„A messzi Kálvária-térből ágazik ki a vakon végződő kis Csobánc-utca” – kezdi az 1933. december közepén megnyílt új óvoda bemutatását egy korabeli cikk. Az építtető a főváros, akkori szóhasználattal élve „a székesfőváros közönsége” volt, ami szépen írja körül, hogy a köz pénzét költi az önkormányzat. Az óvodaépítést így indokolta Szendy Károly közoktatásügyi tanácsnok, a későbbi budapesti polgármester:
„A VIII. kerületben oly kevés óvoda és óvodával kapcsolatos napközi otthon van, hogy például a Kálvária-tér és a Csobánc-utca környékén lakó óvodaköteles korban lévő gyermekeknek több kilométert kell menniük, míg a legközelebbi óvodát elérik. A fővárosnak ez a része pedig különösen szegény, ahol a nincstelenek tömegei laknak, és így fokozottan szükség van arra, hogy ezek gyermekei a kisdedóvókban és napközi otthonokban elhelyezést találjanak.”
A környéken ekkor jobbára a századforduló körül épült munkásházak állnak, az itt élők jelentős része a józsefvárosi és kőbányai gyárakban dolgozik – már ha kap egyáltalán munkát. Azok a gyerekek, akiknek ezt az óvodát tervezték, ekkoriban jórészt csak itt juthattak elegendő ételhez, orvosi ellátáshoz, vagy folyóvizes fürdőszobához.
Látva a szükségleteket, a Főváros akkori léptekkel mérve kifejezetten nagy, 150 fő befogadására alkalmas intézmény létrehozásáról döntött 1933-ban. Az építés fél évig tartott, költsége mai értékre átváltva 200 millió forint körül lehetett. Egy munkás órabére akkoriban, szintén mai értékén, 400-600 forint között volt.
A tervezéssel Hübner Tibort bízták meg, aki éppen ezidőtájt fordult a Budapesten is egyre nagyobb erővel terjedő modern építészeti irányok felé. A kapu és az erkély cikk-cakkozó rácsa igen jellegzetes: ezek a formák az art deco hullámmal jelennek meg Budapesten. A zászlótartó rúd ma már sajnos nincs meg, pedig a magasra törő, hajóárbocszerű zászlótartók a korszak épületeinek legkönnyebben felismerhető, széles körben elterjedt elemei. Balra hosszú ablaksor látszik, annak közepén a főváros mészkőből (esetleg műkőből) készült címere.
Hogy az óvoda ne legyen nevetségesen alacsony a szomszéd házakhoz képest, Hübner megmagasította az oromfalat, és a tető innen befelé, az udvar irányába kezd el lejteni. Az udvar felé néző, déli homlokzat tele van ívekkel, a szintén építészeti újdonságnak számító acélkeretes toló- és forgóablakok minden irányból beengedik a fényt, így az emeleti játszóterem és a földszinti ebédlő is reggeltől délutánig világos.
Az egyik sarokban falikép vonalait lehet kivenni az udvar felől készült fotón. Hende Vince és Halápy Ede alkotásai mára eltűntek, de nem valószínű, hogy módszeresen leverték volna őket, egy felújításnál részben vagy egészben minden bizonnyal elő fognak kerülni a vakolat alól.
A várószobába mackó-óvoda, a pihenőszobába szunyókáló kisgyerek, az ebédlőbe evés előtti kézmosásra figyelmeztető kép került a falakra. A források említést tesznek Mackó úrról, Nyuszikáról és egy népmeséről is, de hogy melyik Mackó úrról, melyik Nyuszikáról és melyik népmeséről van szó, azt már homály fedi (Sebők Zsigmond: Mackó úr utazásai című gyerekkönyve mindenesetre a kor kedvelt gyerekirodalmi alkotása volt – a szerk.). Az udvari sgraffito vakolatképen pedig egy fáról piros almát szedő, a köré sereglett gyerekeknek osztogató óvónő volt látható.
A földszinten a napköziotthon – itt lehetett enni és aludni –, az emeleten az óvoda – itt voltak a foglalkoztató szobák – kapott helyet . Ezen felül volt még konyha, kazán, orvosi rendelő, több fürdőszoba – a gyerekeket hetente egyszer meg is fürdették –, mosókonyha és szolgálati lakás is. Különleges megoldásként az udvar felé fedett folyosót alakítottak ki, ami egy oldalfalak nélküli, de fedett játékcsarnokhoz vezetett.
Az óvoda hamar megtelt, a három csoporttal hét óvónő foglalkozott, és naponta átlagosan 126-an étkeztek itt. Ezekkel a számokkal az 1930-as években Budapest legnagyobb óvodái közé tartozott.
Kovács Tamás
Nyitókép: Huszár Boglárka
