Részletes képriportot közölt a HVG a rókakalandról, Veres Viktor, a lap fotósa követte a kis ravasz útját. De kezdjük az elején a történteket, mielőtt a szemtanúkat is megszólaltatnánk.
Csütörtökön délután a Lurdy Ház környékén láttak egy rókát bóklászni a járókelők, értesítették is a rendőrséget, akik kivonultak ugyan a helyszínre, de a kis lompos addigra már továbbállt. Aztán egy-másfél órával később már Józsefvárosban látták az állatot a Losonci téri játszótéren, és a helyi járőrök amint tudtak, jöttek, kiürítették a játszóteret. Közben kapcsolatba léptek az állatmentőkkel, akik telefonon instruálták a rend őreit, akiket a róka lóvá tett, hiába zárták be ugyanis a kapukat, a ravasz kis állat egy résen kibújt a kerítés alatt és már futott is tovább a Baross utca felé. Talán ez volt a legveszélyesebb pillanat, a róka ugyanis nem veszélyes az emberre, de a forgalomban rohangálva balesetet okozhat. Szerencsére megúszta ő is, és a közlekedők is, az állat pedig a Kőris utcába ment. A kerületi rendőrök autóval és gyalog is folyamatosan a csavargó nyomában voltak, aki egy cég udvarára ment be, a rendőrök becsukták a kaput és f̶a̶r̶k̶a̶s̶s̶z̶e̶m̶e̶t̶ rókaszemet néztek egymással.
Itt akkor át is adnánk a szót Dominek Márknak, aki a Scheen Mérnökiroda Kft. munkatársa, és jelen volt, ugyanis ennek a cégnek az udvarára tévedt be az állat.

Már éppen a záráshoz készülődtünk, amikor látom, hogy az ablakunk előtt elsétált egy rendőr. És akkor kimentem az udvarra – ilyen hosszúkás udvarunk van, hogy mégis megkérdezzem, mi történik vagy segíthetek-e, és akkor láttam, hogy az egyik oldalon egy róka áll velem szemben, a másik oldalon meg 3-4 rendőr áll. A kaput bezárták, az utcán meg rendőrségi fények villogtak. És akkor integettem a rendőröknek, akik mondták, hogy ne jöjjünk ki, mert itt a róka, és hamarosan jönnek a befogók. Nyilván abból az udvarból már nem tudott kiszabadulni, zsákutcába került. Egy darabig ezt békésen viselte, befeküdt az egyik kocsi alá, aztán elkezdett az utca felé menni, de a rendőrök mindig visszatessékelték, és addig-addig próbálkozott a róka, míg a szemben lévő laborunkba bement. Felágaskodva kinyitotta az ajtót, ott is nyugodt volt egy darabig, aztán fölugrott a párkányon és rágcsálni kezdte az ablak fakeretét. Dörömböltünk neki az üvegen, hogy ne csinálja, de nem zavartatta magát, folytatta, aztán a reluxa műanyag hajtókáját harapdálta, és azon lengett is egy darabig.
A szemtanú elmondása szerint nagyon aranyos volt a láthatóan még kölyökkorú róka. Aztán ahogy kezdett sötétedni, ő is unatkozni kezdett, majd az asztalra felmászott, az egyik kolléga kabátját kezdte el szagolgatni meg nyalogatni. Majd felmászott egy üvegpolcra, ahol a cég kiállítási darabjai vannak, és onnan sikerült azokkal együtt lezúgnia, de meg se kottyant neki. Utána pedig megérkeztek az újpesti állatmentők, akik fél perc alatt befogták a kis Vukot.

Rákérdeztünk, hogy van-e valami utólagos munka, ami a kármentéshez kell, de Dominik Márk elmondta, hogy egy takarítást és fertőtlenítést mindenképp eszközölnek a laborban, de egyébként csak néhány megrágott dobozban esett kár.
Szerencsére a műszereinket, a vezetékeket, számítógépeket békén hagyta – legalábbis első ránézésre úgy tűnik –, gyakorlatilag kár nincs. Az meg, hogy van néhány fognyom az ajtóban meg az ablakkereten, hát azt kibírjuk.
Le is zártuk a beszélgetést, mert hamarosan érkeznek a tévések, akik szintén forgatni akarnak a történtekről.
Megkérdeztük az újpesti Állatmentő Liga vezetőjét, Pataki Gábort is, akik a rendőrség hívására igyekeztek mielőbb kijönni a helyszínre. A szervezetről egyébként tudható, hogy az egyik legjobb hírnévvel bír Budapesten az állatmentők körében, többek közt állatvédelmi járőrszolgálatuknak köszönhetően. Ez annak köszönhető, hogy évek óta példás munkát végeznek a IV. kerületben, és a helyi önkormányzattal is együttműködnek, ráadásul ciklusokon túlívelően.
Ha valaki felhívja a +36 (80) 296 896-os számot, akkor kiderül, hogy a munkaköri körzetük Újpestre korlátozódik, amennyiben a lakosság keresi őket. De hogy mégis hozzájuk fordult a rendőrség, az amiatt van, mert épp holnap lesz egyéves az a stratégiai együttműködés, amit a BRFK-val kötöttek, akik ilyen esetekben őket szokták keresni. Úgy tűnik, ez egy szerencsés választás, hiszen ez a történet is happy enddel végződött, pedig hallani olyan történeteket is a fővárosból, melyek az állat halálával végződnek.
A stratégiai megállapodás lényege, hogy az olyan, állatokat is érintő budapesti esetekben, ahol bűncselekmény és lefoglalás van, hozzánk kerülnek az állatok, és mi segítjük a rendőrség munkáját. Mindenféle ilyen házkutatásnál, meg egyéb eseteknél, ahol állatok vannak, és ilyen alkalmakkor is felhívnak, hogy tudunk-e szakmailag segíteni. Nyilván mi folyamatosan kapcsolatban voltunk a tevékenységirányítás vezetőjével, mi adtuk a tanácsokat a terelgetésre, illetve folyamatosan mondta az irányt, hogy merre van az állat, és azt mondtuk, hogy amikor az állatot egy olyan helyre be tudják terelni, ahol befogható – mert nyilván a róka nemcsak a mesében ravasz, hanem az életben is –, akkor megyünk, mert egy egészséges rókát a közterületen nem lehet befogni.
– nyilatkozta lapunknak az állatmentők vezetője, akinél rákérdeztünk arra is, hogy több olyan esetet is lehetett Budapesten hallani – igaz, ezek nem rókás, hanem vaddisznós történetek –, amikor vadász érkezett ki, aki kilőtte az állatot, és nem altatólövedékkel. Itt miért őket, a megfelelő szakembereket hívta fel a rendőrség, és nem a vadászokat, akik egészen másként közelítenek egy ilyen problémához.
Mi évekig mentettünk vaddisznókat is Budapest területén belül, de azért különböző jogszabályok vannak, hogy ki, mit menthet. Most a vaddisznó – azért én már fogtam le puszta kézzel is – az egy combos állat, amelyik azért tényleg komoly sérüléseket tud okozni az embernek, azt azért mindenféleképpen el kell mondani, sajnos a vaddisznó ellen mondom, de nyilvánvalóan azért az emberélet az elsődleges. Egy róka nem tud és nem is fog kárt okozni az emberben. Nyilvánvaló, hogy ha sarokba szorítják, akkor menekülne, de hát ez bármelyikünkre igaz, én is próbálnék kimenni a sarokból. A róka nem fog emberre támadni, soha nem is hallottam még ilyenről, hogy támadott volna, tehát itt nem volt ilyen veszély. Maximum a közlekedésre volt veszélyes ez a dolog, de azt a rendőrök kontrollálták. Nyilván a forgalmat is intézték, hogy ne legyen gázolás és az autókban sem essen kár. Nagyon szépen lemenedzselte a tevékenységirányítási központ és a helyszínen lévő rendőrök, amiről úgy tudom, hogy két kerületnek a rendőrei voltak, de ebben nem vagyok biztos. A nyolcadik kerületiek biztosan ott voltak, és volt egy váltás közben, de hogy a Lurdynál kik voltak, azt nem tudom megmondani.
A vadász azért sem merülhet fel ilyen helyzetben, mert egy forgalmas részen, éles lőfegyverrel mozgó célpontra lőni nem lehet veszélytelenül, a lövedék bármikor gellert kaphat. A róka célpontilag is sokkal kisebb, mint egy vaddisznó, ami a macskánál egy kicsit nagyobb állat, és sokkal gyorsabb is, mint egy vaddisznó.
Nem gondolom, hogy valaki fel merte volna vállalni, hogy erre kilövési engedélyt adjon, és nem is hiszem, hogy ez sikerült volna.
Arról is érdeklődtünk, mi történt a sikeres befogás után, mert annyi azért tudható volt a sajtóból, hogy a rókát egy Pest környéki erdőben elengedték.
Egy olyan Pest megyei részen engedtük el, ami a lakott területtől messze van, és ott más rókák is élnek. Ez a kisróka is meg fogja majd oldani itt az életét, itt nincsen autó és ember sem a közelben, jók a túlélési esélyei.
Lesz egy jó sztorija majd az unokáknak, amikor meséli majd nekik, hogy milyen is volt az, amikor Józsefvárosban csavargott egy jót – zártam le a beszélgetést Patakival.
Nyitókép: Pixabay
