A műhely, amit Mészáros Sándor 1968-ban vett át édesapjától, 1953-ban nyitott meg. Az idősebb Mészáros Sándor géplakatos és műszerész volt, a háború idején a budaörsi repülőtéren másodmagával javította a meghibásodott gépeket. A háború után nem volt elég szakember, pedig nagy igény volt rá, így az idősebb Mészáros, felismerve a piaci rést, nekiállt üzletet építeni.
„Itt a háború után gyakorlatilag semmi nem volt, csak a megmaradt kis mopedek, dongók (azaz segédmotorkerékpárok – a szerk.), azokat javítottuk, hogy egyáltalán mozgásképes legyen az ország. Aztán jött a Pannónia-korszak, elkezdtünk foglalkozni oldalkocsis motorokkal is, mint amilyen a Zündapp” – emlékszik vissza Sándor a korra, amikor még más appok voltak, mint ma.
Alig múlt el 10 éves, már apjának műhelyében sertepertélt. Amikor elindult a Moszkvics-, Zsiguli- és Trabant-program, átálltak autókra is, és kitanulták minden csínját-bínját az autómotoroknak is. „Amilyen gépjárművek most az utcán futnak, bármelyiket meg tudjuk javítani.” Nagyot már nem, de kisteherautó-motort is elvállalnak, 3-4 ezer köbcentisig, de hozhatnak vízijárműveket és veterán gépjárműveket is generáloztatni.
Az ifjabb Mészáros gépjárműtechnikusként végzett. Miután befejezte az iskolát, egy állami cégnél helyezkedett el, de fél év után visszaigazolt édesapja üzletébe. „Amikor apám meghalt, dönthettem: megyek és a Váci utcán hajtom a csajokat, hisz volt már akkor autóm nekem is, vagy folytatom, amit felépített.” Úgy véli, nagyon is jól döntött, hogy nem a könnyedebb életet választotta, és felfuttatta a műhelyt, ahol a mai napig dolgozik.
Idén már a 80. életévét tölti be, de nincs megállás, nem tud kiszállni, mert nincs kinek átadnia a stafétát, a vendégkör pedig számít rá, ahogyan két kollégájára is. „Peti inasként kezdett még apám mellett, már nyugdíjaskorú ő is. A fiatalabb kollégánk Zoli, aki ezermesterré képezte magát, 50 éves múlt, ő bárhol találna magának munkát, mégis itt vagyunk, tesszük a dolgunkat.” A műhely hírneve olyan jó, hogy sosem kellett hirdetniük magukat, a legjobb reklámjuk a munka minősége. Az ország minden pontjából hoztak nekik javítani valót. „Van, aki azt mondja, apám is idehordta a motorokat, én sem viszem máshová. Mi ez, ha nem siker?”
Sándor hangsúlyozza, ők javítanak és felújítanak, nem pedig szerelnek. Utóbbira van az autószervíz. „Ide rossz, kopott motorokat hoznak, és mi újra működőképessé tesszük őket. Olyan ez, mintha mi lennénk a gépjárművek belgyógyászai. Ha az emberi szervezetben nem jól funkcionál a szív, az kihat az egészére. Ha rendbe hozzák, helyre áll a ritmus. Így van ez az autók motorjával is. Ha megjavítjuk a motort, onnantól kezdve válik tökéletes égéstermék-kibocsátóvá” – magyarázza.
És hozzáteszi, ugyanakkor minden, ami ezután összeszerelnek és kiszolgálja a motort, természetesen annak is nagyon jól kell működnie. „A károsanyag-kibocsátás régen nem volt felkapott téma, pedig mi évtizedek óta erre törekedtünk. Amikor a zöldprogramról még szó sem volt, mi már akkor is a környezet megkímélését szolgáltuk a munkánkkal” – emeli ki.
Sándor máskülönben pazarlásnak tartja, hogy manapság az emberek sűrűn váltogatják az autóikat, státuszszimbólumként tekintenek rá. Persze elismeri, létezik autószerelem. Ő maga is gyűjtő, van kispolszkija, negyvenéves felújított BMW-je is, de a hétköznapokban egy kis Hyundai-jal jár.
Úgy tapasztalja, hogy a régi és új járgányok fogyasztása között sincs sok különbség, maximum 1-2 liter az eltérés. Szerinte azonban a modernebb autók így is sokkal többe vannak, mint egy régi, de felújított járgány. Előbbiekben annyi kiegészítő szerkezet van, amiből, ha egy is elromlik, egy vagyonba kerül a szervízelése, ezzel szemben a régi autók költséghatékonyabbak, hálásabbak.
Fotók: Huszár Bogi
