Advent harmadik vasárnapján délelőtt 11 óra körül jár az idő, amikor megérkezem a Bajnok családhoz. Sült hús és édes sütemény ínycsiklandó egyvelege járja át a lakást. A szülők, Gyöngyvér és Dániel a nappaliba invitálnak, néhány másodperc múlva pedig előbújnak a gyerekek is a hátsó szobákból.

A testvérek hatan vannak összesen. Bori a legidősebb, szabadkozik, nem ér rá sokáig beszélgetni. Érettségizni fog a tavasszal, orvosira készül, perceken belül kezdődik egy online egészségügyi verseny, emiatt kell visszavonulót fújnia. Közben jön Botond, a legidősebb fiú, gimnazista, egy suliba jár Miklóssal és Lillával, ők általános iskolás korúak. Szégyenlősen befut kis tüll szoknyácskában az angyalarcú Dóri, a nyomában érkezik Gergő, maga a megtestesült vagányság – ők a legkisebbek, óvodába járnak.

Keret és csoki

Hogyan sikerül az ünnepre hangolódás? – vágok sietősen a közepébe, Borinak szegezve a kérdést, hogy pár szót válthassunk, mielőtt visszatér a tudományok világba. „Nekem mindig nehéz megtalálnom a lelki békémet így karácsony előtt, mert sok mindennel kell foglalkozni.” Elárulja, hogy van egy családi adventi naptáruk, régi darab, anyai örökség, abból mindennap húzhat valaki, s ez így ad némi keretet a készülődésnek. A kis zsákocskák egyébként néhány szem édességet rejtenek, meg egy cetlit is, amire fel van jegyezve, hová lett elrejtve egy puzzle darabja a közös családi fotónak, ami 24 nap alatt áll össze teljes képpé.

Van a csomagocskákban egy másik papiros is, amire pedig egy napi jó cselekedetre ösztökélő instrukció van feljegyezve,

olyan például, hogy „Hívjuk fel valamelyik szerettünket!”

Az ima a napi rutin része

Esténként fél kilenc után összegyűlnek, meggyújtják az adventi gyertyákat, együtt énekelnek és imádkoznak. Olyan elmaradhatatlan eleme ez a napjuknak, mint a fogmosás.

„Elmondjuk az Én Istenem, jó Istenem kezdetűt, ami eredetileg csupán néhány rövid sorból áll, nálunk viszont eltart jó öt percig is, mire a végére érünk, mert belefoglaljuk az unokatestvérek teljes névsorát”

– veszi át a szót Dániel. Utána valamelyikük – mindig más – összefoglalja, mi volt az aktuális napban a jó, vagy éppenséggel a nem jó, és mi az, amit máskor másként kellene csinálniuk. „Végül azt kérjük a Jóistentől, hogy vigyázzon ránk továbbra is. Ez a lezárása a napnak.”

Adventkor a kis szertartásuk annyival kiegészül még, hogy beszélgetnek Jézusról, hogy a legkisebbeket is megismerjék a Megváltó történetét. „Ezt nagyon szeretem” – összegez Bori, majd megy a dolgára. Közben – vélhetően a Jézus szó hallatára – Gergő kiszalad a szobából, de nem ám az ijedtségtől: hamarosan egy Képes Bibliával tér vissza. Édesapja kezébe nyomja, az ölébe kucorodik, lapozgatni kezdi a könyvet, és a képek alapján meséli is az ismert történeteket.

Lélekjelenlét

Botond is küzd az adventi elmélyüléssel. „Eddig rá sem tudtam gondolni a karácsonyra: témazáró, röpdoga, témazáró, felelet. Így telt eddig a december.” Magasak az elvárások az iskolában, és a saját magával szemben felállított léc sem alacsonyabb. Most jutott el oda, hogy elkezdjen rákészülni az ünnepre. Nagyon is várja már a szünetet, vele a karácsonyt. Mint kiderül, az iskolájukban hétfőn reggelente közös áhítatot tartanak, ami szintén az adventi időszak megélésének szolgálatában áll, ám az elmúlt alkalmak nem érintették meg különösebben. „Pedig utóbb nagyon jól beszélt a lelkész” – vág közbe Miklós.

„Az lenne igazán jó, ha az esti ima nemcsak rutin lenne, hanem egy fontos lelki pillanata a napnak. Ezt mindenki magának kell, hogy megteremtse, és ez nem könnyű”

– reagál Botond szavaira kissé megrökönyödve, ám mégis megértőn az édesapa.

Családi adok-kapok

Lilla nem halad olyan jól az ajándékok elkészítésével, mint a korábbi években. Betegeskedett, többször hiányzott az iskolából, ezért felgyülemlett a pótolni való, nála így alakult ki mostanra némi időhiány. Ettől még esze ágában sincs feladni a fabrikálást, szeretne mindenkit külön-külön meglepni valami aprósággal. Miklós is megajándékozza majd a szeretteit, ahogy mindig, ám ő praktikusabb megoldást választ: képeslapot készít, s több családtagnak címezi meg egyszerre. „Az ajándékozás oda-vissza irányuló dolog. Ha én kapok, én is szeretnék adni, mert jó érzéssel tölt el, és mert szerintem ez a másiknak is jó érzés.”

A szülők is nagy családban nőttek fel, Gyöngyvérnek három, Dánielnek hat testvére van. „Nekem az adventet az jelenti például, hogy együtt megsütjük a mézeskalácsot” – kezdi Gyöngyvér. A Kaláka együttes karácsonyi albumát hallgatják ilyenkor, pontosabban hallgatná ő, ám a nagyobbak jobbára elindítják inkább a Spotify-t. Nagy családban több a konfliktus, van lehetőség bőven tréningezni a kompromisszumkészséget, mondja.

„Az életben tudni kell alkalmazkodni. Ha egy kisgyerek a családban elsajátítja, hogy nem mindig az van, amit ő akar, az a hasznára válik később is.”

Náluk még sosem volt példa arra, hogy az egyik testvér felhorgadt volna, hogy a szülő azért enged a másik gyerek javára, mert jobban szereti azt. Inkább az a jellemző, hogy az idősebbek fennakadnak azon, miért tehetnek meg a kisebbek valamit, amit nekik annyi idősen még nem lehetett. Változnak az idők, s a szülők ébersége is lankad – fejti ki Dániel.

Dilemmák a fa körül

„Nekem az a lényeg, hogy átélhetem ahogy együtt készülünk, együtt érünk el az ünnephez” – folytatja az édesanya. A közös készülődés magában foglalja a december 23-i nagytakarítást és az azt követő szaloncukorkötözést is. Fát is együtt választanak. Amint ez elhangzik, máris támad egy kis ribillió, a gyerekek ugyanis nagy fenyőt szeretnének idén – derül ki, Dániel azonban ellenzi. Az aprónép okosan érvel, az apa végül beadja a derekát, többségi döntés születik. „Ez számomra eretnekség. Nekem most már nagyon sok mindent el kell viselnem, amit akár a feleségem, akár a gyerekeim másképp akarnak” – mondja nevetve az apa.

„Mivel a karácsony arról szól, hogy együtt legyünk, ehhez nem kell extra menü” – vallja Gyöngyvér.

Sosem volt a célja ezért, hogy a december 24-ét a konyhában töltse, több fogásos ebédet, vacsorát rittyentve. A család egyöntetűleg helyesli ezt a hozzáállást.

Sokkal izgalmasabb számukra, hogy együtt öltöztessék ünnepi díszbe a fát – a kicsik persze nincsenek ott ilyenkor.

A következő családi vitaindító pont, hogy az angyalok érkezésével meg kell-e várni a sötétedést. Dániel szerint feltétlen. „Ilyenkor nagyon lassan kötöm meg a nyakkendőmet, húzom az időt a fürdőben” – mondja. „Persze, mi meg ott ülünk a szobánkban, és rágjuk a körmünket, hogy mikor jöhetünk már ki” – így a gyerekek.

Családi minták

Mit kértek az angyaloktól a gyerekek? Miklós sok apró dolgot, Lilla könyvnek örülne, Botond egy társast említ. A legfiatalabb fiú, Gergő egy alvós macit kért, mert a múltkor fent hagyta a buszon a kedvencét. A legkisebb húg elfelejtette, hogy mit is szeretne. „Nem baj, Dóri, van még időd kitalálni!” – biztatja Gergő, akivel szemlátomást egy húron pendülnek.

Hogy a szülők ajándéka mi lesz, arról nem szól a fáma. Gyöngyvér felidézi a tavalyi kuponfüzetet, amit a gyerek közösen készítettek. Az egyik legemlékezetesebb darabja hátmasszázsra szólt, az anya láthatóan el is ábrándozik rajta. Volt a bónok között egyórás szabadság is: míg a nagyok vigyáztak a kicsikre, a szülők kimozdulhattak 60 hosszú perc erejére – emeli ki Dániel.

„Annak örülünk, ha közös élményben lehet részünk egymással vagy a gyerekeinkkel.

Ezt hoztuk magunkkal a saját családunkból a feleségemmel: nagyjából hasonlót láttunk, és úgy gondoltuk, hogy ez jó, ezért folytatjuk.”

Nyitókép: Mile Máté