A gyerekkorom köszönt vissza a fotók láttán, mert életemnek abban a szakaszában nekem is gondom volt az identitásommal. Nem a cigányságom okozta bennem a válságot – noha áttételesen az is benne volt a kulturális tradíciók folytatólagosságának következményeként –, hanem azzal volt bajom, hogy lánynak születtem. Míg a bátyámnak sokkal több szabadsága volt minden területen, az én szabadságom meglehetősen korlátozott volt. Ezért én is fiú szerettem volna lenni, olyan, amilyen a testvérem. Bajuszt rajzoltam, kalapot raktam a fejemre, és így tetszelegtem magamnak a tükörben.
Galyas Denerak Dóra végigvezetett a kiállításon, elsőként azokat a képeket mutatta be, amelyeken a fiú unokatestvére volt látható nagymamájuk ruháiban. Gyerekként is játszottak ilyeneket, ám felnőttként a fotózásra beöltöztetett férfi képmása már más üzenetet hordoz. Galyas Denerak Dóra 12 éves volt, amikor a szülei elváltak. Az apa hiányával való megküzdés, a férfi minta átrajzolása, női tulajdonságokkal való felruházása, átlépve a sztereotípiákon nyugvó férfi, férfias szerepeken. Mert az anyai, a női gondoskodást ismerte, az apai gondoskodás nem volt élete része. A magára maradott anyának sokat kellett dolgoznia, hogy fenn tudja magukat tartani, hogy biztosítsa mindazt a gyermekének, ami a kétszülős családban szokásos. Mindezzel együtt járt az is, hogy korán kellett önállósodnia.
Fotó: Csenki Bianka
Az iskolázása problémamentes volt, a Veres Pálné Gimnáziumba vették fel az általános iskola után, majd első jelentkezésre bejutott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre is. Már 5-6 éves korában biztosra vette, hogy divattervező lesz, ruhákat tervezett, s átszabott babaruhákat a saját fantáziája szerint. Itt visszatérhetünk a felnőttkori (át)öltöztetésre is. Az öltözet lehet az egyéniség megnyilvánulása, de lehet rejtőzködés is egyben. Az emberek hajlamosak megítélni a másik embert az öltözködése, a kinézete alapján. Ha egy férfit női ruhában látunk, nyilvánvalóan azt gondoljuk, hogy transznemű vagy meleg. S lám, Galyas Denerak Dóránál mégsem így van, a hiány helyett más megfogalmazásban építi újjá a férfiszerepet – megtagadva az apa által okozott traumát.
Bizonyos értelemben ő is rejtőzködött az öltözködésével, soha nem nézett ki úgy, ahogy a cigánylányokról él a köztudatban a sztereotip kép. Bizony
volt olyan, hogy az apját kolumbiainak, venezuelainak hazudta.
Galyas Denerak Dórának a MOME kevésnek bizonyult, mindössze egy évet töltött ott, tanulmányait Bécsben folytatta egy művészeti egyetemen, divattervező szakon. Itt végre sikerült azonosulnia a cigányságával, itt nem számított bélyegnek, mert ide a világ négy sarkából érkeztek fiatalok, és természetes volt a fehértől eltérő bőrszín. Számára ez felszabadító érzés volt. Párizsban is járt ösztöndíjjal, ahol az érzés még inkább megerősödött benne.
A fotózást egy véletlen folytán fedezte fel. Egy hónapos ösztöndíjat nyert New Yorkba, a barátnőjétől kapott egy analóg kamerát, hátha tud ott vele valamit kezdeni. Rájött, hogy a kamerával, a fotózással inkább tud kapcsolódni az emberekhez, mint a divattervezéssel. Visszatérve Bécsbe, megkereste a fotós szak vezetőjét, megmutatta neki a felvételeit és átvették a szakra. A mesterdiplomáját már fotóművészként szerezte, miközben a BL-diplomájával divattervezésre is jogosultságot szerzett.
A kiállítás további anyaga is különleges látásmódot tükröz, olyan fényviszonyokat és beállításokat láthatunk, ami Dóra kiforrott egyéni stílusát bizonyítja. A téma – Ádi Brigitta kurátor megfogalmazásában – a valóság és fikció egymásba fordulása,
„minden mese, még a legintimebb is, társadalmi konstrukció, ahol a személyes történet nem végpont, hanem új kollektív narratívák kiindulópontja”.
Az édesapjával azóta már jó lett a kapcsolata, őt is fotózta mindenféle szereppel felruházva, amit az OFF Biennálén láthatott a közönség 2023–2024-ben, és aminek anyagából album is készült Helló, Father? címmel.
Az Egyszer volt, hol nem volt című kiállítás február 12-ig látható a Bura Galériában. Nyitva: csütörtök-péntek-szombat 15:00 és 19:00 között.
Nyitókép: Galyas Denerak Dóra
