A Tisztviselőtelep egy részét lakó-pihenő övezetté nyilvánították, de a szükséges forgalomtechnikai módosítások még nem történtek meg, hogy valóban nyugodt környezetben élhessenek az ottlakók. Ennek tervezése zajlik most.
Emiatt összehívtak egy fogadóórát a lakókkal március 22-én este, ahol bemutatták az első körös terveket, amik hatalmas indulatokat és felháborodást váltottak ki a lakókból.
Az önkormányzat célja az volt, hogy átmenjen az üzenet: a változtatások a lakók érdekében történnek. De ha nem tudnak megegyezni közös álláspontban, egy mindenki számára elfogadható tervben, addig nem változtatnak semmin, minden marad úgy, ahogy most van.
Miért kell a forgalomcsillapítás?
A forgalomcsökkentés tervezését azért kezdték el, mert hatalmas a Tisztviselőtelep átmenő forgalma,
a Hungárián, az Üllőin közlekedők egérútnak használják
a telep kevésbé forgalmas utcáit, élhetetlenné téve az ott élők számára. Egy forgalomcsillapítás célja mindig az, hogy az áthaladást kedvezőtlenné, kényelmetlenné tegyék egyirányúsítással, fekvőrendőrökkel, sebességkorlátozással, hogy ne álljon érdekében a dugó elől menekülőknek ezt az alternatívát választani.

A Tisztviselőtelepnek vannak csendesebb, kisebb forgalmú, és a forgalom miatt most élhetetlen utcái. A forgalomcsillapítás viszont mindig jár némi áldozattal, nem lehet minden lakó összes szempontját figyelembe venni, valahol, valakinek engednie kell az élhetőbb városrész létrehozásának érdekében.
Semmi sincs eldöntve
Az első körös terveket látva a lakók egy része megrémült, mert az utcájuk mondjuk egyirányúsításban érintett, és az nem a nekik előnyös irányba történne, vagy épp az utcájukra nyílna meg a forgalom más utcák felől – rengeteg panasz, kérdés, kifogás, észrevétel, de sok jó ötlet is érkezett a fogadóórán, alig győzték megválaszolni a kérdéseket a résztvevő szakemberek és politikusok, Pikó András polgármester, Rádai Dániel alpolgármester, illetve maga a tervező.
Amit fontos érteni, hogy utcákat egyirányúvá tenni kizárólag rendszerben van értelme, egy-egy utcát külön nem fognak kijelölni erre a célra, mert nem sok értelme lenne. Tehát ha a lakosság egyesével megvétózza az összes egyirányúsítást, végül nem marad semmi a tervből.
Felmerült olyan ötlet is, hogy
egyes utcákat sorompóval zárjanak el,
és csak a lakók, illetve ott dolgozók léphessenek be lakcímkártya, applikáció segítségével. A tervező azt magyarázta, hogy ez sem elvetendő, de onnantól, hogy a saját utcámba nem engedek be mást, én sem léphetek be más utcájába, ez pedig már valószínűleg ellenérzéseket (és forgalmi fennakadást) váltana ki.
Mi marad, mi megy?
A fogadóórán megvitatott tervet március 26-ig lehetett véleményezni, és itt tekinthető meg teljes egészében, részletesen leírva.
Az egyértelműen kirajzolódott, hogy a Villám és Delej utcákkal kapcsolatban alakult ki nagyobb vita: melyik és hogyan vigye a forgalmat, hogyan lehetne őket tehermentesíteni. De szó esett a Bláthy Ottó utcán történő illegális buszparkoltatásról, a meccsre érkezők vs. látogató rokonok ingyenes parkolásáról (vagy senki se fizessen, vagy mindenki).

Néhány egyirányúsítási szándékot már a fogadóórán elég egyértelműen sikerült megvétóznia a lakóknak, de az élőben és a kérdőíven beérkezett véleményeket most összesíti az önkormányzat, és igyekeznek minden szempontot figyelembe venni, azok alapján pedig újabb tervet összeállítani a közeljövőben.
Pikó András hangsúlyozta, ez kizárólag az ott lakók érdekét, nyugalmát védő projekt lenne, csak akkor van értelme, ha ők is úgy érzik, hogy jól járnak a változásokkal. Amíg nem alakul ki konszenzus, nem fogják erőltetni a forgalomcsillapítást.
Ami biztos, hogy több személyes egyeztetés várható még. Addig tervezik rágni a terveket, amíg nem sikerül megegyezésre jutni.
(A szervezők közlése: a fórumra adminisztratív hiba miatt nem hívták meg a fideszes Ferencz Orsolyát, a telep önkormányzati képviselőjét. „Ezért elnézést kérünk Tőle és Önöktől is, és szeretnénk arról tájékoztatni Önöket, hogy a tervekről természetesen képviselő asszonnyal is egyeztetett az önkormányzat.”)