Setét Jenő roma polgárjogi aktivistára emlékeztek barátai és munkatársai a Romano Kher Budapesti Roma Művelődési Házban január 23-án. A megemlékezőket diszkrét tamburaszó fogadta, a kivetítőn a magyarországi roma jogvédelem legfontosabb alakjának fotóiból készült slide-ok váltották egymást, az asztalokon pogácsa, szendvics, zéró kóla. A megjelentek sokféle közegből érkeztek, de mindenki olyan szakmában dolgozik, ami kapcsolódik a roma ügyhöz: újságírók, szociális munkások, népművelők, pedagógusok, Jenő útitársai és barátai, olyan emberek,
akik a roma közösség élethelyzetének jobbításán munkálkodnak – akár évtizedek óta.
Az egyikük közülük Horváth Aladár roma tanító, népművelő, közíró, politikus, Setét Jenő egykori munkatársa volt (1994-től dolgoztak együtt a Roma Parlament jogvédő irodájában), aki a megemlékezés egyetlen „hivatalos” beszédét mondta el. Horváth Aladár emlékeztette az egybegyűlteket, hogy az emlékest egyben ünneplés is, mégpedig Setét Jenő születésnapjának (1972. január 23.) az ünnepe, és felidézte: amikor életében ünnepelni próbálták, „idő kellett ahhoz, hogy kilazuljon, és az első ragyogó humor elhagyja a száját”. Ma pedig azért is nehéz a születésnapjára emlékezni – mondta Horváth Aladár –, mert az szinte egybeesik a halálának napjával,
„egy nagyon korai és fájdalmas eseménnyel”.
Horváth Aladár szerint Setét Jenő élete nemcsak felemelő történetekre hív, hanem józan önvizsgálatra és feladatokra is kötelez. Úgy fogalmazott: ez a beszéd nem dicsérő vagy védőbeszéd kíván lenni, hanem „inkább számvetés egy életművel, amely mércét állít és szembesít”.
Szerinte Setét Jenő neve ma gyakran válik hivatkozási ponttá pályázati indoklásokban, konferenciákon, nyilatkozatokban, de önmagában ez kevés. A döntő kérdés szerinte az, „honnan beszélünk, amikor rá hivatkozunk”. Setét Jenő mindig pontosan meghatározható helyről beszélt,
a roma polgárjogi szakértő, majd polgárjogi politikus pozíciójából,
„onnan, ahol az identitás sors és felelősség is egyben”. A megszólalásának ára volt, következményei valósak voltak. Horváth kritikusan jegyezte meg, hogy az elmúlt években megsokszorozódott a „Setét-fanok” száma, akik idézik mondatait és gesztusait, de kevesen vannak a terepen.
„Kik jelentik fel a rasszista minisztert, kik állnak útjába a végrehajtó maffiának, hogy megakadályozzák a családok kilakoltatását?”
Szerinte munka volna bőven, „de polgárjogi politikusból híján vagyunk”. Horváth Aladár nem szűkölködött a magyar közéletet és a roma ügyben tapasztalható tendenciákat illető kritikákban. „A rasszista polgármesterek stabilan ülnek a helyükön. Roma gyerekek ülnek fűtetlen tantermekben, miközben a pro-romák Budapesten powerpointot mutogatnak róluk. És közben roma értelmiségi arcok mosolyognak a fotókon, legitimálva ezt az egészet” – mondta a jogvédő.
A jelenlegi folyamatokat a roma polgárjogi politika elárulásának nevezte, és felidézte Setét Jenő sokat idézett mondatát.
„Nem együttműködés az, ha te hallgatsz a rasszizmusról, és cserébe kapsz egy pályázatot.”
A Roma Polgárjogi Alapítványban Setét Jenő nem sejtésekből dolgozott, hanem „az ügyfelek panaszából, jogi és válságügyeink tapasztalataiból, tudományos adatokból és a terepmunkából”.
Horváth Aladár szerint Setét Jenő jogvédő tevékenysége szakmai mércévé vált, ami mögött hosszú, aprólékos és következetes munka állt. Sorolta az eredményeket, a kilakoltatások megakadályozásától a jogszabályi sikerekig. Mindezt nem hősies pózban érték el, hanem
„iratok fölött, évekig tartó tanulással, csapatmunkával, és ha kellett, tüntetések szervezésével”.
Setét Jenő következetes elvek melletti kiállására egy személyes példát hozott Horváth Aladár. Amikor a Wallenberg-díj pénzjutalmáról kérdezték, azt válaszolta, hogy „egyetlen fillérre sem tartok igényt a magyar kormánytól, amíg nem változtat a jelen álláspontján és politikai gyakorlatán”.
A beszéd végén Horváth Aladár azt mondta, Setét Jenő öröksége jelen idejű kérdés, amely újra és újra szembesít mindenkit azzal, „hol állsz, amikor döntened kell”. Felidézte Setét Jenő választásokkal kapcsolatos mondatát is.
„Aki nem szavaz, az másokra bízza a sorsát.”
Horvát Aladár szerint Setét Jenő nem volt hibátlan és nem volt kényelmes ember, de volt valamije, ami ma ritka: „gerince”, és ez az a morális örökség, amely nélkül sem polgárjogi mozgalom, sem valódi képviselet nem létezhet.
Horváth beszéde után Rácz Béla, az 1 Magyarország Egyesület roma közösségi és érdekérvényesítő szervezet alapítója és vezetője ragadta magához a mikrofont, és egyben kérte az egybegyűlteket, hogy egy-egy személyes, akár humoros történetet felidézve emlékezzenek meg Setét Jenőről. Az immár kötetlenebb beszélgetés során szóba kerültek a nagy kajálások és az ezekről szóló nagy beszélgetések, a nokedli meg a pörkölt, az éneklések (Setét Jenő énekelt és gitározott is), a gyakori cigiszünetekkel megszakított hosszú utak, aztán más beszélgetésekben megint újra és újra a cigi meg a kávé (Jenő szenvedélyes fogyasztója volt ezeknek).
A pótolhatatlan veszteség érzése, a nagy ember hiánya azonban a derültség percei közben is tapintható volt, melyet Szilvási István éneke sem oldott: a Szilvási Gipsy Folk Band énekese a Kígyóballada című cigány dalt adta elő, a dal Setét Jenő egyetlen megjelent hangfelvétele volt a zenekar 2006-ban megjelent „Ha megfogom az ördögöt…” című albumán.
Nyitókép: Huszár Boglárka
