Mi is elmentünk az Erkel Színház hivatalos búcsú-operaelőadására két hete, az érkezőket kérdeztük arról, mit jelentett nekik ide járni operát nézni, alkalmas volt-e operaháznak a színház, alkalmas volt-e a józsefvárosi környék.

Népoperától az Operáig

Az Erkel Színház épülete 1911 decemberében nyílott meg Népopera néven Jakab Dezső, Komor Marcell és Márkus Géza terve alapján. A főváros 50 évre ingyen adta használatra a Tisza Kálmán (ma II. János Pál pápa) téri telket a Népopera Részvénytársaságnak. Elegendő pénz hiányában egyszerűsíteni kellett a terveken, eredetileg szobrok álltak volna a bejárat felett, kupolák és domborművek is lettek volna. A pénzszűke a színház sorsát már előrevetítette, de a kevésbé díszített kinézet időtállónak mutatkozott. A Poór Bertalan freskójával díszített nézőtér hatalmas volt, 3167 embernek volt hely, a technika a kor csúcstechnológiáját képviselte, még orgona is volt.

A színház profilját a székesfővárossal kötött szerződés határozta meg: Márkus Dezső igazgató azt vállalta, hogy állandó magyar színtársulatot szerződtet és a színházi évadban hetenként legalább öt napon előadást tart, ami lehet opera, operett, balett, irodalmi színvonalon álló tragédia, társadalmi színmű, vígjáték, népszínmű, és rendezhet hangversenyeket is.

Márkus Dezső feladata – ő egyébként a tervező Márkus Géza testvére volt – a népopera megvalósítása volt: teljes értékű operaelőadások, amik minden ember számára elérhetők. Az Andrássy úti Operaház jegyárának töredékét kérték csupán: a legjobb helyek 3 koronába, az erkély utolsó soraiba 50 krajcár volt a belépő, három éven belül árat sem lehetett emelni.

A népopera színházként sikeres volt – többek között a teljes Wagner-életművet bemutatták, ami művészi, technikai és finanszírozási szempontból is nagy kihívás –, anyagilag azonban fenntarthatatlannak bizonyult. Az első világháború véget vetett a színház fejlődésének, és az sem segített, hogy átvette a főváros a működtetést.

A színházat átalakították, a nézőtér befogadóképességét 2400-ra csökkentették. 1917 és 1940 között Városi Színház néven vegyes repertoárral működött. Az egymást váltó bérlők játszattak operát, mutattak be prózai darabokat és varietéműsort egyaránt. Az operát tehát itt már közel 100 éve is felváltotta egyszer a könnyű műfaj, a zenés színház. 

1940–1953 között a Magyar Művelődés Háza lett a színház, jöttek át előadások az Operaházból, a Nemzeti Színházból, voltak irodalmi estek, hangversenyek és moziként is működött.

1951-től a múlt év végéig az Operaház kezelésében volt a színház, 1953-ban vette fel Erkel Ferenc nevét. Emlékezetes bemutatók, az Operaházzal megosztott repertoár jellemezte az elmúlt közel háromnegyed évszázadot, és számtalan nagyszerű koncertnek is helyet adott. S mivel olcsóbb volt, mint az Operaház, lényegében a népoperai szándék is érvényesült.

Hánykolódás

A rendszerváltás sötét felhőket hozott az Erkel Színház fölé. A 90-es években az ingatlanbiznisz vetette ki rá a hálóját, amit a Népszava így foglalt össze: „Az 1990-es években, ha az operaház főigazgatóit, Ütő Endrét, majd Szinetár Miklóst kérdezték az Erkel Színház épületéről, egybehangzóan állították: pocsék állapotban van. Ütő Endre főigazgatósága idején egy japán–angol vállalkozás elképzelése kapott majdnem zöld utat: az Erkelt lebontották volna, a szomszédjában szálloda, színház, mélygarázs és föld alatti bevásárlóközpont létesült volna. A döntéshozók azonban a 2000-es évek elejéig arról sem jutottak dűlőre: az Erkel függetlenedjen-e az Operaháztól, privatizálják-e, vagy maradjon továbbra is állami fenntartásban.”

Hiller István szocialista művelődési miniszter 2008 szeptemberében be is jelentette a bontás megkezdését, és hogy a színház helyén multifunkcionális kulturális központot hoznak majd létre. 2009-ben az Index riportere járta be az Erkel Színházat, az akkori ingatlanspekulációról alkotott benyomása máig tanulságos: „Hogy megtaláljam a visszautat a valóságba, távozóban az Erkel jövőjéről szőtt kormányzati terveket mormoltam magam elé. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács hamarosan megvásárolja az építési telek egy részét a Fővárostól, a másik részét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a MÁV-tól. A megvásárolt területet megkapja az Opera, hogy pályázatot írjon ki a hasznosításra. Azaz arra, hogy valaki ledózerolja az Erkelt, majd a helyére építsen egy nagy kulturális centrumot. Az Opera a felújítás alatt visszabérli az új Erkelt évi 3 milliárd 113 millió forintért, majd vagy megveszi a tulajdonostól. Vagy nem. Egyre inkább éreztem, hogy az Erkel lebontásában van ráció. Örömmel állapítottam meg, hogy hamarosan ingatlanbefektetési hullám söpörhet végig a városon, hiszen e ráció alapján le kell bontani Budapestnek azt a háromnegyedét is, amely az Erkelnél is rosszabb állapotban van.” Az Erkel ugyanis messze nem volt olyan rossz állapotban, hogy bontani kellett volna.

2010 augusztusában a frissen nyertes Fidesz-kormány leállította a ppp-konstrukcióban tervezett fejlesztést, és egy olcsóbb felújítás mellett döntöttek. A felújítást tervező Zoboki Építésziroda így ír erről: „A Magyarország legnagyobb színházépületének felújítására biztosított pénzügyi lehetőség a lehető leggazdaságosabb műszaki megoldások mellett is csak az operajátszás működési feltételeinek javítását tette lehetővé, teljes rekonstrukciót nem […] az 1911-ben Népoperaként megnyitott Erkel Színház eredeti küldetését fejezi ki a kortárs építészet eszközeivel. A nézőtér kényelmesebbé tételével a férőhelyek száma 1935-ről 1816-ra csökkent, a színház azonban még ma is a legtöbb nézőt befogadó hazai színházépület.”

2013-tól az Erkel az Operaház teljes jogú és értékű testvérszínháza lett, azonban a 2012-es kormánydöntéssel a százéves épület felújítása csak öt évre szólt 1,7 milliárd forintért. Ókovács Szilveszter főigazgató szerint 2020 végén újra be kellett volna zárni és elvégezni a széles körű felújítást, ami további két évbe és mintegy 30 milliárd forintba fájt volna.

Erre a felújításra már nem került sor, a kormány véget vetett a testvérszínházi felállásnak, és 2025 február közepétől már nem az Opera játszik itt.

Ki van válságban?

Hogy miért történt így, miért kellett látszólag hirtelen átadni másnak az Erkelt, erre világos választ még senki nem adott.

Ókovács Szilveszter február elején Veiszer Alinda műsorában arról beszélt, hogy az Erkel nem is alkalmas operaháznak, mert a mai igényeknek nem felelnek meg az adottságai, és nincs jó környéken sem, szerinte olyan, mint egy művelődési ház, nincs benne semmi jelentős.

Ezeknek az érveknek ellentmond azoknak a véleménye, akiket mi kérdeztünk a búcsúelőadás előtt. Voltak köztük egyszerű operarajongók, de számos zenész és énekes is, aki dolgoztak az Erkelben. Az operabarátok szerint, bár kisebb a színpad, mint az Operában, teljes értékű előadások voltak itt, igazi alternatívája volt az Andrássy úti Operaháznak, és olcsóbb is volt. A jó akusztikát szinte mindenki említette, sokak szerint jobb mint az Operában, akik pedig itt léptek fel, szintén nem tartották rossznak a munkakörülményeket. Persze az, hogy kisebb a színpad, kevesebb a kiszolgáló helyiség, a raktár, és így szűkebbek a lehetőségek, ez is igaz lehet, s valószínűleg ma már nem így épülne fel.

Hogy a lokáció rossz-e, ezt szintén cáfolták a megkérdezettek, itt azért találkoztunk a Józsefvárossal kapcsolatos sztereotip félelmekkel is. Azt ma már senki nem hozza fel, hogy a Müpa a Soroksári úton jó helyen van-e, száz éve sem féltek attól, hogy az Erkel rossz helyre kerül.

Kérdés az is, az Erkellel van-e baj vagy az opera műfajával? Az Erkelnek lehet musical színházként is jövője még a megkérdezett operarajongók szerint is, akik siratni jöttek az itteni operajátszást.

Az opera talán a legdrágább színházi műfaj – kell hozzá operaház, zenekar, énekkar, sztárénekesek, sok-sok díszlet –, miközben egy relatíve vékony réteg az, aki rajong érte. Ez világjelenség, ugyanakkor a koncertszerű opera-előadások népszerűek, igaz sokkal olcsóbbak is. Erre a Müpa Wagner-sorozata jó példa. Az utóbbi két évtized opera-előadásairól szóló cikkeket böngészve azt látni, a szerzők temetik a műfajt, miközben az éppen aktuális előadást az egekbe emelik.

Amire most még nincs válasz, hogy meddig maradhat fenn a drága „elit-opera”, amit egyre kevesebben tudnak megfizetni, és kialakul-e újra egy sokakhoz eljutó „népopera”, akár a hagyományos operaházak falain kívül, amivel a műfaj is túlélhet.   

Nyitókép: Ványi Ákos