A 30 éves jubileumi gálán egy teljesen megújult együttes mutatkozik be a Corvin téren, a Hagyományok házában, mondta Johan János prímás, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar vezetője. Erős szálak fűzik őket Józsefvároshoz, ő maga és a muzsikusok jó része józsefvárosi. A nemzeti cigányzenekar ötlete már 1984-ben felmerült, akkor a Magyarok Világszövetségének elnöke szorgalmazta, hogy kellene egy ilyen együttes, ami
a magyar cigányzenei hagyományt
viszi tovább. A zenekar végül 1994-ben alakult meg, első prímása ifj. Sánta Ferenc volt.
A zenekar, bár a neve állami alapítást sejtet, mindig is magánkezdeményezésként működött, a nevet annak kifejezéseként választották, hogy az általuk játszott zene szerves része a magyar nemzeti hagyománynak. Mindig távol álltak a politikától, mondta Johan János, és mindenhova elmennek, ahol kíváncsiak a zenéjükre. „A magyar cigányzene nem csupán múlt, hanem
élő és folyamatosan megújuló
kulturális érték, amely méltán képviseli Magyarországot a világ színpadain.”
Április 1-én kétrészes koncertet adnak. Az első rész ifj. Sánta Ferenc, a zenekar örökös tiszteletbeli főprímása előtt tiszteleg, és széles repertoárból válogatnak neves művészek – Bokor János, Budai Beatrix, Szóka Júlia és Tolnai András énekművészek, Benedekffy Katalin és Nemes Tibor operetténekesek, valamint Masa Tamás és Masa Anita, a Sabbathsong Klezmer Band szólistái – közreműködésével. A második részben a zenekar és szólistái – Johan János hegedű, Vadász Károly cimbalom, Ökrös „Jata” László klarinét, Kovács Károly cselló és Boni Zsolt nagybőgő – játszanak hagyományos magyar cigányzenét.

Nyitókép: Czeglédi Zsolt / MTI
