Félreértéseken alapuló, politikai felhangoktól sem mentes vita övezi a „méhlegelőket”, amióta Budapest közterületein is hódítani kezdett a szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban már elterjedt, természetközeli tájépítészet slágere, a laissez faire zöldfelület. Magyarul: amikor a vad növények beköltöznek a városba és az önkormányzati alkalmazásban álló kertésznadrágos emberek nem sietnek elpusztítani őket, sőt néha egyenesen siettetik szárba szökkenésüket. Vad-e még a virágos rét, ha vetik? Biztos nem a lustaságra kitalált elmélet legeltetni a méheket?

Tényleg legelnek a méhek?

A „méhlegelő” alapvetően méhészeti fogalom, de a köznyelvben tágabb értelemben is használják – mondja el Kovács Orsi botanikus. Méhlegelő alatt érthetjük azt, hogy egy adott méhcsalád megélhetéséhez szükséges terület, de azt is, hogy olyan többéves növénykultúra, amely egy meghatározott listán szereplő legalább nyolc fajból áll, amik hosszú időn át megfelelő táplálékot biztosítanak a beporzó rovaroknak. A méhészek méhlegelőnek neveznek minden olyan növényt, amely különösen nagy mennyiségű táplálékot kínál a méheknek pollen és nektár formájában – sorolja Grétsy László-i alapossággal a lehetséges feloldásait a kifejezésnek Kovács.

És, ha nem a méhészt kérdezzük, hanem a kertészt? Esetleg nem kommunikációs fogás „méhlegelőnek” nevezni az egy kicsit másféle módon beültetett zöldterületet? A szakértő szerint ebben az értelemben a méhlegelő „olyan nagy diverzitású zöldfelület, amelyet

amelyek a méhek és más beporzók számára a teljes vegetációs időszakban folyamatosan táplálékot nyújtanak.”

Gyűlöljük a vadvirágos rétet, és hiányozni fog a szép, zöld gyep?

Miért kezdte el lecserélni a tájépítészetben, városi díszkertészetben a „méhlegelő” a megszokott angol pázsitot? – merül fel a kérdés sokakban. Sokan humbugnak tartják, főleg azok, akik a „rendezett” közterületeken szocializálódtak. Szerintük az ilyen gyep egyszerűen „gazos” és a „méhlegelő” kifejezés csak kommunikációs trükk, valójában azt fedni, hogy az önkormányzati, kertészeti cégeknél nem szeretnek dolgozni. Mások úgy sejtik, hogy az egésznek a klímaváltozáshoz lehet köze, vagy ahhoz, hogy a kiskertekben is egyre jobban hódítanak a természetközeli és kevésbé melós megoldások, a burjánzó növénytársítások kiszorítják az agyonkapált, egyféle zöldségnek dedikált szigorú ágyások rendszerét.

Nos, a vadvirágos gyepekben többféle – néhány négyzetméteren akár 30-40-50 – növényfaj él szoros közösségben, és ez a sokféleség a biztosítéka egyrészt a társulás stabilitásának, másrészt a sokféle virág sokféle beporzónak is tud táplálékot nyújtani, harmadrészt a szemnek is rendkívül kellemes egy sokszínű, tarka virágos folt vagy rét.

A városi pázsit olyan, mint egy hatalmas szőnyeg: lehet rajta heverészni, szaladgálni, sportolni, piknikezni – abszolút a mi szükségleteink szerint van kialakítva. Azonban, mivel folyamatosan öntözni kell, a fenntartása drága – és a klímaváltozás miatt egyre melegebb és aszályosabb nyarak miatt csak egyre drágább lesz. A diverzitása csekély, néhány fűfaj és pár virág található benne mindössze, a beporzók számára gyakorlatilag semmit nem kínál,

Ráadásul évente akár 8-10 alkalommal kell kaszálni ahhoz, hogy folyamatosan alacsony maradjon, tehát rendkívül víz-, energia- és élőmunka-igényes. És akkor még nem beszéltünk a műtrágyáról, vegyszerekről, a motoros fűkaszákba kerülő üzemanyagról.

A vadvirágos rét ezzel szemben jóval alacsonyabb fenntartási költségű, egy évben csak egy-két alkalommal kell kaszálni, és olyan sok öntözést sem igényel, hiszen – szerencsés esetben – olyan őshonos fajokból áll, amelyek az adott élőhely ökológiai adottságaihoz alkalmazkodtak.

Kicsiben is el lehet kezdeni

Felmerül a kérdés – Józsefvárosban különösen indokoltan –, hogy van-e értelme kisebb foltokban méhlegelőt pátyolgatni, nem kell-e hozzá feltétlenül egy egész rét. Kovács Orsi szerint abszolút van értelme kisebb területen is. Balkonládában talán nem annyira, az már túl kis terület. Ezek a virágok akkor mutatnak jól, ha sok és sokféle van belőlük, amihez kell a hely. Önmagukban pedig sokszor nem annyira látványosak.

Igaz, a gondozott pázsit kevés előnye az, hogy rá lehet lépni, lehet benne rajta szaladgálni. Éppen ezért vadvirágokkal telepíteni azokat a kisebb területeket, foltokat érdemes, amelyekre

Ilyen lehet egy-egy körforgalom közepe, a járdaszigetek nem használt része, az utakat elválasztó sávok, az út menti vagy hidakra felvezető rézsűk, ahol amúgy sem labdázunk, sétáltatunk kutyát vagy fekszünk ki egy plédre. Kovács Orsi külön is megemlíti a Lágymányosi híd két oldalán található gyepeket, vagy a Müpa előtti rézsűt. Ilyen helyeken vissza lehet adni a gyepet a természetnek, és nem kell nyárra kisülő alacsony gyepet tartani, hanem nyugodtan hagyni lehet, hogy az ott élő vadvirágok is felnőhessenek, virágozhassanak és magot szórjanak.

A világban arra is van példa, hogy buszmegállók tetejére telepítenek „méhlegelőt”, a növény és termőközege ugyanis párologtat, amíg egy lemeztető átforrósodik, az üvegtető alatt pedig még melegebb van. Az egyre nagyobb hőhullámok miatt egy ilyen aszfaltozott környezetben, az utak mentén különösen jól jöhet egy árnyékos buszmegálló. Az ilyen helyeken persze már nagyon meg kell nézni, hogy milyen fajokat telepítünk. Célszerű sziklagyepi vagy homoki fajokat, amik ahhoz vannak szokva, hogy kevés vízen és sekély talajon is jól megélnek.

Lehetséges további helyszínek még a patakok és vízfolyások partjai. Nemrég a FŐKERT ilyen helyszíneket is beemelt a fővárosi méhlegelő-programba, így a Rákos-, Szilas- vagy Gyáli-patak partján és más vízfolyásoknál is a parti rézsűt meghagyják virágozni és nyáron is csak egyszer kaszálják. A Fatár alkalmazásban utána is nézhetünk, hol vannak méhlegelők Budapesten.

Elkészült a Budapest-magkeverék

Ha eleve természetes megoldásról van szó, akkor mi szükség az olyan magkeverékre, amelynek összeállítását és elkészültét nemrég jelentette be a FŐKERT? – merül fel a kérdés. Kovács szerint rá lehet hagyni a természetre, hogy magától kialakuljanak a méhlegelők – ez történik a jelenlegi fővárosi méhlegelőkön is –, ebben az esetben a kijelölt területeken nincs magvetés, csak hagyják, hogy a természet benépesítse azokat. „Ez abszolút működik – csak hosszú ideig tart. Olyan 8-10 év is lehet, de akár még több, hogy egy felhagyott gyep mesterséges környezetben igazán jól kezdjen kinézni. Ezért célszerű rásegíteni magkeverékkel, természetesen az adott terület viszonyaihoz illeszkedő fajokkal. Ez gyorsabb eredményt ad – ez lehet 1-2-3 év –, viszont drágább, és az elején még fenntartás-igényesebb.”

Telepítéskor 1 négyzetméterre nagyjából 4-5 gramm maggal kell számolni. A Budavár vadvirág magkeverék – amelyet Kovács állított össze 56-féle virágfajból – esetében 900 forintra jött ki egy négyzetméter ára. Ha más keverékkel nem is kerül ennyibe, de egyetlen négyzetméter több száz forintos beruházást is jelenthet. Könnyen kiszámolható, hogy nagyobb parkfelületnél ezért már zsebébe kell nyúlnia a fenntartónak.

Jó hír viszont, hogy a két módszer kombinálható: ha egy gyepbe beleteszünk ilyen fajokat, azok elkezdenek szétterjedni, nagyjából évente egyméteres sebességgel. Ezért jó megoldás a már meglévő gyepfelületbe kisebb, üres talajfelületű foltokat, úgynevezett „kolonizációs ablakokat” vágni és abba szórni a magokat, és a virágok hamarosan maguktól is „útra kelnek”. Csak simán a gyepbe nem érdemes magot szórni, mert a nagy konkurencia miatt azok nem vagy alig kelnek ki. Szükségük van az „üres”, előkészített talajfelületre.

Kovács Orsi a Budapest magkeveréken is dolgozott, tőle származik az ötlet, hogy különböző helyszínekre más- és másféle keverékeket dolgozzanak ki, így alakult ki a négyféle keverék. „Minden növényfaj más ökológiai ’niche’-ben érzi jól magát: van, ami napos és száraz, van ami üde és árnyékos körülményeket kedvel. A talaj lehet homok, szik, agyag, lösz, ártéri öntéstalaj, vagy éppen szikla. A köves talaj lehet meszes vagy vulkanikus és ezeknek a tényezőknek a különböző kombinációival is számolni kell. Ehhez jön, hogy mennyire szűk- vagy tágtűrésű egy faj. Ami sok helyen megél, azt ’generalistának’ hívjuk és többféle keverékbe is tehető, ami kevés helyen, azt ’specialistának’, és csak a saját élőhelyére célszerű telepíteni. Végül ezekből jön ki egy bonyolult mátrix. Voltaképpen ez maga a szakma, hogy ezeket tudja az ember, hogy melyik növény milyen helyen él, hova való.”

Például a vadmurok a répa vad rokona – a leveleinek ténylegesen répaillata van – egy viszonylag tág tűrésű faj, a dombvidéki lejtősztyepréteken ugyanolyan remekül megél, mint az ártéri üde mocsárréteken. Ezért szerepel a FŐKERT általános magkeverékében is, mert várhatóan a legtöbb körülmény között kikel, azonkívül látványos, nagy virágú, magasra növő, szép növény. Szintén szerepel ott a lila ökörfarkkóró, amely szintén megél domboldalakon, sztyepréteken, parkokban, akár kicsit szárazabb körülmények között is, és szintén nagyon szép kis virág, éppen most virágzik, ha valaki kíváncsi rá. Ilyen lehet még a mezei boglárka, a ligeti zsálya, a mezei varfű, sokféle réten jól érzik magukat – és egyébként szépek, látványosak is. Specialisták lehetnek a homoki pimpó, a homoki habszegfű, a szürke repcsény, a spárga, a napvirág, a buglyos fátyolvirág, a védett báránypirosító – esetükben többről kitalálható, hogy száraz, homoki helyen élnek.

Üde, nedves helyeken él a kúszó boglárka, a réti kakukkszegfű, a fekete nadálytő, a bakfű, őszi vérfű, festő zsoltina, libapimpó és még sok más. „Ezt a két társaságot például ha fordított helyre vetjük el, valószínűleg nem fog kijönni semmi, vagy alig valami” – mondja Kovács. Domboldali és hegyi réteken, sziklagyepekben élnek a szurokfű, a pirosló és a hegyi here, az enyves szurokszegfű, a hunyorfélék, a sárga és a hegyi hagyma, az egyenes pimpó, de olyan is van, hogy egy nemzetség több faja külön-külön helyeken él. Van például mocsári tisztesfű – értelemszerűen mocsaras élőhelyen –, erdei tisztesfű, amely az üde erdőaljon érzi jól magát, és hasznos tisztesfű a száraz gyepeken.

Eljött a nem vágás ideje!

A méhlegelő egyik hasznos tulajdonsága, hogy kevésbé dolgoztatja meg az embert, ritkábban kell kaszálni. Májusban például egészen biztosan hagyhatjuk pihenni a motoros fűkaszát és a fűnyírót, hiszen a „vágatlan májusnak” az a lényege, hogy erre a hónapra esik a „főszezon” a vadvirágoknál, ilyenkor nyílik a legtöbb virág. Ha ilyenkor meghagyjuk őket, akkor a legtöbbjük akár a magérlelésig is eljuthat és ezzel nagyon sokat teszünk a virágaink túléléséért. Ennek a méhek és beporzók is nagyon fognak örülni, hiszen számukra is ez a „főszezon”.

Avagy fűszezon.

Nyitókép (illusztáció): Huszár Boglárka