Meghívást kapott a Józsefváros Újság szerkesztősége március 3. szerdára a Magyar Nemzeti Múzeum Tisztelet Hidegkuti Nándornak születése 100. évfordulója alkalmából című kamaratárlat sajtóbejárással egybekötött kiállításmegnyitójára – március 3. egyébként egy csütörtöki napra esett. Az eseményen megjelent az MTK elnöke, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő is.
A Kupolateremből nyíló hatalmas Díszteremben először Harsányi Levente műsorvezető mindenkit nagy-nagy szeretettel üdvözölt, aztán L. Simon László, a múzeum főigazgatója kezdte beszédét.

„Deutsch Tamás, régi barátunk kérésére nem volt kérdés, hogy azonnal igent mondunk. […] Többen megkérdezték tőlem, hogy »a Nemzeti Múzeumban futball?« Ha alaposan belegondolunk abba, hogy mégis mi dolga van a magyar futballnak a nemzet múzeumában, akkor azt kell, mondjuk önöknek, hogy
a nemzet történetének kiemelten fontos része a sporttörténet. A nemzet sikereihez és kudarcaihoz nagy mértékben hozzátartoznak sportsikereink és sportkudarcaink.
Sőt, identitást erősítő dolog a sport, a sportteljesítmény […]. Nem volt a magyar labdarúgásnak még egy olyan kiemelkedően sikeres időszaka, mint amikor az Aranycsapat aratta a győzelmeit, és ezeket nem lehetett elképzelni Hidegkuti Nándor nélkül” – mondta a főigazgató az MTK száz éve született labdarúgójáról.
A kiállításon műtárgyak és digitalizált fotók mellett az Aranyacsapat legendás középcsatárának személyes tárgyai is megtekinthetők: az anyakönyvi kivonata, kitüntetései, futballcipői, melyeket a Puskás Intézet ajánlott föl. Mindezek mellett a látogatók Hidegkuti 1961 augusztusában a Fiorentinával kötött szerződésébe is beleolvashatnak, valamint az Aranycsapat időszakát felelevenítő tárgyak is kiállításra kerültek. Így például az a meze Hidegkutinak, amelyet az 1952-es helsinki olimpián viselt, s amelyben aranyérmes lett a csapattal. De nem csak Hidegkuti-relikviákat láthatunk, kiállították az Aranycsapat több tagjának fotóját, mezét, melegítőjét és futballcipőjét is.










Id. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, blőrözésáldozat is az identitás gondolatköréhez csatlakozott: arról beszélt, hogy a második világháború után az Aranycsapat sikerei a nemzeti összetartozás érzését növelték.
A megnyitó beszédeit Deutsch Tamás, az MTK elnöke zárta – Balogh Balázs, a Puskás Intézet igazgatójának tárgyi ismertetője után – azzal, hogy csütörtökön nemcsak az április 17-ig nyitva tartó kiállítás nyílt meg, hanem kezdetét vette a Hidegkuti Nándornak szánt emlékév is, melynek során a magyar sporttörténelem egyik legnagyszerűbb szereplőjére emlékezhetünk.

A program végén, csakúgy, mint legutóbb, megint próbáltunk rövid interjút készíteni mind L. Simon Lászlóval, mind Deutsch Tamással, ahogy azt a regisztrációs űrlapon jeleztük is, ahogy kérték, de, akárcsak legutóbb, megint nem jártunk sikerrel. Viszont a főigazgató most nem csak megígért egy interjút, hanem már sikerült is egyeztetnünk vele időpontot, úgyhogy március végén mindent meg tudunk tőle kérdezni.
| Hidegkuti Nándor labdarúgói karrierje során tagja volt az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes, illetve az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes magyar válogatottnak. A válogatottban 69 mérkőzésen 39 alkalommal volt eredményes, legemlékezetesebb fellépésén, az Anglia elleni 1953-as mérkőzésen, a legendás 6:3-on szokatlan pozícióban, visszavont középcsatárként mesterhármast szerzett, amivel beírta magát a sporttörténelembe. |
Címlapi fotó: Huszár Boglárka
