Megalakult a Józsefvárosi Önkormányzat új képviselő-testülete (KT) a június 9-i önkormányzati választások után. Régi és új arcok tűntek elő, de a nyomvonal változatlan maradt: politikai adok-kapokkal tűzdelt szakpolitikai viták (vagy fordítva) nyújtották maratonira ezt az ülést is.
Új szereposztás
Az új józsefvárosi képviselő-testület összetétele nem módosult drasztikusan (pontosabban az arányok nagyon nem változtak), a legszembetűnőbb változás talán, hogy az MSZP-s politikusok megfogyatkoztak – egy maradt belőlük, Szili-Darók Ildikó a kompenzációs listán, és ő a Fidesz-KDNP frakció mellett foglalt helyet. Ahogyan az már megszokható, az alakuló ülésen a polgármester és a képviselők is esküdt tettek, majd Pikó András elmondta polgármesteri beszédét (erről korábban már részletesen beszámoltunk).
A beszéd után Pikó tájékoztatta a jelenlévőket, hogy október 8-án megalakult a Közösen Józsefvárosért képviselőcsoport, melynek vezetője Könczöl Dávid lett (az előző ciklusban Sátly Balázs volt a frakcióvezető), tagjai pedig a következők: Camara-Bereczki Ferenc Miklós, Erőss Gábor, Gutjahr Zsuzsanna, Bihari György, Hermann György, Horváth Alexander, Oláh József, Pikó András, Sátly Balázs, Shakkour Aram.
A Fidesz-KDNP frakció tagjai: Egry Attila, Juharos Róbert, Vörös Tamás, vezetője Szilágyi Demeter, itt tehát változás volt, a korábbi ciklusban Vörös Tamás mérte a verbális csapásokat a kerületvezetésre frakcióvezetőként.
Szili-Darók Ildikó MSZP-s képviselő nem tagja egyik képviselőcsoportnak sem.
A globalista multikulti és társai – a régi lemezek ismét megszólaltak
A frakcióvezetők napirend előtti felszólalásban reagálhattak a polgármester beszédére. Könczöl Dávid a konstruktív együttműködést hangsúlyozta, amikor a következő 5 éves munkáról beszélt, úgy fogalmazott: „Ezt a munkát csak kormányról nem lehet teljesíteni, ehhez szükségünk van egy jól működő, konstruktív ellenzékre is. Remélem, az elmúlt öt év háborúját és parttalan vitáit magunk mögött tudjuk hagyni.”
Majd a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Szilágyi Demeter kapott szót, aki a különböző értékek mentén folytatott politizálásról tartotta ilyen minőségében az első hozzászólását. Szilágyi elmondta, számukra nem kérdés, hogy Józsefvárosban is minden egyes döntésnek a nemzeti érdek talaján kell állnia, és ebben sokszor alapvető különbségek vannak köztük és Pikóék közt. „Nagyon kemény vitáink lesznek akkor, amikor egy
globalista multikultit
próbálnak majd csinálni Józsefvároson keresztül Magyarországból.”
A békésnek induló alakuló ülés ezen a ponton el is vérzett, ugyanis Juharos Róbert fideszes képviselő kért szót, viszont a napirendi vita előtt már csak ügyrendi javaslattal lehetett élni. Juharos ezt nehezményezte. Pikó elmondta, hogy lelevelezte a két frakcióvezetővel, hogy a polgármesteri beszédre a képviselőcsoportok vezetői reagálhatnak majd, és azt is hozzátette, hogy éjfélig várt Szilágyi Demeter válaszára, de a fideszes frakcióvezető nem jelezte elégedetlenségét.
Új alpolgármesterek
Az első napirendi pont a polgármesteri illetményről szólt. Ezt vita nem előzte meg, ugyanis törvényileg szabályozott juttatást kell a testületnek elfogadnia. Szilágyi Demeter szerint nem szerencsés, hogy először a polgármesteri fizetésről döntenek ahelyett, hogy a testület saját működésének kereteit határoznák meg (vélhetően az szmsz elfogadására gondolt, ami a 3. napirendi pont volt). Pikó András erre reagálva elmondta, ezt a vitát már 5 éve is lejátszották, jogszabály határozza meg, hogy az alakuló ülésen ez az első napirendi pont, amit a testület végül 17 igennel elfogadott.
Az alpolgármesterek megválasztása és illetményük megállapítása következett. Pikó András három alpolgármester, Sátly Balázs, Udvarhelyi Tessza és Rádai Dániel megválasztására tett javaslatot.
Juharos Róbert üdvözölte Könczöl Dávid frakcióvezetői és Sátly Balázs alpolgármesteri pozíciókba kerülését, szerinte egyikük se a Pikó által meghirdetett hidegháborús helyzet továbbgenerálásán fog dolgozni, hanem nyitottak lesznek a szakmai együttműködésre. Udvarhelyi Tesszáról már más véleménnyel volt: „Nyilvánvalóan nem fogjuk tudni támogatni, egyértelműen
ő a polgármester úr politikai komisszárja,
kinevezettje és kampányfőnöke, ebben a kontextusban fogjuk majd értékelni a munkáját is.” Vörös Tamás, szintén Udvarhelyi Tessza személyére utalva elmondta, hogy nem szerencsés olyan személyt jelölni, aki magában a hivatalban talán a legnépszerűtlenebb munkatárs volt. Pikó András reakciójában úgy fogalmazott: „Az, hogy Udvarhelyi Tessza alpolgármesterem lesz, az egyik legnagyobb büszkeség.”
Az alpolgármestereket titkos szavazással választotta meg a képviselő-testület, ehhez egy szavazatszámláló bizottság is felállt. A bizottság elnökének Horváth Alexandert választották, további két tagja pedig Bihari György és Kecskeméti László voltak. A szavazás után Sátly Balázs, Udvarhelyi Tessza és Rádai Dániel letették alpolgármesteri esküjüket, majd a képviselők egyesével gratuláltak nekik.
Szűkebb kereteket szab az új szmsz
Az ülés 3. pontja a nap legterjedelmesebb témája volt: magába foglalta a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatának (szmsz) elfogadását a régi szmsz felülvizsgálata alapján; önkormányzati rendeletek megalkotását és módosítását javasolta; a képviselő-testület állandó bizottságaiba a tagok megválasztása is ebbe a pontba került. A rendkívül hosszú előterjesztést teljes egészében itt olvashatja.
Az előterjesztés 18 pontban foglalja össze a képviselő-testület új szmsz-ének eltérését a régitől, amit az előterjesztő jogszabályváltozással, az eddig hatályos szabályzat alkalmazása során felgyűlt tapasztalatok beépítésével és a szabályzat egyértelműbbé tételével indokolt.
Így például: KT-ülésre a sürgősségi előterjesztés beadási határideje az ülést megelőző nap dele helyett az ülést megelőző 48 órára módosul. Rendkívüli ülésen a kiküldött meghívón szereplő előterjesztéseken kívül más előterjesztést nem lehet benyújtani. Az ülések meghívóit, előterjesztéseit nem nyomtatják ki, csak egy nyomtatott példány készül, amire az aláírások kerülnek. Változnak a hozzászólások időtartamai, jellemzően csökkennek még az előterjesztő számára is, de személyes megszólalásra és kérdésre nem juttat időt. Titkos szavazás a jövőben papír helyett a Mikrovoks rendszeren keresztül történne. A képviselői kérdések megválaszolására 27 nap helyett 15 nap áll rendelkezésre. Az új szmsz rögzíti a bizottságok ügyrendi szabályait is, azok számára külön szabályzatot nem készítenek.
Az új szmsz szerint a képviselő-testület 3 bizottságot hoz létre: Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottságot 11 taggal, Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Közterület-hasznosítási Bizottságot 11 taggal és Társadalmi Ügyek Bizottságát 13 taggal.
Pikó András kiemelte, hogy az egyik legnagyobb változás, hogy négyről háromra csökken a bizottságok száma. A vitát azzal a megjegyzéssel nyitotta meg, hogy „ha úgy értelmezik, hogy ez az szmsz a »fogadjisten«”, akkor jól értelmezik (a programadó beszédében is mondta, utalva arra, hogy ha a Fidesz-KDNP nem lesz konstruktív, velük is úgy fog bánni a kerületet vezető koalíció), „ugyanakkor a legfontosabb célja, hogy
rávegye a képviselő-testületet, akár szándékai ellenére is, hogy elsődlegesen a képviselői munkával foglalkozzon”,
mert az elmúlt években „sok mindent átéltünk, amit nem kellene megint átélni”. Változik az ülésvezetés rendje, a bizottsági és polgármesteri hatáskörök, utalt a fentebb említett megújuló szabályokra, és kiemelt egy jelentős változást is, ami a politikai vitának tervezetten adna teret napirend előtt, hogy ne a szakpolitikai vitákat használják ki ilyen célra.
Szilágyi Demeter azt kérdezte, mit jelent ez a ‚fogadjisten‘ és miért vezetik ki a kérdés intézményét. Arra is kíváncsi volt, hogy az ellenzék milyen szerepet kap az új bizottságokban, milyenek lesznek a mandátumarányok, és miért csökkennek a hozzászólási idők.
Pikó András elmondta, hogy az szmsz a polgármester és a többségi frakció közös javaslata a hatásköri viszonyokra és a képviselői munkára. Amit nem lehet két percben elmondani, azt nem is érdemes, mondta, „és ez a polgármester esetében is így van, jogosnak gondolom magamat is fegyelmezni önökkel együtt”. Az az szmsz nem jó, ami lehetővé teszi, hogy 16 órára nyúljanak az ülések, „mert nem 16 órányi megfeszített munkáról van szó”, utalt az előző ciklusban üres és ismétlődő vitákkal telt ülésekre, ami
„nem volt méltó ahhoz, amit a józsefvárosiak megérdemelnek és elvárnak”.
A kérdések megszüntetésének oka szintén a tárgytól eltérő beszédek korlátozása, „de nyitott vagyok arra, hogy lássuk, hogyan működik a gyakorlatban, de egyelőre próbáljuk meg úgy, hogy a hozzászólásokban fogalmazunk meg kérdéseket”.
A bizottságokban az ellenzék minden információhoz hozzájut és teljesítheti ellenőrző funkcióját mandátumarányoktól függetlenül, de a mandátumarány csökkentése a ‚fogadjisten‘ része, „nem akarok még egyszer olyan helyzetekbe kerülni, amikor kinyomogatásokkal, obstrukcióval vagy bármi mással képesek legyenek arra, hogy akadályozzák az alkotó munkáját a képviselő-testületnek”.
„Nem kezdtem hidegháborút, hanem lereagáltam azt a hidegháborút, amit önök az elmúlt 5 évben folytattak ebben a kerületben. Ha nagyon egyszerűen akarok fogalmazni, akkor
önök pénzt vittek ki a kerületből és ellenségeskedést, háborút hoztak,
ennek korlátozni akarom a lehetőségeit”, mondta Pikó András.
Szilágyi szerint a lehetőségeik ilyen szűkítése „azt mutatja, mit is gondol ön a demokráciáról”, és azt fejtegette, hogy ez „a választással ideküldött képviselők felhatalmazását korlátozza”, és hogy Pikó „durcás gyermek”, akinek bántották az érzéseit, amikor korábban valamilyen „orbitális hülyeségre” mutattak rá.
Könczöl Dávid szerint a szigorúbb szabályok az előző ciklusban gyakori
„értelmetlen obstrukciók”
minimalizálást szolgálják, ahogy ezt a parlamenti házszabályok is teszik. A mandátumarányok meghatározásában szintén a parlamenti gyakorlatból indultak ki, ami az „elfogadott megoldás jelenleg”.
Juharos Róbert szerint Rejtő Jenő-i kezdés volt úgy indítani a ciklust, hogy „úgy kezdte, hogy visszaütött”. Vörös Tamás szerint „önök félreértik a helyzetüket”. Juharos Róbert: „Kommunista attitűddel vezetett testület, 5 évig ezt a cirkuszt fogja fenntartani, volt itt már olyan, hogy elzavarták a kommunistákat…” Kecskeméti László (Fidesz) annyit tett hozzá: „A küzdősport világából érkeztem, ön mint polgármester egy laza, edukatív kesztyűzésre hívja az ellenzéket, majd egy kemény ballal állcsúcson csapja.” Kecskeméti azonban a kialakult és már jól ismert szócsata mellett konkrét javaslattal is élt a válaszadás határidejének meghatározásával.
A több mint kétórásra nyúlt vita után többséggel megszavazták az új szmsz-t, a képviselő-testület és szerveinek új Szervezeti és Működési Szabályzatát és a bizottságokat is ebben az összetételben:
Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság: Gutjahr Zsuzsanna (elnök), Könczöl Dávid (alelnök), Horváth Alexander, Juharos Róbert, Shakkour Aram, Soós György. A bizottság (külső) nem képviselő tagjai: Abd el Rahim Ali, Csordás Anett, Gondos Judit, Megyeri Barbara, Sági Krisztofer.
Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Közterület-hasznosítási Bizottság: Camara-Bereczki Ferenc Miklós (elnök), Shakkour Aram (alelnök), Oláh József, Erőss Gábor, Szilágyi Demeter, Vörös Tamás. A bizottság (külső) nem képviselő tagjai: Kaiser Edvin, Krizsán Gabriella Orsolya, Szűcs Krisztián, Tarcsay Tibor, Tóth-Ádám Éva.
Társadalmi Ügyek Bizottság: Hermann György (elnök), Horváth Alexander (alelnök), Bihari György, Erőss Gábor, Kecskeméti László, Oláh József, Szili-Darók Ildikó. A bizottság (külső) nem képviselő tagjai: Győrffy Iván, Kovács Attila, Nagy Erika, Pacsika Márton, Papadopulosz Dóra, Pálovics Emese.
Kerületi cégek – Szarvas Koppány Bendegúz a JGK-nál
A Rév8 Zrt.-vel kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatala következett. A Rév8 az önkormányzat és a főváros közös cége, tehát a mostani ülésen meghozott döntéseket a Fővárosi Közgyűlésnek is jóvá kell hagynia. Pikó András a felügyelőbizottság elnökének Camara-Bereczki Ferenc Miklós képviselőt, tagnak Borbély Edét javasolta, míg az igazgatóságba Horváth Dánielt, Heisz Lukács Dánielt, Szagán Pétert, Borsos Gábort és Gosztonyi Gézát javasolta.
A napirend vitájában Vörös Tamás, a Fidesz-KDNP képviselője kért szót, aki a napirendi ponttól teljesen eltérve Pikó András polgármesteri eskütétele utáni beszédére utalt vissza. Mint fogalmazott: mindegy, hogy milyen szempontból kritizálja Pikó a kormányzatot vagy az országgyűlést, semmilyen morális alapja nincs ezekre a kritikákra. „Nem értünk egyet egy csomó kérdésben, én
azt gondolom, hogy egy pocsék polgármester, ön azt gondolja, hogy én pocsék képviselő vagyok,
de a végén van egy választás, ahol az emberek nem csak tisztán önkormányzati szempontból hoznak egy döntést” – mondta el Vörös Tamás, majd hozzátette, Pikónak nem kellene demokráciadeficitet, tisztességet emlegetnie.
Pikó András erre úgy reagált, amit a Fidesz csinál az országgal, az minden, csak nem demokrácia. „Amikor azt látjuk egy helyi választáson, hogy közpénzből
az önök kampányát a Szerencsejáték Zrt. 50 millió forinttal támogatja,
akkor nyugodtan mondhatjuk azt, hogy mi úgy nyertünk, hogy közben semmilyen feltétele nem volt meg a demokratikus választásnak azon kívül, hogy a szavazók választhattak” – mondta el Pikó, majd hozzátette, hogy a Fidesz úgy kampányol, és úgy módosítja a demokrácia összes szabályát, hogy „feléjük lejtsen a pálya”. Pikó András ezen a ponton a saját képviselőihez is szólt: „Önök úgy tudják a Fidesz-KDNP jelöltjeit megverni egy következő választáson, ha ott vannak mindennap a választóik között, és értük dolgoznak.”
Mielőtt elharapódzott volna a vita, Könczöl Dávid frakcióvezető ügyrendi javaslattal élt, arra kérte a polgármestert, hogy csak a napirendhez köthető hozzászólások hangozzanak el.
Juharos Róbert képviselő kért még szót, akinek szintén nem sikerült a napirendi ponthoz kapcsolódó releváns információkat megosztani a jelenlévőkkel. Juharos szerint Pikó közpénzből egy kommunista pártlapot csinál (utalva a Józsefváros Újságra), ahol a fideszes képviselők nem tudnak megnyilvánulni. „Azt gondolom, hogy itt
Rogán Tóni elszégyellné magát”
– fogalmazott Juharos, aki egy pillanatra megakadt, mert hangos nevetés tört ki a teremben, majd úgy folytatta: „A kormánypropaganda minisztere megszégyenülne, ha látná, hogyan gyalázza a helyi demokráciát.” (Engedtessék itt meg egy szerkesztői megjegyzés: a Fidesz-KDNP a saját döntéséből nem nyilatkozik a Józsefváros Újságban 2019 óta, ezt nyilvánvalóan Juharos Róbert is tudja. Az ügyben ugyanakkor fejlemények várhatók, és ezzel is tisztában lehet a Fidesz politikusa.)
Végül a felügyelőbizottsági tagokat megszavazta a testület, majd az igazgatósági tagokról egyesével szavaztak. Fröhlich Balázs, akit a Fidesz-KDNP frakciója javasolt, nem került be.
Az 5. napirendi pont következett, javaslat a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.-vel kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára, vagyis a vezérigazgatói munkakör létrehozása az igazgatóság megszüntetésével és a felügyelőbizottság tagjainak a megválasztása.
Juharos Róbert megköszönte a leköszönő elnökségnek és Kovács Ottónak az eddigi munkát, amit a JGK-nál végeztek, majd a következő vezérigazgató személyére utalva azt mondta,
„a kiszemelt áldozatot”
sajnálják, de szeretnének neki sok sikert kívánni a feladathoz. „Szeretném, ha bölcsességgel és politikai távoltartással kezelné a cégét, már csak azért is, mert sok jó ember dolgozik a JGK-nál a kerületért.”
Pikó András a JGK Zrt. felügyelőbizottságába elnöknek Szarvas Koppány Bendegúzt (aki ellen jelenleg még büntetőeljárás zajlik), tagnak Mohai Andreát javasolta. Ezt követően Szilágyi Demeter megkérdezte, hogy ha újfent elítélik Szarvas Koppány Bendegúzt, akkor ugye kikerül-e majd a bizottságból. „Lelkük rajta, ha a frakció többsége úgy gondolja, hogy a legnagyobb vagyongazdálkodó céget egy ilyen exképviselőre bízzák” – fogalmazott a fideszes képviselő. Pikó András erre csak annyit reagált, hogy „ha döntenem kellene, hogy Farkas Örs vagy Szarvas Koppány Bendegúz legyen a JGK felügyelőbizottsági elnöke, akkor
ezerszer Szarvas Koppány Bendegúzt választanám”.
A Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.-vel kapcsolatos tulajdonosi döntések napirendi pontja következett. A jelenlegi felügyelőbizottsági tagokat visszahívták, és új felügyelőbizottsági tagok megválasztására került sor. A felügyelőbizottsági tagjainak Abd El Rahim Alit, Bodor Jázmint és Egry Attilát választotta a testület.
A következő napirendi pontban szintén személyi kérdésekről döntött a testület: a Közbiztonságért Közalapítvány kuratóriumi elnöke Abd El Rahim Ali lett, a felügyelőbizottságba pedig bekerült a Fidesz által jelölt Kecskeméti László. A Karácsony Sándor Közalapítvány felügyelőbizottsági elnökének Fodor Róbertet választották, a tagok közé bekerült Soós György fideszes képviselő. A döntések meghozatala előtt közbejött egy kis technikai malőr: senki nem tudta Soós György és a lakhatási botrányáról elhíresült Kecskeméti László pontos lakcímét, szavazni viszont addig nem tudott a testület, amíg ezek az információk be nem futottak.
Bursa Hungarica: egyre többet ad a kerület
A testület ezután a 12. napirendi pontra ugrott: úgy határoztak, hogy a Bursa Hungarica ösztöndíjban részesülő diákok magasabb összeghez jutnak az önkormányzattól. Erőss Gábor elmondta, hogy az állami hozzájárulás változatlanul havi ötezer forint. „Mi
évről évre fokozatosan emeltük az önkormányzat által hozzáadott összeget,
annak érdekében, hogy a Józsefvárosban élő hátrányos helyzetű végzős gimnazisták, illetve egyetemisták anyagi okok miatt ne szoruljanak ki a felsőoktatásból” – tette hozzá Erőss, majd azzal folytatta, hogy idén beiktattak egy 250 és egy 300 ezer forintos jövedelemhatárt annak érdekében, hogy tényleg csak a leginkább rászorultak tudjanak pályázni. A testület úgy határozott, hogy 35 ezer forintra emeli az önkormányzati hozzájárulást.
A testület az önkormányzati képviselők, bizottsági elnökök, bizottsági tagok, tanácsnokok tiszteletdíjának emelését és a polgármester szabadságával kapcsolatos rendelkezéseket vita nélkül elfogadta, majd zárt ülés következett.
Diószegi-projekt: lakásokat vesznek, oda kerülnek a bérlők
A nyolcas napirendi pont a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) fejlesztéséhez kapcsolódó kisajátításokhoz (a Diószegi-projekthez) kapcsolódott. Pikó András a bevezetőjében vázolta a helyzetet, szerinte a projekt az elemi tisztesség szabályainak be nem tartásával zajlik, hiányolta a megfelelő előkészítést és a kötelező tájékoztatást: „Egy biztos, hogy ott építeni fognak, de hogy mit és hogyan, azt nem tudjuk.
Felelőtlenség, kapkodás, előkészítetlenség, koncepciótlanság jellemzi az egészet,
amit az is mutat, hogy rövid idő alatt a határidőket és a beruházást megalapozó jogszabályt is módosították, az egyetem se tudja, mi és hogyan fog itt megvalósulni, mert még a tervezés sem készült el” – mondta.
Elmondta, hogy nem tudni azt sem, ki a felelős a projektért: „Nem a kulturális, nem az építési minisztérium, nem az egyetem, nem a kormánybiztos a gazdája ennek a beruházásnak, talán Orbán Balázs (a miniszterelnök politikai tanácsadója) lehet a végső instancia ebben a kérdésben, de vele nem vagyunk hivatalos viszonyban.” Szerinte minden munkát elvégzett az önkormányzat: „Ha szeretnének az ott lakók jobb lakást a kerületben, akkor azt biztosítjuk nekik. Felmértük a lakók igényeit, ez még most is zajlik. Ellátjuk a házkezelői feladatokat annak ellenére, hogy már nem mi vagyunk a tulajdonos, mivel az NKE-nek se szakértelme, se embere nincs erre a munkára.”
Pikó szerint vannak pozitív fejlemények is: „A nemzeti vagyonkezelővel előrehaladott tárgyalások zajlanak, elkészült a Dugonics iskolára és a hulladékudvarra az értékbecslés, az összeget elfogadtuk, és ha sikerül megállapodni a lakókihelyezést is magában foglaló kártalanítás összegében és ütemezésében, akkor felkészülünk arra, hogy lakásvásárlással biztosítsuk a kisajátítás által érintett családok lakhatását Józsefvárosban.” Az önkormányzat eddig csak ígéreteket kapott a polgármester szerint:
„Egy fillért nem kaptunk még, a kártalanítás első etapjának már meg kellett volna érkeznie régen,
de egészen addig, amíg nem kapunk semmi konkrétumot arról, hogy mikor fizetnek, nem tudunk mit lépni.”
Szilágyi Demeter azt kérdezte, mekkora összegre becsülték a Dugonics iskola értékét. Borbás Gabriella, a Kerületgazdálkodási Ügyosztály vezetőjének tájékoztatása szerint a Dugonics iskola értéke 1 milliárd 860 millió 600 ezer forint az értékbecslés szerint. A bérlőfelmérés kapcsán elmondta, hogy a JGK adatai szerint 100 család cserelakást, 23 pedig pénzbeli megváltást szeretne a kisajátítási folyamatban.
Szilágyi szerint nem derül ki, hogy hogyan oldja meg az önkormányzat a helyzetet: „Nem tudni, hogy milyen forgatókönyvek vannak. Ha már van lakásügynökségünk, akkor annak a keretrendszerébe bevonva valamilyen átmeneti megoldást lehetne találni addig, amíg egy hosszabb távú, komplex bérházfejlesztés megtörténik” – mondta. A képviselő szerint az önkormányzatnak nem az az érdeke, hogy társasházi lakásokat vegyen, hanem hogy bérházakat építsen.
A lakásügynökség ötletét Egry Attila (Fidesz) is felhozta, de ő kiegészítette azzal, hogy az önkormányzat akár egy komplett bérházat is építhetne az érintett családok számára. Pikó szerint rossz ötlet egy helyre koncentrálni az ott lakókat: „Valóban ez társadalmilag tök jó lenne” – mondta ironikusan, majd hozzátette, hogy szűk másfél év alatt (a lakóknak 2026. január 31-ig kell elhelyezést biztosítani) lehetetlen felhúzni egy egész bérházat: „Itt emberekről van szó, hogyan is képzelheti, nem tudunk felhúzni nem egészen egy év alatt egy házat, tervekkel, engedélyeztetéssel.
Önök sem tudtak anno, legyen egy csöpp eszünk, ne lamentáljunk ilyeneken.
Nincs más megoldás, mint hogy a lakóelhelyezéssel megemelt kártérítési összegből veszünk annyi lakást, ahol el tudjuk helyezni a családokat.”
A lakásügynökséggel kapcsolatosan pedig az hangzott el, hogy nem áll rendelkezésre elegendő lakás ezen a rendszeren belül, ráadásul az itt bérelhető lakások bérleti díja inkább a piaci árhoz közelít, ezért a Diószegi utcai lakók azt nem tudnák megfizetni „a lakásügynökségnek más a célcsoportja”.
Rádai Dániel alpolgármester szerint ez a vita méltatlan: „Ahhoz képest is szürreális érvek hangzanak el ebben a vitában, hogy egyébként mennyire súlyos ez az egész projekt. Ez a valaha volt legelőkészítetlenebb állami projekt, amely amúgy a leggonoszabb a lakók tekintetében, urbanisztikailag pedig teljesen szakmaiatlan. Építsünk egy bérházat? Lassan 1 millió forint egy új építésű lakás négyzetméterára, ilyenkor a tervezőt közbeszerzéssel kell kiválasztani, 2 év legalább, amíg az engedélyes kiviteli tervekig el tudunk jutni. Kifejezetten aggasztó, hogy kormánypárti képviselőként ahelyett, hogy azon dolgoznának, hogy legalább a pénzeket megkapjuk az államtól, amikkel józsefvárosi lakók helyzetét rendezni tudnánk,
azon trollkodnak, hogy milyen lakásokat építsünk és mennyi idő alatt.”
Rádai szerint az önkormányzat szeretett volna bérlakásokat építeni és felújítani, ez volt a kisajátítás miatt kútba esett DIÓ2030 projekt: „Ez olyan időzítéssel zajlott volna, ami figyelembe veszi a lakók érdekeit, lehetővé teszi mindenkinek, hogy Józsefvárosban maradhassanak egy olyan méltó folyamattal, ami nem bizonytalanítja el a mindennapi lakhatásukat és jövőképet ad nekik.”
Kecskeméti László (Fidesz) szerint munkacsoportot kellene létrehoznia az önkormányzatnak minden érintett szereplővel:
„Kellene egy szakmai munkacsoport,
ami nem egy lakossági fórum, releváns szakmai szervezetekkel, ahol projektszemlélettel meg tudnánk végre tárgyalni egy asztalnál a teendőket. Ebben részt kellene vennie a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek (MNV), a Pénzügyminisztériumnak, az NKE-nek, Gutjahr Zsuzsának és nekem, a körzet képviselőinek, Jámbor Andrásnak mint országgyűlési képviselőnek, a bírósági nyilvántartásba vett önszerveződő közösségeknek és a jegyzőnek.”
Pikó szerint a munkacsoport felállításához túl kevés az információ: „Félek bármi olyat mondani ebben a bizonytalan helyzetben, ami később kiábrándultságot, reményvesztést eredményez.” Szili-Darók Ildikó is részben csatlakozott Kecskeméti felvetéséhez: „A képviselőcsoportok nem kapnak elég információt, nemcsak a Fidesz, hanem én sem. Csak akkor lehet a kormányt rákényszeríteni a tárgyalásra, ha a frakciók összefognak és kiosztják a szerepeket. Ehhez kellene egy munkacsoport, én is hasonlót, de nem pont ilyet javasolnék. Azt is fontosnak tartanám, ha a határozatba beletennénk egy pontot, hogy a KT megvizsgál egyéb lehetőségeket is, mert ez így túlságosan sarkosan van lezárva” – mondta.
Bihari György szerint a munkacsoport elindítása elkésett: „Én nagyon örülök, hogy be akarja vonni az érintetteket,
de ez már túl késő, ezt a döntés előtt kellett volna megtenni.”
Shakkour Aram (Szikra Mozgalom) élete első KT-felszólalására emelkedett Kecskeméti felvetésére reagálva: „A DIÓ2030 kapcsán idén április 9-én reggel még hiányolta a cserelakás-állományt, ahova költözhetnének a projektben érintett lakók, de aznap délután kiderültek a kormány kisajátítási tervei. Este már dicsérte ezeket a kisajátítási terveket. Akkor még a kiköltözésre egy októberi határidő volt megadva, ha mi nem teszünk semmit, akkor ezek a családok már az utcán lennének. És miközben Jámbor András próbált infókat szerezni, ön azon törte a fejét, hogy hogyan tudja tisztára mosni azt, hogy
Józsefvárost terepasztalnak használja az állam.”
Shakkour szerint Kecskeméti félre akarja vezetni az ott élőket: „Azt az illúziót kelti, hogy van lehetőségük dönteni, de ilyen nincs. Ha segíteni akar, hagyja el azt a bérlakást, amit négy éve önkényesen kisajátított, hogy legalább egy lakás legyen, ahova beköltözhetnek, és beszéljen a kormánnyal, hogy utalja el a három hónapja elvett Dugonics iskola és a Sárkány utca 5. ingatlanok árát.”
Soós György (Fidesz) egy olyan alternatívát vázolt fel, amelyet Pikó András is méltányolni tudott: „Érdemes lenne egy beruházót megkeresni, és egy csomó üres telkünket ráépítési joggal értékesíteni, erre most a piacon lenne is lehetőség. A beruházó a lakással számolna el, azt mondja, hogy neki kell ez a telek,
cserébe pedig megszabott áron ad új építésű lakásokat az önkormányzatnak.”
Pikó ebben látott némi realitást: „Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ilyen lakások képbe kerüljenek, csak minden legyen meg 2026. január 31-ig” – mondta.
Szilágyi Demeter szerint a háromoldalas előterjesztésben nincs szó megoldásokról: „Nincs szó benne arról, hogyan gondolják ezt megoldani, azt mondják, hogy foglalkozzanak vele a szakbizottságok, ezzel eltolja magától a problémát. Hol vannak az előkészítő anyagok? Ez maszatolás, oké, hogy kell a pénz ütemezetten, de addig is lehetne vizsgálódni, hogy mik lehetnek a jó megoldások” – mondta.
Az előterjesztés Vörös Tamás (Fidesz) szerint porhintés: „Ez semmit nem ad, csak egy elvi döntés, amit egy
kávé mellett is meg lehetne beszélni, ebből semmi se fog kisülni.”
Az előterjesztés céljáról Sátly Balázs nyilatkozott: „Ez az előterjesztés arról szól, hogy ha megkapjuk a kisajátítás ellenértékét, akkor legyen bizonylati alapja annak, hogy azt az önkormányzat át tudja venni. A második határozati pont pedig rögzíti az önkormányzat azon álláspontját, hogy nemcsak az ingatlanok ellenértékét várjuk az államtól a kisajátítás kártalanítása céljából, hanem annak a költségnek a fedezését is, hogy ezeket a lakókat megfelelő és méltó körülmények között el tudjuk helyezni.” A javaslatot a KT elfogadta.
A következő pont a kiemelt állami beruházásokról szólt, pontosabban arról, hogy a KT kinyilvánítsa a véleményét az ezekről szóló népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban.
Csárdi Antal (LMP) országgyűlési képviselő szerint az állam ma már a kiemelt állami beruházás intézményét nem arra használja, hogy felgyorsítsa a nemzetgazdasági szempontból ténylegesen fontos beruházásokat, hanem hogy kritika nélkül szolgálja ki a hozzá közel álló pénzügyi érdekcsoportokat: „Például a Balaton körbekerítése, a Fertő-tó partjának lebetonozása is úgy zajlott, hogy
a helyben élőknek minden eszközt kivettek a kezéből.
A Pázmány Campus kapcsán Lázár János miniszter nem egyeztetéseket tart, az ilyen alkalmakkor csupán a diktátumok felsorolása zajlik.” Rádai Dániel elmondta, hogy 2006 és 2014 között csupán 24 beruházás vált kiemelt állami beruházássá, ezzel szemben 2010,
a Fidesz kormányra kerülése óta és 2021 között 3000 ilyen eset volt.
„Lázár a hivatalba lépésekor megígérte, hogy felülvizsgálják ezeket, és rendkívül szigorú eljárásrendet vezetnek be. Ehhez képest azóta is folyamatosan nő a kiemelt állami beruházások száma. Az uniós szubszidiaritás elve előírja, hogy a helyi jogszabályokat tartsa be mindenki, aki ezekbe a közösségekbe bármi újat akar hozni, azonban a kiemelt állami beruházások pont arról szólnak, hogy bármit meg lehessen tenni a helybéliekkel” – mondta. A napirendi pontot 11 igennel, 4 fideszes képviselő tartózkodásával és Juharos Róbert nem szavazatával elfogadták.
Adok-kapok a Pázmány Campusról
Ezután a tervezett Pázmány Campus fejlesztéssel összefüggő napirend került terítékre, itt a beszámoló elfogadása és egy egyeztető fórum létrehozása volt fókuszban. Pikó röviden összefoglalta a beszámolót: „Megfosztották az önkormányzatot azoktól a hatósági jogköröktől, amelyekkel védhetné az épített környezetét és a lakói biztonságát, egyre gyakrabban lehet hallani kormányzati körökből egyre nyíltabban arról, hogy a palotanegyedi lakókat ki lehet vásárolni az életükből.” A beszámoló szerint semmilyen kapcsolat nincs sem a lakók, sem az önkormányzat, sem a beruházó között, és az állam minden ígéretet megszegett:
„Nem lett társadalmi egyeztetés, nem lett semmilyen változtatás a tervekben,
elindult a bontás, miközben bírósági per van folyamatban a bontás jogszerűségével kapcsolatban. Ezért teszünk javaslatot egy egyeztető fórum létrehozására, hogy kármentő akciókat tudjunk kezdeményezni, a beruházás elképesztő dilettantizmusa által okozott károk enyhítésére” – kezdte a polgármester.
Könczöl Dávid: „Nemrég kaptam az infót a lakóktól, hogy a Szentkirályi utca 29–31. kertjében bedőlt a fal, miközben semmilyen tájékoztatás nem volt arról, hogy elkezdődik a bontás, semmilyen telefonszám nincs kirakva, ahol a lakók jelezhetnék, ha valami probléma van” – mondta.
Az egyeztetések tekintetében Könczöl nem túl bizakodó: „Szkeptikus vagyok, hogy a katolikus egyház részt vesz-e majd az egyeztetéseken,
hiszen eddig se tették.
Most éppen a klímaberendezések kiszerelése zajlik a bontási területen, teljesen szakszerűtlenül, a környezetet szennyező módon” – mondta a frakcióvezető.
Szilágyi Demeter egyetért az egyeztetéssel, bizonyos fenntartásokkal: „Én azt hiányolom, hogy év elején volt egy egyeztetés Lázár miniszter úrral, ahol a palotanegyediek számára egy egész javaslatcsomagot tett le, szerintem az előterjesztés ezt a fókuszt nem foglalta magában, ez nem szerencsés” – mondta.
Rádai Dániel szerint az alakuló KT-ülés egy eléggé furcsa napra esett: „A mai napon zajlik a bontással kapcsolatos közigazgatási per soron következő ülése, ami majd november 7-én fog folytatódni. Ahogy a Diószegi utcai kisajátításoknál, úgy
itt sem lehet tudni, ki a politikai felelős, a Pázmány és Lázár miniszter egymásra mutogat, biztos megzavarodtak néhány belvárosi libsitől.”
(Utalás arra, hogy Lázár néhány napja aberrált, belvárosi, libsi gyereknek nevezte a Facebook-oldalán azokat, akik a HÉV-járatritkításokról beszélnek).
Szilágyi Demeter szerint a két politikai oldal ebben a projektben sokkal több dologban egyetért, mint nem. Vörös Tamás szerint az önkormányzat nehéz tárgyalási helyzetben van: „Az elmúlt egy évben elmulasztottak egy olyan csomagot letenni az asztalra KT-felhatalmazással, ami tényleg tartalmazza azokat a kifogásokat és igényeket, ami a tárgyalási alap lett volna. Így ma könnyedén tudja azt mondani a kormány, hogy ezek a kifogások nincsenek széles bázisra helyezve. Nincs dokumentum arról, hogy mi az önkormányzat véleménye, ezt pótolni szükséges.” Az előterjesztést végül 16 igen szavazattal elfogadták.
Nem lesz kész a káptalanfüredi gyerektábor 2026-ra
Végül a káptalanfüredi gyermek- és utánpótlástábor kialakításával kapcsolatos napirendi pont került elő. Könczöl Dávid először azt kérdezte, mennyire reális az átadási határidő (2026. június 1. – a szerk.) betartása, és mi történik, ha nem sikerül betartani? Rádai szerint ez jogos kérdés: „Nem reális, erről a dátumról 2023 nyarán egyeztünk meg a minisztériummal, de egyelőre nem is érdemes másikat belőni, amíg az építési engedélyeknek nem vagyunk birtokában” – mondta. Az előterjesztést 11 igennel, 5 tartózkodás mellett elfogadták.
Fotók: Mile Máté