Brigitta

1956-ban még csak négyéves voltam, fogalmam sem volt, hogy mi folyik, de egy valami mégis megragadt bennem. Az anyukámmal mentünk valahová, amikor találkoztunk az egyik barátnőjével az utcán. Az mesélte, hogy a férjét elfogták és elvitték, mert valakivel összekeverték. Hogy melyik oldal, máig sem tudom. Otthon egyébként nem esett szó 56-ról, nem volt téma soha.

Tamás

Én 14 voltam 56-ban. Eredetileg a Stáhly utcában laktunk (sok évtized után jöttem vissza ide), azonban 1951-ben az apámat elvitték az ávósok, kitelepítették Bakonszegre, és nekünk is menekülnünk kellett. Anyám a négy gyerekkel végül Szentendrén talált lakást, az 53-as amnesztia után apánk is odajöhetett, de a kultuszminisztériumba, ahol főosztályvezető volt, nem vették vissza, segédmunkás lett. Szüleim annyira féltek a kommunista hatalomtól, hogy a forradalom alatt be sem mehettem Pestre. November volt már, a Duna-parton fociztunk, amikor feltűnt egy hosszú katonai konvoj Budapest felől, Tahi felé tarthattak, ott van egy híd a szigetre. Feljöttünk az útra az Orbán-kereszthez, amikor megállt a sor, kiugrott egy orosz hadnagy a kocsiból, és odakiáltott nekünk: Где Суэц? Merre van Szuez? Szegény orosz katonák azt sem tudták, hogy Magyarországon vannak, és a forradalmat kell leverniük.

Márk

Harminchárom vagyok, nekem már a rendszerváltás is történelem, de 56 emlékével mindennap találkozom. A házunk udvarában két géppisztolylövés nyoma látható ma is, az egyik golyó (képünkön) épp csak elkerülte a földszinti szomszédunk ma is élő édesanyját, aki az ajtón lépett ki, amikor egy szovjet katona odalőtt. A többit családi elbeszélésből tudom. Az oroszok négy-öt napig voltak itt, a Mikszáth tér felől tank zárta el a Krúdy utcát, az ablakokat nyitva kellett tartani, mert a háborúból már tudták, egy nagyobb robbanás nyomásától betörnének. A nagyszüleimet, akik nem voltak a kommunista rendszer hívei, egy távoli rokonuk, egy ávós, arra kérte, bújtassák el a forradalom alatt. De csak pár napig volt itt, megkérték, hogy menjen máshová. Józsefvárosban sok ház falán láthatók ma is lövésnyomok, és én mindig nézem, keresem, ha már olyan városban élünk, ahol a történelemről a falak is mesélni tudnak.

Fotók: Huszár Boglárka
Nyitókép: Mile Máté