„Számomra az volt a megdöbbentő, hogy csak ennyi volt: elmentünk szavazni, és estére kiderült, vége az Orbán-rendszernek” – mondta Zita, miután már látható volt, hogy bő kétharmaddal nyert a Tisza a választáson. Azt mondta, attól tartott, történni fog menet közben valami, ami „megakadályozza ezt az eredményt”.

Április 12-én este 8-kor a Rákóczi tér telis-tele volt nyüzsgő emberekkel: baráti társaságok, családok, fiatalok és idősebbek együtt várták a választás eredményét. A téren Jámbor András, Józsefváros leköszönő országgyűlési képviselője és a kontroll.hu tartottak közös eredményvárót, a csarnokban utóbbinak zárt körű rendezvénye volt.

A téren arról kérdeztük az embereket, mire számítanak, miben reménykednek, milyen jövőt szeretnének.

„Mondják, hogy menjek be a zárt körű rendezvényre, de én itt akarok lenni a józsefvárosiakkal, itt a helyem az emberek között” – kezdte Pikó András, akivel nem sokkal 8 óra után találkoztunk a tömegben. Azt mondta, ha a Tisza nagy felhatalmazást kap, az lehetőséget teremt arra, hogy a magyar nép összetartó nemzetté váljon, és „ne arról szóljon az életünk, hogyan toljuk le a másikat az úttestről. Ha ezt meg tudjuk ugrani úgy, hogy közben nem felejtjük el, hogy igazságot kell tenni – nagyon sok seb van nyitva még –, akkor szerintem

Azt ígérte, bárhogyan is zárul az este, továbbra is azon lesz majd az önkormányzattal egyetemben, hogy minden józsefvárosi érdekét képviseljék, a gyűlöletnek pedig ezentúl se adjanak teret.

A csarnok előtti részen (a tér egyik és másik felén) két kivetítő állt, az egyiken a Partizán, a másikon a kontroll.hu választási műsorát lehetett követni. A hangzavar akkora volt, hogy jobbára csak a képek alapján tudtunk tájékozódni. Valahányszor jöttek az újabb eredmények – a tiszás kék csík előrébb kúszott, mint a fideszes narancs, és felvillant az egyre kékülő Magyarország-térkép –, a közönség hatalmas éljenzésben tört ki. Időnként felzengett a rigmus, a „mocskos Fidesz”, de gyorsan elhallgatott – a gyűlölködés nem volt népszerű.

Korábban számolt annak a lehetőségével, hogy elképzelései ellenére a Fidesz nyer, de most egyértelműen Orbánék bukását vizionálta Péter. „Mindig is optimista voltam, mindig is úgy gondoltam, hogy ennek egyszer vége lesz, de azzal készítettem fel magam mindig, hogy tévedni fogok, most nem.”

Azt mondta, reméli, hogy akik nem örülnek a Tisza győzelmének, őket is meggyőzné a párt arról, hogy van okuk örülni. „Nem akarom a Fidesz-szavazók kétségbeesését a saját örömömmé formálni. Nem akarom, hogy most úgy érezzék, a földbe lettek döngölve. Nem akarom, hogy rettenetesen érezzék magukat. A nap ugyanúgy felkel reggel, mint mindig. Egy országban szeretnék élni velük holnaptól is,

szeretném, ha nem kéne velük háborúban állni.”

„Abban bízok, hogy 16 év után más lesz, nagyobb szabadság lesz, és a politikusok nem tolakodnak be a mindennapi életembe és a hálószobámba” – mondta Péter. Szerinte a demokráciával napi szinten foglalkozni kell, nem lehet szem elől téveszteni. „Korábban ezt rontottuk el, hogy nem figyeltünk oda kellőképp.” Szerinte, ha ígérete ellenére a Tisza elmulasztja visszaállítani a demokrácia alapjait, akkor az utcára kell majd menni.

Ahogy jöttek az eredmények, és egyre inkább a Tisza győzelmét támasztották alá, a hangulat is egyre örömtelibb, könnyedebb lett a téren. „Nagyon bízom benne, hogy Magyar Péter beváltja az ígéreteinek legalább a felét” – mondta Ádám. Optimistaként néz a jövőbe, és reményei szerint egy szép, új világ alakul, aminek már a tanúi vagyunk mindannyian.  

Miután a bukott miniszter képe feltűnt a kivetítőn, amint épp Magyar Péternek gratulál, a tömegből kirobbant és felzúgott „a vége van”. Katartikus volt a hangulat: az emberek a poharukat emelték, koccintottak, összeölelkeztek, sírtak és nevettek – látszott, hogy örülnek és megkönnyebbültek.

„Örülök, kurvára örülök. Tudom, hogy lehetnék ennél szofisztikáltabb, de most nem megy” – mondta könnyeit törülgetve Áron. „27 éves vagyok. Az életem ennek a rendszernek a rabja volt ez idáig. Most sikerült végre felszabadulni. Felemelő érzés.”

A családja és barátai vették körbe Áront, mosolyogtak valahányan. „Nagyon örülök, csak én nem ilyen hangosan” – mondta az édesapja, Tamás. Szerinte az elmúlt 16 év lelkileg is megviselte az embereket. Jogászként elborzadva nézte végig, hogyan építi le a jogállamiságot a kormány, ráadásul másik jogászok segítségével. „Hihetetlenül ingerlő volt.”

és szerinte többé nem lehet bedobni a gyeplőt a lovak közé: „a szabadságunkat nem lehet hagyni még egyszer elveszni, ha egyszer már kivívtuk”. Szeretné, ha felfelé ismét lenne jövőkép Magyarországon a fiataloknak. A lánya Németországban él. Egy darabig még nem fog hazajönni, mert most kezdett el dolgozni – anyagi okok miatt ment ki. De idővel hazajönne, nem akar véglegesen kint maradni. „Itt születtünk, ez a nyelv az anyanyelvünk, szeretjük egymást, és imádunk itt élni.”

„A mi generációnknak nagyon rossz, hogy úgy nőttünk fel, hogy végig egy párt kormányzott” – mondta Rozi, aki a barátnőjével, Jankával vett részt az eredményvárón. Nem érti, az emberek miért vártak 16 évig azzal, hogy végre nemet mondjanak a rendszerre, ami tönkretette őket. Ő Berlinből jött haza, hogy szavazzon, mert úgy véli, a magas részvételi arány nagyon fontos, ő sem akart kimaradni.

Janka arról beszélt, az utóbbi években nagyon ijesztővé vált számára, hogy az ő generációjukban is megjelent a félelem. „Nem mertünk kiállni a saját véleményünk mellett, hogy ellentmondjunk a narratívának, amit a kormány nyomott. Azt éreztem az egyetemen és a kisebb közösségeimben is, hogy nem merünk kiállni, mert féltjük a saját egzisztenciánkat, úgy, hogy még igazából nincs is mit féltsünk. Ez nagyon ijesztő volt, mert ezt tanultuk történelemórán a kommunizmusról.”

A kérdésre, hogy a Tisza győzelme után hazatér-e majd, Rozi azt mondta, nem azért maradt kint, mert „teljes mértékben rossz Magyarországon élni”, hanem ezt hozta az élete. „Szeretnék szeretettel hazajönni, és nem úgy beszélni a magyarságomról, hogy az egy kellemetlen dolog az EU-ban és Nyugaton. Most néha szégyenteljesen vállalom fel a származásom, főleg azok miatt a döntések miatt, amelyeket Orbán Viktor képviselt” – mondta.

ezt mindig el kellett magyarázni, ha külföldiekkel beszélgetett, mondta Janka. Szeretné, ha a magyarságát büszkén vállalhatná.

„Fiatalok vagyunk, hozzájárultunk ehhez a kormányváltáshoz, és büszkék vagyunk magunkra, hogy ez tényleg valóra válik” – mondta Viki, aki szerint felüdülés olyan emberekkel beszélni, akik elismerik a generációjukat. „Sokan azt mondták, hogy jaj, a huszonévesek akarnak rendszert váltani, amikor nem értenek semmihez. Pedig a huszonévesek is tudnak gondolkodni és mérlegelni, látjuk, hogy mi történik körülöttünk.”

„Hosszú út áll mögöttünk, de ennél is hosszabb van még előttünk. Kritikus voltam a Fidesz-kormánnyal, nem pendültünk egy húron, a véleményemet sosem képviselték semmilyen témában. Sok ígérete van a Tiszának, ami szimpatikus, de őket is kritikus szemmel fogom nézni” – mondta Márton, aki szerint ez állampolgári kötelessége mindenkinek. Abban bízik, hogy visszaépítik a demokráciát, és a magyar társadalom kapott egy kis lendületet, hogy többé ne hagyja, hogy a feje fölött döntsenek a sorsáról. Bár előfordulhat az is, hogy visszaül a langyos vízbe dagonyázni, mondta. „Abban bízom, hogy most egy szolidárisabb társadalom van születőben.” És hisz abban, hogy fideszes és nem fideszes tud egymással szeretetben lenni.

„A jövőnk múlik rajta” – mondta Ákos, miután épp feltűnt a kivetítőn a Tisza kétharmados győzelme. Fontosnak tartották, hogy másokkal közösen ünnepeljék meg a Tisza győzelmét. „Történelmi pillanat, és ezt így együtt akartuk megélni.” Hogy mit vár a holnaptól, nem tudta megmondani pontosan. Azt mondta, egyelőre próbálja megemészteni a történteket. „Meglepődtem azon is, hogy Orbán gratulált Magyar Péternek, nem gondoltam, hogy ez előfordulhat. Reménykedem, hogy jobb lesz minden, és a társadalmunk megtanul újra együttműködni. Szerintem rendben lesz minden.”

Fotók: Huszár Boglárka