Böröcz László
2022. február 12.

BP01 OEVK: Böröcz László

Böröcz László a FIDESZ-KDNP jelöltje a 2022-es országgyűlési választásokon a Budapesti 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületben.

1983-ban született Szombathelyen. Vallásos nagycsaládban nőtt fel. Öt testvérével, szüleivel és nagyszüleivel együtt éltek a családi házukban. Gimnáziumi éveit a győri Czuczor Gergely Bencés Iskolában töltötte. A gimnázium után a Budapesti Corvinus Egyetemre vették fel, ahol aztán közgazdászként végzett. A 2000-es évek derekán – az egyetemet szüneteltetve – kiutazott az angliai Stamfordba, ahol a nyelviskola mellett mosogatott, pincérkedett, de dolgozott autómosóban is.

Böröcz László
Böröcz László

2003-ban került kapcsolatba a belvárosi Fidelitassal, 2009-ben meg is választották alelnöknek. 2015 és 2019 között pedig a szervezet elnöke volt. 2010-ben V. kerületi képviselőnek választották. 2012-től két éven át a Miniszterelnökség szakmai tanácsadója volt. 2014-ben újraválasztottak a Belvárosban, és 2018-ig a kerület általános alpolgármesteri tisztségét töltötte be. 2018-ban került be az Országgyűlésbe, amivel – mint bevallotta ­– gyerekkori álma teljesült. 2019-ben lett a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Tavaly választották a budavári Fidesz-csoport elnökének.

Feleségével két kisfiút nevelnek. Hozzá köthető a kerületi bérlakások gyors és kedvezményes megvásárlását célzó törvényjavaslat, amelyet a parlament 2021-ben végül csak a világörökségi helyszínekre szűkítve fogadott el.

 
Választási híreinkben bemutatjuk az összes jelöltet, illetve igyekszünk minél átfogóbb képet adni a parlamenti választásokkal kapcsolatos történésekről. Nem kampányolunk senki mellett, igyekszünk objektíven, a legjobb tudásunk szerint minél alaposabban informálni az olvasóinkat.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.