Psota Irén, Rodolfo, Kertész Imre – közös bennük, hogy Józsefváros mélyéről indultak és nem vágytak ide vissza. Csak mostanában eszmélünk rá, hogy kik jártak egykor ezeken az utcákon, így közel 40 évvel a halála után került nemrég emléktábla Rodolfo szülőházára a Nagy Fuvaros utcában, hamarosan pedig Psota Irén park lesz a díva éppen bontás alatt lévő nyomorúságos szülőháza helyén a Tömő utcában. És nem messze innen, a Füvészkert utcára forduló sarokház ezentúl talán Kertész Imrére fogja emlékeztetni az arra járót.
Félbevágott gyermekévek
Kertész 14 éves volt, amikor 1944-ben a Soroksári úton begyűjtötték és Auschwitzba deportálták. Akkor édesapjával a Baross utca 77-ben lakott, ide tért vissza egy év múlva, és szembesült azzal, hogy itt már nincs lakása, idegenné, sorstalanná vált. Soha nem tért vissza Józsefvárosba, pedig minden ide kötötte. „Gyerekkorom néhány esztendejét a Tömő utca apokaliptikus mélyein töltöttem […] szemben a Füvészkerttel, alulról felnyomakodó törtetők és deklasszálódó alámerülők átmeneti találkahelyén”, mondta egy 1994-es Népszabadság-interjúban. Nagyszülei és az édesapja lakott itt, és az itt töltött időket mindig verőfényes nyárban látta az emlékeiben.

Kertész szülőházként tekintett a Tömő utca 56-ra. Ezt megerősíti Szegő János irodalmár, a Magvető Kiadó szerkesztője is – ők adták ki eddig Kertész könyveit –, aki kutatta Kertész helyi nyomait. Kertész gyermekkorát nehéz rekonstruálni, mondja, csak utalásokra hagyatkozhatunk. Születése idején egy Rákóczi úti sarokházban éltek az Alsó erdősor utcánál, majd az Elemér (ma Marek József) utcába költöztek, de az 1929-33 közötti világválság idején szülei és szintén kereskedő nagyszülei is tönkrementek, a szülők elváltak, az apa a nagyszülőkhöz költözött a Tömő utcába.

Kertész írásaiban jelen van a Rózsadomb versus Józsefváros érzelmi küzdelme, „de attól függetlenül, hogy mit tettek vele, mindig erősen kötődött Józsefvároshoz, ha nem is úgy, mint Mándy, Fejes vagy Bereményi. Meglátta ennek a világnak a szomorúságát, szegényességét, fellelhetők nála a józsefvárosi akcentusok, de inkább távol tartotta magát” – mondja Szegő lapunknak. Példának hozza a Kaddis a meg nem született gyermekért fiktív szálát, ahol az elbeszélő a Szigony utcai toronyház egyik panellakásában dolgozik. „…golyóstollammal a síromat ásom, szorgosan, mint egy kényszermunkás […] de ablakomból legalább bepillanthatok a – micsoda meglepetés – még mindig álló régi kerítés mögé, és láthatom egy satnya kert sanyarú titkát, ami gyerekkoromban váltig izgatott […] visszajutottam ide, ahol gyerekkorom néhány szomorú nyarát és téli szünidejét töltöttem, ahol gyerekkorom néhány szomorú tapasztalatára szert tettem, az a gondolat tehát, hogy itt élek újra, míg élnem kell még, tizennégy emelettel a gyerekkorom fölött […] olykor meg-megrohannak gyerekkori és teljesen fölösleges emlékeim, hisz ezek az emlékek réges-rég elvégezték már, amit el kellett végezniük: alattomos és mindent kikezdő, mindent szétrágó patkánymunkájukat…”

Mégis lesz emléktábla
A Magvető Kiadó 2017-ben kezdeményezte a Kertész-emléktábla állítását, akkor azonban az önkormányzat elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy lebontják a Tömő utcai házat, és „majd az új házon díszelegjen emléktábla”, mondja Szegő János. Ez egy 100 százalékban önkormányzati tulajdonú ház, rettentő állapotban, mintha Kertészék óta nem nyúltak volna hozzá, azonban – ezt egybehangzóan erősítette meg több vezető is az önkormányzatnál – nincs bontási listán, felújítás – rövid távon valószínűleg csak részleges – vár a házra előbb-utóbb.
Szegő János megerősítette, hogy nem tettek le a táblaállításról, a Magvetővel benne lennének anyagi, szakmai és emberi segítséggel egyaránt. Dr. Erőss Gábor alpolgármester pedig azt mondta, hogy örömmel fognak eleget tenni a Magvető Kiadó megkeresésének – az önkormányzat eljárási rendje szerint megkeresésre indulnak ezek az ügyek –, mert megismerve a ház történetét, maguk is fontos és támogatandó ügynek gondolják ezt.
Címkép: Segesvári Csaba (Wikimedia)
