Marczali Henrik (1856–1940) ismeretelmélettel és történettudománnyal foglalkozó tudós volt, élete nagy részét József körúti lakásában élte le. Április 17-én emléktáblát avatott az önkormányzat személye és munkássága emlékére a József körút 59–61. alatt koszorúzással egybekötve.

Az ünnepélyes táblaavatást Erőss Gábor alpolgármester nyitotta meg beszédével, Marczali Henriket idézte:

„Először is tudni kell az igazat: az egyes adatokat és eseményeket. Aztán meg kell érteni őket, vagyis megállapítani összefüggésüket és jelentőségüket az egészre nézve. Végre el kell mondani a megismert és megértett anyagot: elmondani igazán.”

Marczali Henrik egy rabbi fiaként született „Somogyországban”, Budapesten, Berlinben és Párizsban tanult, az I. világháború idején mély történeti ismereteit az akkor uralkodó nacionalista diskurzus szolgálatába állította. Hirdette például, hogy Nándorfehérvár „jogán” Magyarországot illeti Belgrád – mondta el Erőss Gábor. Majd ismét Marczalit idézte, a XVIII. századdal foglalkozó történeti munkájából, ami szerinte jól mutatja, hogy haza és haladás, avagy nemzet és demokrácia mennyire összefonódott akkoriban, és hogy ennek a híve volt:

„Egyáltalában nem a zsíros-szájú magyar nemes a magyarosodás hirdetője és apostola, nem az, ki más nyelven nem is tud, legfölebb deákul. (Hanem azok) kik mint a renden és felekezeten felülálló nemzeti öntudat előharcosai, (és egyúttal) az akkori európai felvilágosodás hívei voltak, és annak eredményeit akarták hazájukban is meghonosítani.”

Marczali tanítványai közé tartoztak olyan később híressé vált történészek, tudósok, művészek, mint Szekfű Gyula, Hóman Bálint, Hajnal István, Szabó Dezső. Történettudományi munkássága okán a legnagyobbak között tartják számon, mondta el Erőss Gábor. Volt a Pallas Nagy Lexikona cikkírója, 1898-tól pedig szerkesztője és az újkori részek szerzője a Nagy Képes Világtörténet című 12 kötetes sorozatának.

Dénes Iván Zoltán professzor, történész, eszmetörténész, Marczali Henrik leszármazottja szorgalmazta a megemlékezést, ő maga így ír monográfiájában Marczaliról:

„Marczali Henrik budapesti hétköznapjainak színhelye majd öt évtizedig a József körút 59–61. számú ház második emeleti lakása volt. Akkor a József körút tágas, ligetes, forgalomtól szinte mentes hely volt. Innen járt be munkahelyére, az egyetem bölcsészkarára, a könyvtárba, a kézirat- és levéltárakba.”

Póli nevű lánya így idézte fel édesapja emlékét: „Az apám dolgozószobája volt az a hely, ahol java élete lefolyt. Akár az előszobából, akár a szalonból nyitott be az ember, a mennyezetig emelkedő, az

A polcok mindegyikén dupla könyvsor volt. Csak apám tudta, hol kell keresnie az eldugott sorban az éppen szükséges könyvet. […] Az egyik ablak mellett, terjedelmes oldalrészeivel különösen széles testű íróasztal állt. Mögötte a falon apám édesapjának fényképe, fölötte anyám Barabás Miklós festette olaj- és Horowitz Lipót rajzolta krétaportréja. Magán az íróasztalon, középen, egy jókora réges-régi atlasz feküdt. […] Körülötte könyvek és írások halmazai. Mögöttük, a fal felőli részen neki dedikált fényképek.”

Dénes Iván Zoltán elmondta, Marczali zsidó volt, de nem azok közé tartozott, akik a Tóra szigorú szabályrendszere szerint éltek és a Talmudot tanulmányozták, hanem a haszkala, a zsidó felvilágosodás és a maszkil-tudományosság értelmiségi programját követte. A rituális közösség parancsai helyett a műveltség, a civilizáció és az erkölcs jegyében magyar hazafiként az akkori európai műveltséget szerezte meg, használta, alkalmazta, terjesztette.

„Marczali Henriknek eddig nem volt Budapesten emléktáblája, szülőhelyén, Marcaliban viszont van szobra és emléktáblája is. Azt szerettük volna, hogy ahol élete nagy részében, mintegy 40 évig élt és dolgozott, a József körúton is legyen emléktábla” – mondta el Huszár Mihály, a Marczali Múzeum történész muzeológusa.

Dénes Iván Zoltán egy Marczali-kutatócsoportot is vezet, melynek eredményeképpen létrejött az április 17–18-i Marczali-konferencia a Történettudományi Intézetben.

Fotók: Huszár Boglárka