Borongó

2023. november 18.

Csigolyataliga

E heti Borongónkban Karinthy és Kosztolányi a Rákóczi teraszán disztichont és szonettet ír, miután elcsevegtek a Fiumei úti sírkert új fejlesztéséről, az online kereshető sírtérképről.

Kosztolányi és Karinthy szokás szerint a szomszéd asztalnál ültek a Rákóczi teraszán. Kosztolányi most rendelte ki az ötödik kávéját, Karinthy néha belekortyolt a pohár szódájába, és utána mindig elfintorodott. Már egy órája nem szóltak egymáshoz, hiába füleltem. Kosztolányi a mobilját nyomogatta, és néha halkan felnevetett, de aztán legyintett, Karinthy néha gúnyosan elmosolyodott.

‒ Ezt figyeld – szólalt meg végre Kosztolányi.

‒ Írtál egy szonettet? – kérdezte nem titkolt iróniával Karinthy.

‒ Még nem – felelte Kosztolányi –, de ha úgy parancsolod…

A bolygóközi csend súlyos tonnái telepedtek az itt elmúló másodpercekre.

‒ Nos – folytatta Kosztolányi –, itt azt írják, hogy a Kerepesi temetőben most már egyetlen kattintással meg lehet találni bárkinek a sírját. A tiédet vagy az enyémet is. Mit szólsz?

‒ Azt, hogy nem érdekel.

‒ Engem nagyon is. Képzeld, jössz haza a kávéházból, és nem találod a sírod. Előveszed a mobilt, rákattintasz az appra, és hazavisz.

‒ Kolosszális – felelte Karinthy fanyar mosollyal.

‒ Én hajlamos vagyok eltévedni, és te sem díjaznád, ha ott találnál engem a sírodban egy ködös reggelen – mondta enyhe sértettséggel a hangjában Kosztolányi, és tovább nyomogatta a mobilját.

Karinthy egy jegyzetfüzetet meg tollat vett elő, és írni kezdett.

‒ Mit írsz ‒ kérdezte nem titkolt féltékenységgel Kosztolányi úgy, hogy fel sem pillantott a mobilja képernyőjéről. ‒ Ihletrohamod támadt a gondolattól, hogy temetőturisták tömegei rohamozzák majd meg a sírjainkat?

‒ Nem is rossz ‒ morogta szórakozottan Karinthy. ‒ Nyakcsigolyákat, ez egy daktilus meg egy trocheus. Lehetne egy hexameter vége.

‒ Hogy mondod? ‒ kérdezte türelmetlenül Kosztolányi. ‒ Épp most találtam meg Szabolcska Mihály sírját. Szerencsére elég messze van Adytól. Mit mondtál? Nyakcsigolyákat?

‒ Azt, de kész is a hexameter ‒ mondta most már hangosabban Karinthy. ‒ Akarod hallani?

‒ Ne könyörülj rajtam ‒ mondta Kosztolányi.

‒ Sámfakopár taligán taszigálva a nyakcsigolyákat ‒ szavalta Karinthy. Nem tudott hatásosan verset mondani, legalábbis ő sosem volt elégedett a hangjával, de lehet, hogy csak azért, mert Aranka mindig leszólta. Ez a nő képtelen volt két jó szót mondani róla. Az egész ország kívülről fújta Karinthy poénjait, híres sorait, de Aranka mindig azzal jött, hogy róla Ady Endre írt egykor verset. A vállairól. Csodálkozhatunk-e ezek után, hogy Karinthy nem lett fanatikus Ady-rajongó?

‒ Úgy érted, hogy elmenekülsz a sírodból a temetőturisták elől? Fogod a nyakcsigolyáidat, felpakolod egy taligára… sámfakopár taligára, ha jól értettem, és eltaszigálod valahová? Nem rossz. Folytasd. Lehetne disztichon ‒ mondta Kosztolányi még mindig a mobilját nyomogatva.

‒ Porhüvelyoszladozás. Ezzel már megvan a pentameter egyik fele. Két daktilusz meg egy csonka láb ‒ mondta Karinthy, és mielőtt még barátja megszólalhatott volna, gyorsan odatette a pentameter másik felét is. ‒ Túl szigorú a halál.

Karinthy biztos volt benne, Kosztolányi nem hagyja majd szó nélkül, hogy pentameterének az eleje nem igazán függ össze a végével, legnagyobb meglepetésére azonban Kosztolányi rágyújtott aznap már harminchatodik cigarettájára, kifújta a füstöt, és hibátlanul visszamondta az imént hallott disztichont.

Sziklakopár taligán taszigálva a nyakcsigolyákat
Porhüvelyoszladozás. Túl szigorú a halál.

‒ Tudod mit? ‒ mondta Kosztolányi. ‒ Te csak taligázd tovább a nyakcsigolyáidat egy titkos sírba, ami nincs rajta a temető elektronikus térképén, én írok egy szonettet, de csak mert meggyanúsítottál vele.

Ezzel már el is kezdett kopogni a mobilján. Míg a szonett készült, Karinthy eltűnődött, hogy még mindig nem tudta beleszőni egyetlen versébe sem azt a rövid mondatot, amit Kosztolányiné született Harmos Ilona mondott neki röviddel azelőtt, hogy ő megismerkedett volna második feleségével, Böhm Arankával. A mondat úgy hangzott, hogy „kap konyakot”. Egy daktilusz plusz egy szótag.

Nagyon ronda nap volt, emlékezett most Karinthy, telefonon próbáltam beszélni olyan emberekkel, akiket utálok, folyton recsegett a vonal. És akkor végre kicsengett a készülék Kosztolányi Dezső lakásán, és Ilona vette fel. „Maga az, Frici? Hol van? Desirét keresi? Ő nincs itthon, elment kora reggel, ahogy szokott, színét se láttam még ma. De ha van kedve feljönni, itt remek párti van éppen. Be tudom mutatni pár kiváló hölgynek. És kap konyakot. Jöjjön, kérem.”

Felmentem, persze, kaptam konyakot, és kaptam Böhm Arankát, akit ott mutattak be nekem. Az a nő gyönyörű volt akkor, és mindmáig az, de a lelke komor könyörtelenség, Krisztus király kínszenvedését kellett követnem a kálvárián, ha már az alliterációknál tartunk, egy nő, aki a második feleségem lett. És persze nagyon finom konyakot kaptam.

Közben Kosztolányi elkészült a szonettjével.

‒ Képzeld, Fricikém, az történt, hogy megszórtam ezt a szonettet idegen szavakkal. Ismersz engem, hogy mennyire utálom a jövevény kifejezéseket. Ismersz engem, hogy még a púderre meg a colstokra is magyar szót keresek, és nem olyan könnyű, mint a suszterre a cipész. Szóval ezt a szonettet megszórtam olyan német szavakkal, mint was ist das meg a wirtschaft, ráadásul sorvégre, rímnek tettem oda őket.

És Kosztolányi Dezső elővette legszebben daloló hangját, vagy legalábbis azt, amit ő annak vélt, kicsit raccsolt, amiért mindig bocsánatkérő kiskutyatekintettel nézett Ilonára, aki most nem volt jelen, így Kosztolányi bátrabban szavalhatta a szonettet, amit épp előzőleg írt:

Manapság már nem különösebb wasistdas
hogy örök álmom paralel pihenhetem
lenn, a föld alatt, s az égben, a neten
hol örök vászonra viszik álmainkat

S bánom is én, hogy ezt művelik velem
ha szépen hoz a konyhára ez a wirtschaft
s mit számít, ha nem vagyok már intakt
ha holtan is hall fülem, s lát szemem

Sokkal elegánsabb a kattintás
mint sorokat róni csupasz papírra
Kezem sem lesz maszatos, tintás

és sosem telik be ez az irka
S egy kattintásnak hála, fellelhető
sírunk könnyen, mert térkép e temető

Itt olvashatóak korábbi Borongók.

Kapcsolódó cikkek

2023. november 04.
Sírokra lehet keresni a Fiumei úti sírkert nemrég közreadott interaktív térképén, illetve a 60-as évekbeli barbár gyakorlat szerint a Duna-partra töltőanyagként kiszórt sírköveket is megmentett a Nemzeti Örökség Intézete.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.