Cigányok ideje

2026. január 28.

Egyszer volt, hol nem volt

Galyas Denerak Dóra képei az identitáskeresésnek és az identitásképzés folyamatának materiális megnyilvánulásai. Kiállításán visszaköszönt a gyerekkorom.

A gyerekkorom köszönt vissza a fotók láttán, mert életemnek abban a szakaszában nekem is gondom volt az identitásommal. Nem a cigányságom okozta bennem a válságot – noha áttételesen az is benne volt a kulturális tradíciók folytatólagosságának következményeként –, hanem azzal volt bajom, hogy lánynak születtem. Míg a bátyámnak sokkal több szabadsága volt minden területen, az én szabadságom meglehetősen korlátozott volt. Ezért én is fiú szerettem volna lenni, olyan, amilyen a testvérem. Bajuszt rajzoltam, kalapot raktam a fejemre, és így tetszelegtem magamnak a tükörben.

Galyas Denerak Dóra végigvezetett a kiállításon, elsőként azokat a képeket mutatta be, amelyeken a fiú unokatestvére volt látható nagymamájuk ruháiban. Gyerekként is játszottak ilyeneket, ám felnőttként a fotózásra beöltöztetett férfi képmása már más üzenetet hordoz. Galyas Denerak Dóra 12 éves volt, amikor a szülei elváltak. Az apa hiányával való megküzdés, a férfi minta átrajzolása, női tulajdonságokkal való felruházása, átlépve a sztereotípiákon nyugvó férfi, férfias szerepeken. Mert az anyai, a női gondoskodást ismerte, az apai gondoskodás nem volt élete része. A magára maradott anyának sokat kellett dolgoznia, hogy fenn tudja magukat tartani, hogy biztosítsa mindazt a gyermekének, ami a kétszülős családban szokásos. Mindezzel együtt járt az is, hogy korán kellett önállósodnia.

Galyas Denerak Dóra
Fotó: Csenki Bianka

Az iskolázása problémamentes volt, a Veres Pálné Gimnáziumba vették fel az általános iskola után, majd első jelentkezésre bejutott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre is. Már 5-6 éves korában biztosra vette, hogy divattervező lesz, ruhákat tervezett, s átszabott babaruhákat a saját fantáziája szerint. Itt visszatérhetünk a felnőttkori (át)öltöztetésre is. Az öltözet lehet az egyéniség megnyilvánulása, de lehet rejtőzködés is egyben. Az emberek hajlamosak megítélni a másik embert az öltözködése, a kinézete alapján. Ha egy férfit női ruhában látunk, nyilvánvalóan azt gondoljuk, hogy transznemű vagy meleg. S lám, Galyas Denerak Dóránál mégsem így van, a hiány helyett más megfogalmazásban építi újjá a férfiszerepet – megtagadva az apa által okozott traumát.

Bizonyos értelemben ő is rejtőzködött az öltözködésével, soha nem nézett ki úgy, ahogy a cigánylányokról él a köztudatban a sztereotip kép. Bizony

volt olyan, hogy az apját kolumbiainak, venezuelainak hazudta.

Galyas Denerak Dórának a MOME kevésnek bizonyult, mindössze egy évet töltött ott, tanulmányait Bécsben folytatta egy művészeti egyetemen, divattervező szakon. Itt végre sikerült azonosulnia a cigányságával, itt nem számított bélyegnek, mert ide a világ négy sarkából érkeztek fiatalok, és természetes volt a fehértől eltérő bőrszín. Számára ez felszabadító érzés volt. Párizsban is járt ösztöndíjjal, ahol az érzés még inkább megerősödött benne.

A fotózást egy véletlen folytán fedezte fel. Egy hónapos ösztöndíjat nyert New Yorkba, a barátnőjétől kapott egy analóg kamerát, hátha tud ott vele valamit kezdeni. Rájött, hogy a kamerával, a fotózással inkább tud kapcsolódni az emberekhez, mint a divattervezéssel. Visszatérve Bécsbe, megkereste a fotós szak vezetőjét, megmutatta neki a felvételeit és átvették a szakra. A mesterdiplomáját már fotóművészként szerezte, miközben a BL-diplomájával divattervezésre is jogosultságot szerzett.

A kiállítás további anyaga is különleges látásmódot tükröz, olyan fényviszonyokat és beállításokat láthatunk, ami Dóra kiforrott egyéni stílusát bizonyítja. A téma – Ádi Brigitta kurátor megfogalmazásában – a valóság és fikció egymásba fordulása,

„minden mese, még a legintimebb is, társadalmi konstrukció, ahol a személyes történet nem végpont, hanem új kollektív narratívák kiindulópontja”.

Az édesapjával azóta már jó lett a kapcsolata, őt is fotózta mindenféle szereppel felruházva, amit az OFF Biennálén láthatott a közönség 2023–2024-ben, és aminek anyagából album is készült Helló, Father​? címmel.

Az Egyszer volt, hol nem volt című kiállítás február 12-ig látható a Bura Galériában. Nyitva: csütörtök-péntek-szombat 15:00 és 19:00 között.

Nyitókép: Galyas Denerak Dóra

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.