A latin életérzés távol állt tőlem, amíg a harmincas éveim elején el nem jutottam Portugáliába. Addig a zord észak hívének hirdettem magam, aki nyáron is jobban érzi magát valamely északi országban, lehetőleg késő esti sötétben egy tengerparti sziklán állva, miközben esővel súlyosbított szél ostorozza az arcát, ahogy lenn a mélyben a feketén háborgó hullámok a sziklákat.

Olcsó wagneri giccs, tudtam ezt mindig, és Portugáliába eljutva gyorsan kukáztam is ezt a vonzódást, mert rájöttem, hogy csak ott érzem jól magam, ahol minden mindig nyitva van. A mediterrán vidéken a szűkös lakásokban nem férnek el a nagy családok, ezért mindenki az utcán, de legfőképp a kávéházakban éli az életét, ezért az ilyen helyek kora reggeltől késő estig nyitva tartanak a hét minden napján.

Sosem szerettem az év végi ünnepeket, és rá kellett jönnöm, hogy azért, mert a szigorúan üzleti megfontolásból túlpörgetett karácsony előtti nyüzsgést mindig olyan csend váltja fel, amelyet a nukleáris világégés utáni pillanatokhoz társít az ember képzelete. Minden bezár, az otthon melegében eszi meg issza magát halálra mindenki, és biciklis futárral rendelnek házhoz manapság már nemcsak élelmet, de szeszt, könyvet, piperecikket és gyógyszert is.

A Baross utca is kihalt ilyenkor, bár az év más időszakában is nagyon sok üzlethelyiség áll üresen, és amióta a járvány idején tönkrement hentes is végleg bezárt a Szűz utca sarkán – ahol pedig remek főtt csülköt, friss májas hurkát, roppanós virslit és sült kolbászt lehetett reggelizni, ezért még a szolgálatot teljesítő rendőrök is ide tértek be egy pár cserkészkolbászra –, azóta csak a fodrászüzletág virágzik errefelé.

A Kispráter melletti két vegyesbolt hasonló nyitvatartását és árait látva megszokhattam már, hogy ebben az utcában simán megél egymás mellett több olyan üzlet is, ami tökéletesen azonos portékát kínál tökéletesen azonos áron, mégis mindennap elcsodálkozom, hogy ilyen sok fodrászüzlet működik itt sikeresen.

Nemcsak Abu Ali üzlete van zsúfolásig tele vendégekkel a nap minden szakában és a hét minden napján, de a Leonardo sarkán, közvetlenül az ezermesterbolt mellett nemrégiben távol-keleti vállalkozók nyitottak fodrászt. Mindig ül valaki a székben a tükör előtt, és amikor a kirakat előtt elhaladva lopva bepillantok, látom, hogy biztos kézzel igazítanak ott is szakállt, bajuszt.

Kisgyerekkorom óta rettegek a fodrászoktól, és mindig szörnyű jeleneteket rendeztem, amikor nagyanyám elcipelt egy hajvágásra, mert szentül meg voltam győződve, hogy a nyakam mögött éles szerszámokat villogtató nők nem a hajamat, hanem a fejemet akarják levágni.

Később sem sikerült megkedvelni a borbélyokat, amikor apám mindig fodrászhoz küldött, ha elégtelent vittem haza matekból vagy fizikából. A hetvenes évek elején a hosszú haj volt a menő, és nekem sohasem tudott rendesen megnőni, mert az említett tantárgyakból elég gyengén teljesítettem.

A fordulat a hetvenes évek végén következett be, amikor a punknak köszönhetően nevetségessé vált a hosszú haj, és én is kopaszra borotváltattam a fejem. Utána már büntetlenül hozhattam az elégteleneket matekból és fizikából, mert apám sehová sem tudott elküldeni, hogy növesszék meg a hajam.

Bár most már erre is volna lehetőség, mert a szomszéd ház alagsorában nemrégiben Hajkereskedés nyílt, amit a karácsonyi ünnepvárás hangulatában többször is Halkereskedésnek olvastam félre.

A kirakatüvegen feltüntetett árukínálatot olvasva mindig elképzelem, hogy amint pár éve a hentesnél kértem húsz deka friss főtt csülköt tormával vagy májas hurkát savanyúsággal, itt ugyanígy kérnék három pár natúr copfot vagy két parókát.

Halkan, hogy tudatlanságommal ne keltsek feltűnést, megkérdezném az eladótól, mi az a tresszelés, és ha elárulná, akkor kérnék olyat is. A készséges hölgy ezután felvilágosítana, hogy esküvőkre, rendezvényekre póthaj is kölcsönözhető üzletükben, mire felcsillanna a szemem. Nem terveztem ugyan, hogy maradék éveimre megnősülök, és egyelőre nem is kopaszodom, de a ravatalon lehet, hogy jól festene majd rajtam valami póthaj, szóval nem kizárt, hogy benézek még valamelyik nap. Ezekkel a szavakkal kívántam volna kellemes karácsonyt a hajüzlet eladóinak, de fájdalom, ők is zárva voltak az ünnepek alatt, és még mindig nem nyitottak ki, hiába lesem őket miközben a reggeli kávémat kavargatom a pékség előtt állva, mert ők bizony az összes ünnepnapon nyitva tartottak.

Itt olvashatóak korábbi Borongók.

Nyitókép: Artfókusz / Fortepan