A mesterséges intelligencia állítólag sok mindenre képes, még a humorérzék sem áll távol tőle. Közepes hatékonysággal el tud mesélni egy disznó viccet úgy, hogy egy tízfős társaságból legalább öten felnevetnek a poén elhangzásakor, hárman elmosolyodnak és ketten néznek csak tanácstalanul egymásra. Nem tud azonban nevetni önmagán az MI, ahogy a másnapos lelkiismeret-furdalás is távol áll tőle, zokogni meg végképp nem tud sem kedvenc politikusai temetésén, sem akkor, ha veszít a lóversenyen.
Ezek szerint az én vécétartályom érzékenyebb a mesterséges intelligenciánál, mert hosszú hónapok óta vigasztalhatatlanul zokog, ontja könnyeit, én meg a harmadik felmosófát veszem a kínainál, hogy felitassam kiontott könnyeit. Rögtön arra gondoltam, hogy szerelmi bánatban szenved. Vécétartályom Csókás Etelka tizenhat éves hajadon, 1902-ben született Rácalmáson, és a fővárosba kerülve postai alkalmazott lett. Reménytelenül szerelmes Guzmics Attila főgimnáziumi rajztanárba és amatőr festőművészbe, akivel a Horváth Mihály téri plébániatemplomban találkozott egy vasárnapi misén 1918 novemberében, amikor az utolsó töltényeket is kilőtték az összes fronton, és válogatott gyönyörökre éhes, emberöléshez szokott vademberek érkeztek a Keleti pályaudvarra a vagonok tetején utazva.
Mise után a templom előtti kis téren mutatták be őket egymásnak, mind a ketten társasággal voltak, rögtön az első találkozásukkor hosszan elbeszélgettek egymással, és Etelka alig tudta levenni a szemét a rajztanár elegánsan megkötött selyemsáljáról. A Baross kávéházban ültek, ahol nagy volt a zaj, sok híres művész járt oda hasonlóan megkötött selyemsállal, a kalapjukat és a sétapálcájukat is olyan eleganciával tették-vették, ahogy Guzmics, aki hosszan beszélt Etelkának Munkácsy Mihály művészetéről, továbbá saját festői ambícióiról.
Néhány keresetlen mondatban a Gioconda sejtelmes mosolyához hasonlította azt a kis keserű grimaszt, amely akkor jelent meg Etelka arcán, amikor a rajztanár megkérdezte tőle, hogy mi történt vele aznap vagy előző este, vagy egész addigi élete során. Később lassan összemelegedtek, jelentsen ez bármit, az első intim együttlétre pedig Guzmics egy művész barátjának József utcai lakásán került sor, egy szerény műteremben, ahol még ruhafogas sem volt, amire Etelka a bundáját akaszthatta volna.
Egy évvel később, a Kommün alatt Guzmics borközi állapotban olyan kijelentést tett kedvenc kávéházi asztalánál, hogy meglehet, Kun Béla nem elég iskolázott, azonban „megvan a magához való esze”. A mondat a Kommün bukása után írott változatban jutott el a rajztanár munkaadójához, egy hegyes bajuszú, mélyen vallásos iskolaigazgatóhoz, aki szigorúan összevont szemöldökkel elolvasta a névtelen feljelentést, majd habozás nélkül intézkedett a „bolsevista mérget terjesztő” rajztanár elbocsátásáról.
Guzmicsot minisztériumi különrendelettel azonnal áthelyezték egy poros vidéki elemi iskolába, ahol a diákok nemigen hallottak, és nem is igen akartak hallani Munkácsy Mihályról. Kizárólag a pofonok nyelvén értettek, és csak arra a tanárra néztek fel, aki legalább olyan csípős nyakleveseket tudott kiporciózni, mint tulajdon édesapjuk. Guzmics keze azonban az ecsetkezeléshez és nem pofonosztogatáshoz volt szokva, ezért a koszos köpenyű kölkök a szemébe nevettek, sőt pimaszul kicsúfolták a füle hallatára is.
Egy ilyen alkalommal Guzmics keze is eljárt, de a felpofozott diák olyan szerencsétlenül esett el, hogy maradandó sérüléseket szenvedett, s minthogy a gyermek apja akkora befolyással rendelkezett, a festőművészt eltanácsolták a pedagógusi pályáról. Lezüllött, alkalmi munkákból élt, már kora délután leittasodott és alkalmi ivócimboráinak Munkácsy Mihály művészetéről beszélt akadozva, de asztaltársai ráhagyták, mert a harmadik fröccs után rendszerint abbahagyta.
Kapcsolata Etelkával áldozatául esett ennek a kényszerű távollétnek. Találkoztak még néhányszor a festőbarát József utcai műtermében, és miközben egyre önfeledtebben szeretkeztek, Etelka bundája is megszáradt a fogason, amelyet a barát szerzett be Guzmics kifejezett kérésére. Mindez azonban kevésnek bizonyult, mert a nők biztonságra vágynak, és Csókás Etelka postai alkalmazott végül hagyta, hogy Semjén Tivadar, a székesfőváros polgármesteri hivatala hulladékbegyűjtési alosztályának főelőadója az oltár elé vezesse.
A festőről faluszerte azt beszélték, hogy viszonya van Sóteleki Magdával, a helység legnépszerűbb özvegyével, akinek bájait kevesen, hűségét annál többen vonták kétségbe, de ez nem volt igazi szenzáció még egy olyan településen sem, melynek porát nagy ritkán verte csak fel egy hivatalból arra tévedő automobil. Etelka viszont még mindig elsírta magát, amikor egy fájdalmas házastársi együttlét után kiment a fürdőszobába tisztálkodni és eszébe jutott Guzmics ölelése.
Az ő könnyeit törölgetem nap mint nap a földről. Egy profi vízvezeték-szerelő barátom szerint az lehet a gond, hogy ezeknek a százévesnél is öregebb csöveknek a méretei pontatlanul illeszkednek a frissen vásárolt, Dömötör típusú vécétartályok vezetékeinek szabványaihoz, szóval rá kell áldoznom egy nagyobb összeget, hogy a teljes öblítőrendszert kicseréljem, és el kell felejtenem Etelkát, a festőt és boldogtalan szerelmüket.
Itt olvashatóak a korábbi Borongók.
Nyitókép: 1990 – Vimola Károly / Fortapan
