A Leonardo közt viszonylag kevesen ismerik, csak a Leonardo da Vinci utca felől lehet behajtani, körben mindenütt lakótelepi házak. Itt élők és kutyások járnak erre leginkább. Ebben a zárt belső térségben áll egy klasszikus öreg gyárépület, amit most bejárhattunk. 1975-ig ez is utcás, sűrűn beépített városrész volt olyan régi házakkal, mint amik a Baross utca felől zárják le a lakótelepi kis oázist. A gyárban eredetileg kocsit, majd 45 után bútort készítettek. A kocsigyár híres volt, a szocialista bútorüzemről nem sok adat maradt. Negyven éve a Főváros használja a régi gyárat levéltárnak, irattárnak.

Misura kocsi- és automobil-carosserie gyára

Id. Misura Mihály a József utcai Köbler „udvari szállítónál” tanulta ki a kocsigyártás mesterséget a XIX. második felében, majd maga is üzemet nyitott. Az 1891-ben született ifjabb Mihályt már korán bevonta az üzlet menedzselésébe.

Ifj. Misura jó iskolákat végzett és tanulmányúton bejárta Nyugat-Európát, ahol a fogatolt járművek újdonságai mellett az autózással és autógyártással is megismerkedett. Misuráék egyedi karosszériagyártásba kezdtek, és gépkocsi-felépítményeik

Az autózás őskorában a karosszériát főként külső műhelyek készítették gyakran teljesen egyedi igényeket kielégítve, ma már csak a legdrágább luxusautóknál fordul ilyen elő.

Misura és fia 1913-ban nyitotta meg gyárát az Óriás (később Thék Endre, ma Leonardo da Vinci) utcában. A klasszikus konflisok és fiákerek mellett sokféle autó-felépítményt készítettek, nyitottat, zártat, sportosat, és ezzel a magyar autóipar történetének fontos szereplőjévé váltak.

Az apa halála után, 1914-től ifj. Misura Mihály irányította a gyárat, de nem volt könnyű helyzetben, mert a magyar autózás nehezen indult. Az első világháborúban teherkocsit gyártott Fiat-alapokra a hadseregnek, de a lovaskocsi-gyártástól soha nem tudott elszakadni – a Habsburg-ház udvari hintóinak egy részét is ő készítette –, és hogy fennmaradjon, autójavítással és -kereskedéssel is megpróbálkozott.

Elvállalt mindenféle teherautó-felépítményt, de buszkarosszériát is gyártott, az IBUSZ-nak épített 27 személyes városnéző busza – ami olyan, mint egy nyitott tetejű extra hosszú amerikai limuzin – szép szakmai elismerést aratott. De gyártott mentőautót és a Fővárosi Tűzoltóságnak szerkocsi-felépítményeket, a Postának lakó- és műszerkocsikat, bútorszállítót Ford-alvázra, teherkocsi-felépítményeket a fővárosi közintézményeknek.

Az egyik utolsó munkájuk a Fővárosi Temetkezési Intézetnek készített hatalmas és pompás faragott gyászhintó volt, amit Apponyi-gyászhintó néven ismerünk, mert elsőként gr. Apponyi Albert temetésén használták 1933-ban. A négy méter magas, közel hatméteres hintó a világ egyik legnagyobbja, ma a Fiumei úti sírkertben van kiállítva.

Izgalmas kalandokba is bocsátkozott, a helikopterfejlesztő Asbóth Oszkárral repülő autóval kísérletezett. Az 1929-es nagy gazdasági válság végül megpecsételte a gyár sorsát.

A gyártelepet 31-től egy autókereskedelmi vállalat használta, majd többnyire bútorgyártók váltották egymást: Garcon Modern Bútor, a Wollmann-féle Hajlított Ülőbútor, az 50-es évektől pedig a Brancsits Simon autogénhegesztő üzeme, majd a Budapesti Irodabútorgyár, a Danubia Palaüzem, végül a Budapesti Bútoripari Vállalat egyik gyáregysége, az Otthon Bútorgyár 1983-ig.

Séta az irattárban

1983-ban a Fővárosi Levéltár vette birtokba a volt gyárat, a következő években némiképp át is építették, modernizálták, de az eredeti hangulat nagyjából megmaradt. Az emeleteken 15 ezer folyóméter iratnak alakítottak ki helyet, az ideszállításuk éveket vett igénybe. Az 1989–91 közötti – fertőtlenítéssel egybekötött – iratköltöztetés a Bazilika altemplomából a magyar levéltárak történetének egyik legbonyolultabb akciója volt. A levéltár azonban itt sem fért el teljesen, ezért 2004-ben átköltöztek a Teve utcai új épületbe, ide pedig a főváros központi irattára költözött a Városházáról, ahol akkor mintegy 7600 folyóméternyi anyagot őriztek 11 különböző helyen.

Tukacs Tamás irattáros vezetett körbe minket az épületben. A fiatalember 10 éve dolgozik itt, nem levéltárosnak készült, de izgatja a múlt, és itt mindennap más történettel találkozik az iratokat kutatva, rendezve, nem unatkozik.

mondta neki a levéltári tanára. „Az iratokról mi másképpen gondolkozunk, azt próbáljuk megítélni, mennyire lesz az tartós része a történelemnek”, ezért minden iratot elolvasnak a kollégáival, mielőtt besorolnák.

A földszinten izgalmas termet láttunk, itt tárolják Budapest makettjét bedobozolva. A 10 x 17 méteres „terepasztalt” a 90-es évekig bővítették 30 éven át a Képzőművészeti Vállalat modellkészítői, csak arra vár, hogy újra felállíthassák valahol.

Korszerűsített vezérlésű, de a Misura-időkből származó teherliften mentünk fel az emeletre. Ezen hozták le a kocsikat, s tolták ki az udvarra őket. Egy egész kisteherautó belefér, s Tukacs Tamás is tanúja volt egyszer, ahogy egy beszállítójuk egészen behajtott a liftbe.

Az emeleti műhelytermekben ma irattári polcok sorakoznak, a folyosón pedig lehajtható asztalkák, amire az iratot ki lehet teríteni. Mi nem léphettünk be az iratok közé, még fényképet sem lehetett készíteni, ha nem is titkosak, nem tartoznak idegenre mások ügyei, amik a polcon sorakoznak.

Az iratok megőrzési ideje különböző, személyi anyagokat 75 évig kell őrizni, s van, amit örökre. Nem mindegy tehát, hogy miként tárolják az iratokat, s Tamás mutatott is mindjárt ötféle lefűzőt, gyűrűs tárolót, dobozt. A friss, gyakran kinyitott iratok jó helyen vannak a hagyományos szalagos lefűzőben, de a hosszú időre eltett iratok speciális savmentes dobozba kerülnek végül.

Az iratokhoz csak ők nyúlhatnak, akinek szüksége van egy régi papírra, annak a Városháza ügyfélszolgálatára kell mennie. 2008-tól szkennelik az iratokat, azokért ide sem kell jönni.

A megszűnt Balassi kórház kórlapjait is itt őrzik (egyébként a kórház irattárában lenne a helyük), és egy időben sok szülő érdeklődött, hogy gyermeke születésének pontos percét megtudja, mert azt a szülész feljegyzi. Így van köze az irattárnak még az asztrológiához is, nem csak a hivatalos ügyekhez-bajokhoz, mondta búcsúzóul Tukacs Tamás.

Fotók: Mile Máté. Archív képek: Hungaricana