A 48 tablóból álló kiállítás Makovecz 46 munkáját mutatja be, igyekezve a teljes életművet átölelni nemcsak fényképekkel és tervrajzokkal, hanem az építész idézeteivel is. Az életmű nagy, majdnem 500 épületet tervezett Makovecz Imre, ám ennek csak mintegy fele készült el a valóságban is.
„Ha minden épületünk ilyen lenne, katasztrofális lenne”
A Makovecz-életmű korai darabja az 1963-as balatonszepezdi Sellő Étterem, vagy a velencei Cápa Vendéglő és az 1964-ben tervezett szekszárdi Sió Csárda – ezeket is láthatjuk a tablókon. Ekkoriban a SZÖVTERV alkalmazottjaként a vállalat profiljába vágó vendéglátó intézményeket tervezett. Ezek a modernista hagyományokat követő, de már a sajátos Makovecz-stílus nyomait is magukon viselő épületek nem mindig nyerték el a megrendelők tetszését. A balatonszepezdi vagy balatonfüredi vendéglőből is más valósult meg, mint ami a tervezőasztalán megszületett.
„Addig rajzoltatták velem, ameddig ez ki nem jött. Kudarcok ezek a házak. Ennek ellenére amikor elkészültek, az akkori viszonyokhoz képest jó házaknak mutatkoztak, de valójában nem lehet őket teljes szívvel vállalni…”
– nyilatkozta saját weboldalának Makovecz Imre.
Épületei szokatlanok voltak: a szakma egy része nagyra értékelte az akkor húszas-harmincas éveiben járó építész munkáit, de sokan nem értették, a megrendelők pedig gyakran szerettek volna hagyományosabb megoldásokat – és itt a hagyományost nem a tradíció szó alapján kell érteni. Ezért többször kellett azt megtapasztalnia, hogy terveiből nem, vagy csak nagyon lassan és sok változtatással született meg az épület.
Kubinszky Mihály a Magyar Építőművészet 1970-es számában így írt róla:
„Makovecz Imrében elgondolások élnek, munkái architektonikus koncepciót tükröznek, egyéniségében akaraterő látszik. Ő maga is lényegében erre a hármasságra látja felépítettnek az embert: gondolkodik, érez és akar. (…) „ha minden egyedi tervezésű épületünk ilyen jelleget öltene, ez katasztrofális lenne, s magának Makovecznek az elgondolásaival is szükségszerűen ellenkeznék. Mindössze a formai megnyilvánulás követése a társadalmi fejlődésünkkel ellentétes romantikába fulladna. (…) Makoveczre Ruskin mondása illik: művészetét nem utánozni, hanem követni kell.”
Megosztónak bizonyult a „posztmodern, a brutalizmus és a későbbi magyar organikus iskola jegyeit egyaránt mutató, Magyarországon egyedülálló stílusú épülete”, az 1969-es tervezésű Bodrog Áruház Sárospatakon, melyet 1972-ben adtak át – ennek az épületnek a fényképe szintén látható a kiállításon.
Ugyancsak híres épülete az 1972-es tervezésű Sárospataki Művelődési Ház, melyet azonban csak 1983-ban adtak át. Ezen már nagyon jól láthatók a későbbi, általánosan is ismert makoveczi stílus jegyei: a tradicionális formák, a hagyományos, főleg fa építőanyagok és a szimbólumok alkalmazása.
„Az embert olyan terek vegyék körül, amelyek nem idegenek számára”
Makovecznek meghatározó élménye volt 1964-es svájci tanulmányútja, melyen Rudolf Steiner munkásságával és szellemiségével ismerkedett meg. Az osztrák polihisztor, antropozófus a svájci Dornachban építtette fel saját tervei alapján a Goetheanumot, az antropozófia központi épületét, az organikus építészet egyik legismertebb munkáját. Ennek első változata még fakupolákkal készült, de ezek leégtek 1922-ben, ezért újratervezte, új anyagokkal és formával 1928-ban adták át a második Goetheanumot, már Steiner halála után. Nem véletlen, hogy a solymári, első magyarországi Waldorf óvoda új épülete is Makovecz tervei alapján készült, hiszen Steiner volt a Waldorf-pedagógia atyja. Az antropozófián alapuló Waldorf-pedagógia „világszemléletének része, hogy az embert olyan terek vegyék körül, amelyek nem idegenek számára, hanem bennük a természet és az ember egymáshoz harmonikusan, szinte szervesen illeszkedik”.
A steineri eszmék után a 70-es években Makovecz Imre a népművészeti mintákat tanulmányozta, nemcsak a magyar hagyományokban, hanem különböző kultúrákban. Az sem véletlen, hogy akkora hatással volt Makovecz építészetére Kós Károly, az erdélyi építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár és politikus, akinek építészi munkásságát szintén a magyar paraszti világ inspirálta (Néhány ismertebb épülete: a Wekerletelep róla elnevezett kapuja, a zebegényi templom, a budapesti állatkert Madárháza vagy a Városmajor utcai általános iskola.) Makovecz volt az egyik alapítója a Kós Károly Egyesülésnek és Alapítványnak a rendszerváltás idején, melyeknek céljai közt szerepelt a magyar organikus építészet gyakorlata, megismertetése és oktatása.
Makovecz számos érettebb munkáját láthatjuk a tablókon, a Farkasréti temető 1975-ös tervezésű ravatalozójáról már az építészetben kevésbé jártas ember is felismeri a tervezőt. Egyébként 2011-es halálakor itt vettek tőle végső búcsút a gyászolók– a temetésen maga Orbán Viktor mondott búcsúbeszédet–, Makovecz síremléke is a ravatalozó közelében van.
„A ravatalozó belsejét az ember mellkasának belsejéhez hasonlóvá akartam alakítani. A »bordák« keményfából készültek. A halott a szív helyén fekszik.”
Makovecz munkássága nemcsak Magyarországon ismert, nemzetközi hírnevet szerzett, miután a rendszerváltás után megbízták az 1992-es sevillai Expo magyar pavilonjának elkészítésével. Szokatlan formáival, az Életfával a közepén messze kiemelkedett a többi alkotás közül. Többen legfontosabb alkotásának is nevezik ezt, munkássága afféle kvintesszenciájának.
A pavilon afféle újrafogalmazása az erődtemplomok ötszáz éve kialakult típusának – az sem véletlen, hogy Makovecz az élete során rengeteg templomépítészeti projektet nyert el. A 46 munkát bemutató tárlat időben legkésőbbi darabja a Zalaegerszeg melletti Gébárti-tónál a Boldogasszony-kápolna, amit 2009-ben tervezett, de csak 2019-ben készült el. Ennek érdekessége, hogy egy Szűz Mária-látomás papírra vetetett kontúrja alapján készült, melyet a tónál látott két arra sétáló. Az épületen megjelenik a jelenés kontúrja.
A sevillai pavilon ma is áll, bár az egykori világkiállítás legtöbb épületét elbontották vagy legalábbis újrahasznosították, a terület ma már afféle szellemváros. A magyar pavilon 2008-ban felkerült az andalúziai történelmi örökségek listájára, de sajnos nincsen jó állapotban. A magyar állam 2013-ban megpróbálta felvásárolni, hogy hazahozassa, de nem tudni, miért nem sikerült. Ami biztos, hogy 2017-ben megpróbálták elárverezni.
„A művészi eszközeivel át tudta törni a vasfüggönyt”
Makovecz munkáinak egyébként egyik kritikája, hogy az általa használt anyagok nem feltétlenül állják ki az idő próbáját, illetve hogy nem mindig alkalmazkodnak a funkcióhoz. Érzékeny szerkezete miatt a sevillai pavilon is komolyabb károkat szenvedett, mint a többi épület. Makovecz alkotásai általában grandiózus, drága, nagyszabású épületek, melyeknek fenntartása is költséges. A 2000-ben átadott egri Bitskey Aladár Uszoda fa tetőszerkezetén a terrakotta cserepeket közel 300 millió forintért cserélték idén.
Az 1990-es évektől Makó település vált a legismertebb „Makovecz-skanzenné”: 1998-ban a Hagymaház, 2001-ben a helyi József Attila Gimnázium és az Erdei Ferenc Sportcsarnok, 2007-ben a tanuszoda, 2008-ban néhány köztér, 2010-ben a buszpályaudvar és a Kálvin téri református általános iskola, 2011-ben a Búza utcai bölcsőde és a Közhivatalok Háza, 2012-ben a Zenepavilon és a Makói Hagymatikum Gyógyfürdő valósulhatott meg Makovecz Imre vagy valamelyik, az ő munkásságát folytató közeli tanítványa – Gerencsér Judit, Csernyus Lőrinc, Turi Attila – tervei alapján.
A mostani kiállítás megnyitóján Makovecz Pál, a művész fia, a Makovecz Imre Alapítvány Kuratóriumának elnöke, zenetanár, Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium igazgatója elmondta:
„A képek kiválasztásánál törekedtünk arra, hogy minél átfogóbban mutassuk be édesapám életművét. Úgy hisszük, méltó emléket állítottunk egy nagy művésznek. Ez hatalmas megtiszteltetés, valamint önmagában a Nemzet Múzeumával való együttműködés szimbolikus értékű az alapítvány számára.”
Nem ez az első szabadtéri kiállítása a Magyar Nemzeti Múzeumnak, októberben egy másik, politikai szándékoktól sem mentes Meggyalázott demokrácia című köztéri, ugyancsak a kerítésen elhelyezett tárlatáról mi is beszámoltunk. Cikkünkben leírtuk, hogy miért is volt problémás az a kiállítás, ami mindenféle kontextus nélkül, a muzeológia eszközeit mellőzve próbálta egyoldalúan bemutatni a 2006-os október 23-i eseményeket.
Sajnálatos módon a múzeum honlapján a most kiállított munkákat nem láthatjuk, viszont a megnyitóról készültek fotókat igen. A szabadtéri kiállítást a múzeum főigazgatója, L. Simon László mellett Rétvári Bence miniszterhelyettes, az Emmi parlamenti államtitkára és Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány Kuratóriumának elnöke nyitotta meg.
A megnyitón Rétvári elmondta, hogy
„Makovecz Imre volt az első, aki a maga művészi eszközeivel át tudta törni a vasfüggönyt, egy magyar géniusz, aki olyan tehetséggel rendelkezett, mint kevesek”.
L. Simon László is megemlékezett Makovecz Imréről, „büszkék lehetünk rá, hogy közöttünk élt, és ismerhettük” – mondta, ahogy azt is, hogy ezek a kerítéskiállítások már hagyományosak a Nemzeti Múzeumnál. Való igaz, hogy hamar váltották a korábbi tárlatot, ez már a második ilyen esemény a nyári kinevezése óta. Ilyen kerítéskiállításokat egyébként már az előző főigazgató alatt is rendezett az intézmény, például a Budapesti Fotófesztivál keretében 2017-ben is élvezhette a nagyközönség az Itt vannak! című időszaki tárlatot.
Nem messze a kiállítástól Makovecz kevés fővárosi munkáinak egyikét élőben is meg lehet tekinteni. Pár percnyi séta csak a Szentkirályi utca és a Bródy Sándor utca sarkától néhány méterre álló épület, mely iroda- és lakóház, itt találhatók a Magyar Állami Operaház irodái.
A Szentkirályi utca 18. eredetileg klasszicista lakóház volt, melyet 1867-ben tervezett Pucher József. Az eredeti két szint fölé húzták fel Makovecz tervei alapján a timpanonos, kukoricacsutkákra emlékeztető tornyokkal ellátott felsőbb részt, amit sokan tájidegennek és anakronisztikusnak tartanak. Bojár Iván András egy 1993-as cikkében azt írja, hogy
„Makovecz Imrének is mindenről a templom jut eszébe”.
Összességében mégis ez volt Bojár konklúziója:
„A Szentkirályi utcai új irodaház meghökkentő és megszerethető alkotás. Szerethető a homlokzat formai zűrzavara, amelyet a fővállalkozó Középületépítő Rt. akár a térhasznosíthatósági szempont rovására is vállalt, és szerethetők égbe törő, kivagyi tornyai. Ha van a posztmodern eklektikában valami, ami méltán bosszanthatja a konzervatívokat, azt paradox módon épp a nagy organikus házában lelhetik meg maguknak.”
Áttételesen ugyancsak kapcsolódik Józsefvároshoz, hogy Makovecz irodája tervezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egykori piliscsabai campusát a Stefaneumot, melyet az egyetem az állammal elcserélt, és épp a Palotanegyedben, az egykori Magyar Rádió területén épül az új egyetemkomplexum. Erről mi is részletesen beszámoltunk több cikkünkben is.
Megemlítendő, hogy Makovecz Imre nemcsak öntörvényű, kivételes tehetséggel megáldott építész volt, hanem közéleti szereplő is. Nem véletlen, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum – melynek új főigazgatója pályázatában is szerepelt, hogy
kiemelten szem előtt tartaná a kormány emlékezetpolitikai célkitűzéseit,
éppen Makovecz munkáiból rendez köztéri kiállítást.
Nyitókép: Huszár Boglárka
