeti funkciójukat betölthetnék – azaz felismerik a problémákat és delegálják őket oda, ahol azokkal érdemben tudnak foglalkozni –,

Nyilván nem érthetnek mindenhez, és nagyon sok a rászoruló gyerek, család. Az egyik súlyos következmény az, hogy túlterheltek, a másik pedig, hogy sok szolgáltatás hiányában a gyerekek, családok ellátatlanok maradnak. Nemcsak gyermekjogi és gyermekvédelmi szempontból, de közgazdasági értelemben is az volna a racionális, ha a megelőzésre és a korai támogatásra koncentrálnánk. Akkor sokkal kevesebb erőforrást kéne a későbbi beavatkozásokra fordítani, a gyerekek se szenvednének és a közösség is jobban járna, hiszen egészséges, boldog gyerekeket nyerne. 

Azt mondta, sokat segítene, ha a gyermekvédelmi rendszer több forráshoz juthatna az állami költségvetésből. 

Nagyon sokat számítana. De önmagában a pénz nem elég.

azzal nem lehet megoldani a szakemberek, a szolgáltatások, a tudás és az elkötelezettség hiányát. 

Ön szerint a gyermekvédelmet a helyi önkormányzatoknak kellene ellátni. Mire lenne ez megoldás? 

A problémákat ott kell megoldani, ahol keletkeznek. Ez földrajzi elhelyezkedés szerint is értendő, de azt is jelenti, hogy a családban és a helyi közösségekben kellene megoldást találni a problémákra. Ez a legészszerűbb és egyben a legköltséghatékonyabb eljárás. Az önkormányzatok jobban ismerik a helyi viszonyokat, problémákat, jobban tudnak rájuk reagálni, mint amikor messziről, távirányítással, ismeretlenül próbálnak beavatkozni az emberek életébe. 

Ez a fővárosban kevésbé látszik problémásnak, ám vidéken drámai a helyzet. A helyben élők nem tudják, kihez fordulhatnak segítségért, vagy nem is tudnak érdemi támogatást nyújtani nekik. Ha az alapellátást helyben megerősítenék, különösen a gyerekek első hat évére koncentrálva, ha jó minőségű egészségügyi, szociális ellátásban, óvodai és iskolai nevelésben és oktatásban lenne részük, továbbá rendelkezésre állnának iskolán kívüli programok is, akkor meg lehetne előzni a legtöbb későbbi problémát. 

A gyerekek jogainak képviselete hogyan áll ma Magyarországon? 

Közel 35 éve ratifikálta Magyarország a gyermekjogi egyezményt. Egyáltalán nem észlelhető, hogy a közgondolkodásban ez gyökeret vert volna. Jó példája ennek a bicskei ügy is. Az intézkedések, amelyeket a kormány tervez, nem említi a gyerekek jogait, meghallgatásukat, bevonásukat a döntésekbe. Fel sem merül a gyerekek tájékoztatása, ahogyan az sem, milyen szolgáltatásokat léptetnek életbe azért, hogy a már bántalmazottak rehabilitációját, segítését megoldják. Figyelmen kívül hagyják, hogy ki fog azoknak a gyerekeknek segíteni, akik nem közvetlen elszenvedői voltak az eseményeknek, de látták a társaikat ezekben az áldozati helyzetekben. Emögött részben az az ok húzódik meg, hogy Magyarországon a felnőttek nagy része sem ismeri a saját jogait, ha pedig mégis ismeri, akkor se gondolja, hogy élhet is velük. 

Ön a Józsefvárosban elindított gyerek részvételi program egyik szakmai vezetője. Van-e esély a gyerekek érdemi bevonására a döntési folyamatokba, ha a szülők többsége nemhogy a gyerekek, de a saját jogaival sincsen tisztában? 

A JóKer program egyik célkitűzése éppen az, hogy utat mutasson a szakembereknek, szülőknek és a gyerekeknek is. A gyerekeknek törvénybe iktatott joguk, hogy minden őket érintő kérdésben elmondhassák a véleményüket. Ebből a felnőtt társadalom is profitálhat. A saját ügyeinkben mindannyian sokkal kompetensebbek vagyunk, mint bárki más. 

Ha komplikáltnak is tűnik a gyerekek megkérdezése, mégis sokat segíthet, mert olyan információkat tudhatunk meg tőlük, amikre magunk nem is gondolnánk. Ha egy gyerek megtapasztalja, megtanulja, hogy a véleménye, érzései számítanak, akkor sokkal könnyebben megérti, hogy mások érzései és gondolatai is fontosak. Ha tehát tiszteletben tartjuk a jogait, az mintaként szolgál ahhoz, hogy tiszteletben tartsa mások jogait. Ez sokkal egyszerűbb és célravezetőbb, mint a túlkorlátozás és a büntetés. 

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf