Csak legyen, ki tanít jövőre is

2022. október 24.

A nyolcadik kerületi Fazekas Gimnázium még mindig az élvonalban – itt az idei gimis rangsor

Idén is megjelent a HVG középiskolai rangsora, melynek élén az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziuma áll. A dobogó második fokán ketten állnak holtversenyben: a budapesti Eötvös József Gimnázium és a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.

Az ország száz legjobb gimnáziumának rangsorát minden évben elkészíti a HVG. Idén a 10 legjobb között 8 budapesti és 2 vidéki, egy budaörsi és egy veszprémi gimnázium található. Az első helyet az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziuma húzta be azzal, hogy diákjaik a kompetenciamérésen, az érettségin és a felvételin is kiemelkedő eredményeket értek el. A versenyben a második helyen a tavalyi első, a fővárosi Eötvös József Gimnázium és a nyolcadik kerületi Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium végzett holtversenyben.

A negyedik helyezést a budai Toldy Ferenc Gimnázium érte el, az ötödik és hatodik helyen két ELTE-gyakorló végzett, az V. kerületi Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium és a szintén józsefvárosi Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium.

A XII. kerületi Városmajori Gimnázium, valamint a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium végzett a hetedik helyen – szintén holtversenyben, a kilencedik helyen a VII. kerületi Madách Imre Gimnázium áll, a tizedik pedig a veszprémi Lovassy László Gimnázium – írja a HVG360 a HVG kiadványa alapján.

Idén minden megyéből fölkerült minimum egy középiskola a legjobbak listájára, a legtöbb Pest megyéből. A második legjobb tízben körülbelül fele-fele arányban vannak fővárosi és vidéki iskolák.

Több részrangsor is elérhető a HVG Középiskola 2023-ban, hogy melyek idén a legjobb eredményeket elért egyházi, alapítványi és magániskolák, két tannyelvű képzést is kínáló és egyetemi gyakorlóiskolák, de azt is meg lehet nézni, melyik iskolából került be a legtöbb diák az OKTV-döntőkbe (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny). A Fazekas diákjai a tudományos diákolimpiákon is remekül szerepeltek az idei évben.

További kapcsolódó cikkeink:

Fotó: Huszár Bogi

Kapcsolódó cikkek

2026. október 16.
Amikor a Horváth Mihály tér plébániatemplom előtti felújított szegletét átadták, már szó esett arról, hogy a másik oldal is át fog alakulni, térkő helyett ott is a növényeké lesz a főszerep. Most bemutatták az elkészült terveket, és akár indulhatna is a munka.
2026. október 16.
A főváros megállapodása a kormánnyal a parkolási bevételek elvételéről a felszínre hozta a kerületek elégedetlenségét a főváros működésével szemben, és a helyzet rendezésére azóta sem történt lépés. Pikó András most azt mondja, Karácsony Gergelynek nem fog sikerülni a fővárosi torta újraosztásával orvosolni a főváros bajait.
2026. október 16.
Október 19-től Józsefváros több pontján is dolgozni fog a JGK a járdák rendbetételén; a munkálatok idején egy-egy helyen átmenetileg korlátozhatják a közlekedést.

További cikkek

2026. október 16.
Amikor a Horváth Mihály tér plébániatemplom előtti felújított szegletét átadták, már szó esett arról, hogy a másik oldal is át fog alakulni, térkő helyett ott is a növényeké lesz a főszerep. Most bemutatták az elkészült terveket, és akár indulhatna is a munka.
2026. október 16.
A Századosnegyedben a Pitypang óvoda modern épülete pont olyan, amilyennek egy ovinak lennie kell: tágas, napos, kertkapcsolatos. És napelem is van a tetőn, madárodú meg a fákon.
2026. október 15.
Mi kell ahhoz, hogy egy üresen álló önkormányzati helyiségből valóban jól működő hely legyen? A Nyitva! Népszínház Fesztivál ezekre a kérdésekre is választ adott. A nyolc résztvevőből végül hárman maradtak, mind a Nagy Fuvaros utcában.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.