Talán furcsa egy ember életének felidézést a halálával kezdeni, most mégis ezt tesszük, mert Poor Imre a gyászbeszédében nemcsak összefoglalta Flór Ferenc életpályáját, de közel is hozta személyét. A 150 éves szöveghez tett megjegyzéseket, kiegészítéseket szögletes zárójelbe tettem.
Honvédő orvostudor
„Nyolcadik hete, (…) hogy Budapesten s az egész hazában azon megdöbbentő hír terjedt el” – kezdi beszédét Poor –, „hogy Flór Ferenc, Pestváros érdemteljes tiszti főorvosa munkás életének 63. évében a pesti közúti vaspályakocsi elgázolása következtében szörnyet halt.
(…) A részvevő népnek elláthatlan sokasága kísérte az elhunytat a nyugalom helyére [Flór Ferenc sírja a Fiumei úti Sírkertben van], s temetésén (…) testületileg jelentek meg Pestváros és Pestmegye hatóságai, a magyar tudományos akadémia, а királyi magyar tudományegyetem orvostanári testülete s a budapesti orvos-gyógyszerészek egyletei stb., hogy tiszteletöket s hálájokat róják le azon férfiú iránt, ki élethosszant a közügynek és tudománynak érdemben megőszült bajnoka volt.
»Kiki aszerint méltó embertársai becsülésére s az emberiség hálájára, amint emberi, s hivatásbeli feladatát a közjó érdekében oldotta meg.« Ez volt elve az elhunytnak. (…)
Flór egész élete részint önképzésre részint a közügy szolgálatára volt áldozva.
Született Nagyváradon 1808-ban. [Ma úgy tudjuk, 1809-ben.] Tanulmányait Nagykárolyban, Nagyváradon s a pesti egyetemen végezvén, 1833-ban lett orvos-sebész tudorrá [doktorrá]. Meglátogatta Németország, kivált Bécs és Berlin jelesb orvosi intézeteit. Tudományos utazásából visszatérvén, a gyakorlati sebészet jeles tanára, Stáhlу mellett vállalt másod tanársegédi állomást. Ezután csakhamar, 1837-ben sz. k. [szabad királyi] Pestváros tiszteletbeli, majd kórházi oszt. főorvosa, az 1848-iki tisztújitáskor pedig Pestváros tiszti főorvosává s kórházi igazgatóvá lőn választva [Szent Rókus kórház].”
Flór áldozatkészsége már az 1838-as nagy pesti árvízben is megmutatkozott, mint Wesselényi, ő is csónakkal sietett a bajbajutottak mentésére. Ez aztán arra indította, hogy cikkekben foglalja össze a hatékony vízi mentés ismereteit és a vízbe fúltak újraélesztésének módszereit, később pedig intézkedési tervet is alkotott a mentésügy megszervezésére.
Poor Imre megemlékezése így folytatódik: „A nemzeti felkelés idején a magyar kormány felhívására a honvéd tábort követte, hol őrnagу-törzsorvosból csakhamar alezredes s egészségügyi osztályfőnök lett a honvédelmi hadügyminisztériumban. A világosi fegyver-lerakás után másfél évig internáltatván, visszavonulva élt [tápiószelei birtokán], de 11 év múlva, az alkotmányos élet derültével elébb 1861-ben [akkor néhány hónap után lemondott a kedvezőtlen politikai változás elleni tiltakozásként], aztán 1867-ben sz. k. Pestváros választás utján visszahelyezte őt tiszti főorvosi s kórház-igazgatói állásába. Flór ekképp honvédi babérkoszorúját ezentúl az emberbarátiság olajágával váltotta.”
Flór már a Rókus korházban bevezette a kloroformos műtéti érzéstelenítést, és módszere nagy segítséget jelentett a hadisebészetben is, rettentő szenvedésektől kímélve meg a sérült honvédeket. A katonai egészségügy megszervezésével ténylegesen hozzájárult ahhoz, hogy a honvédség meg tudjon küzdeni az osztrák és orosz túlerővel. Kossuth az egyik neki írt levelében a „legmagyarabb magyar orvosnak” nevezte őt. Flór javaslatára nevezték ki 1849-ben országos főápolónőnek Kossuth Zsuzsannát, akit aztán sok női önkéntes követetett katonák betegápolását vállalva,
Poor Imre így folytatja: „(…) Flór a magyar irodalom terén is úttörő volt. [Ő volt az első orvos, aki magyar nyelven írta és védte meg diplomamunkáját.] Több kisebb-nagyobb művet részint írt, részint szerkesztett, s ezek között Bugát társaságában 11 évig szerkesztette és kiadta az első orvosi szaklapot, az Orvosi Tárat, s a magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűléseinek létrehozásában tevékeny részt vevén, szintén Вugáttal együttesen Flór szerkesztette a m. orvosok és természetvizsgálók négy első nagygyűlésének évkönyveit.
Flórnak hivatalbeli, különösen irodalmi ügybuzgalma és avatottsága nemcsak Pestvárosban, hanem hazaszerte kitűnő elismerésben részesült: tagjának választotta őt az egyetemi orvoskar, a m. tudományos akadémia, a budapesti stb. hazai és bécsi orvosegylet; a m. orvosok és természetvizsgálók pedig elébb titkársággal, aztán alelnökséggel tisztelték meg.
Ennyi megérdemlett kitüntetés boldoggá tette volna az elhunytat, ha elébb a hazát, majd családját nagy csapás nem éri. Elkeserítette őt az 1848. utáni katastropha. A hazát ért veszélyeken kívül legmélyebben sebzette szívét 16 éves Gyula fiának, nagyreményű egyetlen gyermekének 9 év előtti halála; ez esetek komorrá tették őt. E fájdalmai ellen enyhülést hazafiúi, polgári és tisztviselői teendőinek pontos teljesítésében, üdülést pedig nemeslelkű neje (Tröscher Eleonóra) és barátinak társaságában, s nemes szíve szerint, jótéteményekben keresett; nevezetesen: a m. orvosi nyugdíjintézet segélyegylete megalapítására 200 [arany értékű] alapítványt tett [amit felesége később 1500-ra egészített ki]; könyvtárát a városi kórháznak, sebészi értékes műszereit a kórházi segédorvosoknak önképzésökre ajándékozta.”
A magyar közegészségügy megalapozója
„Flór áldásos életét két nagy eszme lengette át – folytatja Poor –: az egyik, magyarosodva mívelődni; a másik, a közegészséget rendezni nemcsak Pesten, hanem az egész hazában.
Flór felfogta és szigorúan alkalmazta magára, a hol tehette, másokra is Vörösmarty intését: hogy e hazában »minden ember legyen ember és magyar«. Evégett egész hatáskörét vette igénybe, hogy az orvosi szakirodalom és ügyvitel magyarosodjék mind a pesti egyetemi orvos karnál, mind a budapesti kir. orvosegyletnél, s oda törekedett, hogy a városi közegészségi intézetekben, a humanitás és tudomány érdekeinek biztosítása mellett a magyar nyelv is lépjen alkotmányos jogaiba. Tudván pedig, hogy a nemzeti szokások őrei a nemzeti nyelvnek, a nemzeti öltönyt a divatok hullámzása között sem cserélte föl idegennel; magyar ruhában élt és halt. (…) E hazafiságában Flór oly szeplőtlen, szilárd és következetes jellemet tanúsított, hogy absolut kormányt sohasem szolgált; az alkotmányos élet alkonyán mindannyiszor lelépett tiszti állásáról.
Ami a közegészségügy rendezését illeti, Flór teljes hatáskörét ennek előmozdítására használta fel úgy az irodalom terén, mint a kormánynál, társulatoknál, Pestváros hatóságánál, hol az ő elnöklete alatt sikerült létrehozni Pestvárosban a hazaszerte legelső helyhatósági közegészségi bizottság szervezését. A pesti sz. Rókushoz címzett nagy kórház rendezésére pedig az adott szűk körülményekhez képest Flór harmincöt évi közreműködésével hatott és gyarapított legtöbbet; az ő erélyes tevékenységének köszönhetni nagyrészt, hogy Pestvárosnak tudományos igényeknek megfelelő boncterme s halottasháza van, s lehet mondani, hogy Flór nemcsak a kórházban, hanem a kórháznak, a szenvedő emberiség ügyének élt és halt.”
Flór számokban is kifejezhető kórházigazgatói tevékenységéről a Fővárosi Lapokban 1868-ban megjelent beszámolóból kapunk képet: „Dr. Flór Ferenc kimutatást tett közzé a Rókus kórház 1867-diki létszámáról, sat[öbbi]. E szerint tavaly e kórházban összesen 13,661 beteget ápoltak. Gyógyúltan elbocsátottak 9757-et, javultan 1443-at, meghalt 1517, s további ápolás alatt maradt ez évre 944. — Pesti beteg volt: 3900, magyarhoni 8834, a társországokból 86, osztrák 623, gácsországi [galíciai] 125, olasz 11, külföldi német 54, francia 2, orosz, oláh- és szerbhoni 13, lengyel 8, svájci 2, török 3. Zenész volt 25. — A kórház tavalyi rendszeres bevétele 175,296 ft 24 1/2 kr[ajcár] volt, s rendszeres kiadása 130,738 frt 59 kr. Az év végével pénztári maradvány 16,474 ft 23 kr.”
Poor Imre így folytatja a megemlékezést: „A közegészségügy körüli törekvéseit azon meggyőződés vezérelte, hogy valamint az egyéni úgy az állami jólétnek is legnélkülözhetlenebb alapja az egészség, s hogy csupán egészséges nép bírhat fizikai és szellemi életképességgel.
Flórnak jelleme szeplőtlen, szilárd; kötelessége teljesítésében maga pontos, mások irány szigorú és igazságos; benne, kemény kéreg alatt legnemesb mag rejtőzött. Teendőiben egész életén át irányelve volt »a haza minden előtt«. Ezt legfényesebben igazolta végrendelete által, melyben a m. tudom, akadémiának húszezer forintot, a nemzeti színháznak 500, a pesti Rókuskórháznak szintén 500 ftot stb. nagylelkűleg hagyományozott.”
A halálos baleset
Halálának körülményeiről szintén a Gyógyászat már idézett 1871-es számában találunk leírást „Flór Ferenc tr. [tudor, azaz tudós] rögtöni halála, tetemének vizsgálata, s temetése” címmel. A cikkben a felfokozott érzelmek keverednek a szaklapban megszokott nyers orvosi tényközléssel, ami naturális részletességgel taglalja a baleset következményeit – ezek teljes idézésétől eltekintünk.
„Folyó év július 7-én reggeli 8 1/2 órakor villámsebességgel terjedt el Budapesten ama megdöbbentő hír, hogy Pestváros érdemteljes tiszti főorvosát, Flór Ferenc tudort a pesti közúti vaspálya egyik kocsija, mely előtt a boldogult (a kiálló sínben botolván meg) elesett, a kerepesi úton a kórház előtt elgázolta, honnan a vonagló áldozat, mire kórház-igazgatói lakásába fölvitetett, nehány perc alatt kiszenvedett. Ez irtózatos hírre siettünk az igazgatói lakásba, hol elrémülve kellett a köztiszteletű férfiú erőszakos rögtöni halála felöl meggyőződnünk. A test még meleg volt, a habzó meleg vér folyt még az orron és szájon ki, de az üterek nem lüktettek, a nemes szív nem dobogott többé s az életnek semmi jele sem mutatkozott.
Flór halálának híre az egész ikerfőváros részvétét és sajnálatát keltette föl; a m. tudom. akadémia, a városi intézetek stb. kitűzték a fekete lobogót. Benne kesergő neje hű férjét, Pestváros fáradatlan tisztviselőjét, a városi hatósági orvosok igazságos és méltányos főnöküket, az orvosi rend a legbecsületesb ügyfelet, s ügyeink bátor bajnokát, a haza pedig legtisztább jellemű s feláldozó fiát veszítette el.”
Képek: Wikimedia, Fortepan, Budapest Főváros Levéltára, Klösz György
