A magyar embernek különleges kapcsolata van a szódával. Jedlik Ányos találta fel a szódagépet – apparatus acidularis néven –, és egy 1842-es szüreten Fáy András pincéjében mutatta be, miként készül a spritzer, amit a jelenlévő Vörösmarty Mihály azonnal magyarosított is fröccsre. De isszuk a szódát szörppel, és persze magában is.
Az 1930-as években a kisalföldi Mihályiban kőolaj után kutatva olaj helyett széndioxid tört fel a kútból. Kiderült, hatalmas CO2-készlet van a mélyben, és a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. céget alapított a kitermelésére. Az 1949-es államosítás után Szénsavtermelő Nemzeti Vállalat név alatt folyatódott a répcelak-mihályi széndioxidmező feltárása, a vállalat pedig Magyarország egyetlen, Európa pedig legnagyobb természetes eredetű széndioxidot feldolgozó üzemévé fejlődött később.
1960 óta patronban is elérhető a széndioxid, a Szénsavtermelő Vállalat 1973-ban már 500 millió patront állított elő, amit exportáltak is. 1969-től pedig dinitrogén-oxid gázzal töltött patronokat is készítettek habszifon készülékekhez. A Répcelakon működő sikeres cégnek Budapesten is volt telephelye. Az 1991-es privatizáció során a LINDE AG vette át a gyárat, melynek patron üzletága 2001 óta önálló, ez a magyar tulajdonú patrongyártó, töltő és forgalmazó LISS Kft.
A jogelőd még 1962-ben nyitotta meg a József körút 51. alatt mintaboltját. Ezt később egy másik is követte a Nagymező utcában, mára azonban már csak a józsefvárosi üzlet maradt talpon.
És áll, mint a cövek; hiába törtek be az ásványvizek a hazai piacra, hiába jelentek meg a szódagépek, és vonták ki a forgalomból 2018-ban a visszaváltható patronokat. Akik lemondtak a drágább patronos megoldásról, azok közül is sokan visszatértek később, de mindig jönnek új vevők is. A környéken rengeteg vállalkozás zárt be, cserélt gazdát, de úgy tűnik, ez az üzlet örök, mert túlélte a rendszerváltást és a gazdasági válságokat is. Az üzletet 2005-ben átalakították, hogy nagyobb legyen a bemutatótér, kirakata pedig fogalom.
Földi Kata eladó elmondta, már a gyerekkorában, a 70-es években is idejárt patronért, amikor a szülei elküldték. Szerinte a szódának a mai napig nagy a kultusza, aki igazán szereti, az magának készíti. Sokan nem akarják cipelni az ásványvizet az emeletre, aki pedig fröccsre vágyik, annak szentségtörés nem szódával innia azt.
De nemcsak szódapatront forgalmaznak. Tejszínhab készítéséhez például dinitrogén-oxid tartalmú patront árulnak. Sokfelé kapható ugyan flakonos kész tejszínhab is, de akinek a minőség számít, az maga készíti otthon a tejszínhabot, amit aztán lehet ízesíteni is, és ehhez recepteket is ajánlanak az üzletben.
Van itt patron sörcsaphoz, és nagyobb méretben söröshordóhoz is, aztán bortartósításhoz, a baristáknak kávéhoz, de még kerékpárgumi pumpálásához vagy paintballhoz, légfegyverhez is lehet gázzal töltött patront venni. Az sem mindegy, hogy szelepes vagy menetes egy patron – itt szinte mindenféle kapható.
A patron mellé pedig kell egy jó minőségű szifon is, amelyből egyedülálló választék van a mintaboltban, mindenféle űrtartalomban, formában és árfekvésben.
Földi Kata szerint a vásárlóközönség roppant vegyes, generációkon átívelő. Van olyan régi törzsvevő, akinek már az unokája jár ide. Megesik, hogy fiatalok nagyobb társasága tér be, akik összedobnak egy szifonra és egy csomag patronra, hogy fényt – szénsavas vodkát – készítsenek. Van, aki Nyíregyházáról eljön, amikor meglátogatja fővárosi gyerekeit, hogy vegyen olyan nagyméretű patront, ami a cég által valaha gyártott szódagépbe való, amiből poharanként lehetett szódát készíteni: így nem illan el a gáz az italból, melynek szénsavtartalmát is lehetett szabályozni.
Van olyan is, aki azért jön, hogy megjavíttassa a szifonját. Ha csak apróságról van szó, Földi Kata az üzletben kicseréli az alkatrészt, fejet cserél, de fel is újítják a régi családi ereklyének számító szifont. Sokan ugyanis még mindig a sok évre tervezett régi készüléket használják, még ha a modernebbek többet tudnak is, és jobb anyagokból készülnek.
Szöveg: Pálinkás János; Kép: Pálinkás János, Arcanum
