Trencsényi Klára 2006-ban diplomázott operatőrként a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Független filmesként főleg társadalmi témájú dokumentumfilmek készítője, de nemzetközi produkciókban is dolgozott operatőrként holland, amerikai és magyar rendezőkkel, munkáit díjakkal ismerték el. 2020 óta tanít a CEU-n. A Corvin variációkat 2011-ben fejezte be: a 2003-ban indult Corvin-projekt emberi hátterét mutatja be abból az időből, amikor a városnegyed rehabilitációja elindult, és még bontották a régi házakat, miközben a szomszédban már elkészültek az első házak a sétány elején.

A Losonci- és Corvinnegyedben folyt kétlépcsős városrehabilitáció elmúlt világát próbáltuk feltárni a nemrég véget ért Egy eltűnt városrész nyomában című sorozatunkban, amiben a Corvin-projektről is írtunk:

Trencsényi filmje ebbe az időbe vezet vissza, és mára igazi helytörténeti dokumentummá vált. A filmet a Néprajzi Múzeum YouTube-csatornáján lehet megnézni:

A film a múzeum MaDok-sorozatának része, amiben kutatók, filmesek, művészek filmes eszközökkel gondolták végig a hétköznapok mai és közelmúltbeli jelenségeit. 2008 és 2011 között kilenc film készült el, melyek a városi tér használóiról, az alternatív és underground közösségek működéséről, eltűnő jelenségek utolsó pillanatairól szólnak. A Corvin variációk hősei a költözés előtt álló helyiek, akik némi nosztalgiával, ám kritikusan idézik fel az eltűnő városrész életét.

A Corvin-projekt értékelésében érdekes feszültség látható Trencsényi Klára megközelítése és a józsefvárosi önkormányzat értékelése között. Abban egyetértés van, hogy a Corvin sétányra olyanok költöztek, akiknek az anyagi lehetőségei bőven meghaladják az azelőtt itt élt emberekét, ez a dzsentrifikáció klasszikus példája, ugyanakkor a fejlesztés – mára látjuk – az egész környéket felértékelte.

Trencsényi azonban úgy véli, hogy a 9 hektáros, teljes bontással járó átalakítással az önkormányzat és a beruházó „meg akart szabadulni a »nyomornegyedtől«: több mint ezer családot, nagyrészt romákat költöztettek el, akik nem engedhették meg maguknak, hogy ingatlant vásároljanak a régi-új városrészben”.

Ezzel szemben Alföldi György, a Rév8 egykori vezetője, a projekt irányítója azt mondta, hogy „a Corvin sétányt nem hagyományos ingatlanfejlesztésnek kezeltük, inkább szervezetépítésnek”. A Rév8 számai szerint 2002 és 2011 között zajlott a költöztetések zöme, a 946 családból 687 önkormányzati bérlő volt, és nem kellett messze költözniük, Középső-Józsefvárosban kaptak cserelakást. A cserelakások átlagban 10 négyzetméterrel nagyobbak voltak, és magasabb komfortot nyújtottak. (A filmben megszólaló is ezt mondja.) „Megszabadulásról” tehát nem lehet beszélni – ez a IX. kerület akkori politikája volt –, de tény, a régi lakók nem a sétány drága lakásaiba költöztek. Ez a dzsentrifikáció mintapéldája volt Molnár György szerint is, aki önkormányzati képviselőként és lakhatási szakértőként szintén kezdettől részt vett a programban, de szerinte a mélyebb összefüggések azt bizonyítják, hogy a drága Corvin sétány fejlesztése a szociális lakásprogram megvalósítását szolgálta.

Nyitókép: részlet a filmből