Gyalogosbarát, kerékpárosbarát, zöldebb

2024. július 04.

Csütörtöktől már az autók is használhatják a két megújult palotanegyedi utcát

Befejeződött a Krúdy utca és a Mária utca felújítása, csütörtöktől újra teljes hosszában átjárható lesz mindkettő. A megújult utcákon örömsétával egybekötött ünnepélyes átadót tartanak.

A Palotanegyedben újabb két utcaszakasz újult meg a Józsefvárosi Önkormányzat jóvoltából: a Krúdy utca a Rökk Szilárd és a Lőrinc pap tér közötti szakaszon és a Mária utca a Krúdy és Baross utca közötti részen.

Jelenleg a műszaki átadás-átvétel folyamata zajlik, az észlelt hibák – ha vannak – javítását a kivitelezőnek még el kell végeznie. Július 4-én, csütörtökön ismét visszaadják a forgalomnak mindkét utcát. A megújult utcák örömsétával egybekötött ünnepélyes átadása július 17-én délután 5 órakor kezdődik. A séta folytatódni fog az addigra elkészülő Bacsó Béla utcában, ahol este 6 óra után a Bacsó Bár eseményre várják az érdeklődőket – olvasható az önkormányzat közleményében.

A Krúdy és Mária utcákban mára csak egyoldali parkolás lehetséges a korábbi kétoldali helyett. Az egyik oldali parkolósáv felszabadítása lehetővé tette a járdák kiszélesítését és egy-egy fasor kialakítását. A fák alá évelőágyásokat és cserjéket telepítettek, a már meglévő növényágyásokat pedig részben megújították.

Az utcákban az úttest a járda szintjére került, vagyis kerekesszékkel, babakocsival is akadálymentesen keresztezhető. A kereszteződésekben szűkült az útpálya a könnyebb gyalogos átkelés érdekében. A különböző, ám időtálló burkolatoknak köszönhetően jól elkülönül egymástól az úttest és a járda. Megújították a közvilágítást, új kandelábereket is telepítettek. A Lőrinc pap tér körül egységes térré vált, parkolni már nem lehet rajta. Kerékpárral továbbra is mindkét utcán mindkét irányban lehet közlekedni.

Az érintett utcaszakaszok átalakításával már egységes, rendezett sétáló- és biciklibarát utcákon vághatunk át a Kálvin tértől a Nagykörútig.

A Krúdy és a Mária utca terveit 2022 őszén véleményezhették a lakók. A véleményezési időszakban a RÉV8 Zrt. munkatársai tervbemutatót is tartottak a Lőrinc pap téren, ahol átbeszélték a terveket és a felmerülő kérdéseket is a lakókkal.

A RÉV8 beszámolója szerint az akkor megjelentek közül is sokan támogatják az önkormányzat gyalogos- és kerékpárosbarát elképzeléseit, azonban voltak, akik megemlítették, nincs ínyükre a parkolóhelyek számának csökkenése. A többség végül elfogadta, hogy az önkormányzat nem tud minden lakó számára parkolóhelyet biztosítani – a közterületek végesek, és nem feltétlenül igazságos a parkolóhelyekkel azoktól is elvenni a teret, akiknek nincs is autójuk.

A kérdőívek kiértékelése után kiderült, a palotanegyediek számára is fontos a rend és a tisztaság, több javaslat érkezett a lakóktól több szemetesre, kutyavécére, rendszeres takarításra és karbantartásra. Mivel ezek inkább fenntartási, mint fejlesztési kérdések, a RÉV8 továbbította az igényeket az illetékes – városüzemeltetésért is felelős – Józsefvárosi Gazdálkodási Központ felé.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.