A templom közelebb került a körúthoz

2024. február 18.

Elkészült a Horváth Mihály tér megújulásának első szakasza

A Horváth Mihály térnek a templom az ékessége, mostantól az előtte levő térség is méltó módon társul hozzá. A tér megújulásának első ütemét adták át ünnepélyes keretek közt.

Újabb megújult közteret adtak át február 16-án, péntek délután: a Horváth Mihály tér templom előtti részét. Ezen az oldalon – a templom belső oldalán és mögötte – még folytatódik majd a munka, azzal lesz teljes a felújítás, de a most elkészült résszel már egységesen megújult képet mutat az egész tér.

Közösségi térnek készült

A megnyitón számos helyi politikus és sok környékbeli részt vett – sőt egy idősebb hölgy Erzsébetvárosból jött át, mert tetszik neki, ahogy Józsefváros mindenfelé megújul –, a teret pedig Pikó András polgármester és Michels Antal, a Szent József plébániatemplom plébánosa adta át.

Pikó András elmondta, hogy az elmúlt években sok közterületet megújítottak, de „ezen a gyönyörű téren különleges és reprezentatív követelményeknek kellett megfelelni”. Dicsérte a nívós munkát és megjegyezte, 2019-ben azzal kezdtek neki a fejlesztéseknek, „olyan józsefvárosi köztereket szeretnénk, ahol mindenki otthon érzi magát, és

ahol az emberek szívesen sétálnak és találkoznak”.

Felidézte gyermekkora kisvárosi élményét, Gyulán is a hasonló terek voltak a legjobb találkozóhelyek.

A tér valóban sugallja azt a kisvárosi meghittséget, ami Józsefvárosra is jellemző volt. Ez a hely az 1777-ben alapított Szent József plébániatemplommal a régi Josefstadt központja volt, ami a XIX. század végére a világ egyik legnagyobb egyházközsége lett, ahol 12 káplán látta el a feladatokat.

Pikó András is Józsefváros főtereként beszélt a Horváth Mihály térről, ami ezzel a felújítással egyre inkább közösségi térként is funkcionálhat. A fő szempont az volt, hogy „ne csak a képeslapokra való tér jöjjön létre, hanem olyan hely, amit birtokba is vesznek a józsefvárosi emberek. Ezt szolgálja a több gyalogos és ülőfelület, a kitelepülési lehetőség, a templom előtti rendezvényhelyszín, a sok új zöldfelület és a 25 új fa, ami árnyékot ad majd. A tér felújítása is része annak a folyamatnak, ahogyan Józsefváros végül 2030-ra a legélhetőbb belvárosi kerületté válik.”

Érdemes újra megnézni a tér felújítási terveit, és aztán összehasonlítani azzal, ami megvalósult.

A látványrajzok kellemes, rendezett teret mutattak, de csak a valóságban érzékelhető, hogy az alapvetően fehér mészkő és szintén világos térkő milyen szépen harmonizál a néhány éve fehérre festett templommal, mennyire kiemeli a szépségét. Amikor a generációk óta sárga templom krémfehér színt öltött, sokan fanyalogtak, de most látható, hogy jó döntés volt.

Szakrális tér is

Michels Antal, a Szent József templom plébánosa is a hely szépségét emelte ki elsőként beszédében. Ő egyébként gyerekkorától jól ismeri a városrészt, a Trefort Gimnáziumba járt. „Amikor plébános lettem itt, az első gondolatom az volt, milyen jó lenne, ha 30 méterrel közelebb tolhatnánk a körúthoz a templomot. […] Az ember rácsodálkozik a szürke háztömegből előbújó templomra. Most a tér is rendeződött, ami emeli a szépségét és fényét, jó ezt látni.”

Michels egy spirituális dimenzióra is felhívta a figyelmet, ami a tervekből szintén nem volt látható: „Különös a hangulata ennek a térnek és a templom a dísze, ami még inkább az odafönt valókra irányítja a figyelmünket.”

A templom körül folyó építkezésről így emlékezett meg: „Még az adventi időszakban hallottuk, hogy egyengessétek az Úr útját. Egyik beszédben mondtam, hogy hála a Jóistennek,

a VIII. kerületi önkormányzat megtért.

Mindenhol fölszedték az utakat, a járdákat, minden megújul, és milyen jó ezt látni. Jó dolog megújult térben lenni. És ez nem jobb- vagy baloldal kérdése, azt gondolom, ez mindenképp otthonosságot teremt mindannyiunk számára.”

A plébános úr végül hálaadásban köszönte meg az itt történteket: „Minden ilyen dolog hálaadásra indít, hogy tényleg megköszönjük az élő Istennek a teremtett világot, és megköszönjük azt a várost, azt a városrészt, ahol élünk. Jó dolog itt élni minden történelmi múltjával, nehézségével, fájdalmával, sebzettségével, és hogy mindig lehetőséget ad számunkra az újra. Adja a Jóisten, hogy

tényleg rácsodálkozzunk ennek a kerületnek a szépségére.”

Ezután elimádkozta a Miatyánkot, vele imádkozott az összegyűltek többsége, polgármester, képviselők is, majd szenteltvízzel is meghintette a teret.

Szólni kell még a Vasas Művészegyüttes Vass Lajos kórusáról is, ők Székely Zsófia és Szűcs Dániel vezényletével adtak elő műveket Palestrinától magyar népdalokig.

A részletekről

A Horváth Mihály tér felújításának menetét Józsefváros honlapján részleteiben lehet követni. Most a felújítás első üteme zárult le, ennek költsége nettó 184 871 635 forint volt, a vállalkozási szerződés is nyilvános, itt megnézhető.

A második ütem hasonló költséget fog igényelni, s bár a Baross utca irányából nem olyan szembeszökő, területében is hasonló mértékű munka lesz. A tervek már készen vannak, várhatóan jövő év végére készülhet el.

A most átadott rész önmagában is kerek egészet alkot. Az egyik legfőbb erénye, hogy elvitte a templom elől az autós forgalmat, a templom előtt lett egy szabadon használható tér, és a Pázmány-szobor is méltó környezetbe került. A szobor eddig egy kis szigeten árválkodott megközelíthetetlenül, autókkal körülvéve.

A volt telefonközpont épületébe költözött szállodák előtt ugyan nem lehet parkolni, de a szállodához oda lehet hajtani. Elvileg ezen a csillapított útszakaszon is meg lehetne állni ki- és bepakolásra, de többnyire behajtanak a belső udvarra, ami miatt még nyugodtabb a most parkosított térrész.

Még fiatal a kiültetett 25 fa, de nem csemeték, vagy négy méterre megnőttek már, némi árnyékot akár most nyáron adhatnak, néhány év múlva pedig kifejezetten kellemes lesz alattuk üldögélni a padokon. Egy 92 éves néni már azzal jött a megnyitóra, hogy kipróbálja a padokat, ahova majd ki szeretne járni.

A burkolat világosszürke térkő, jól megy a templom színéhez. A Horváth Mihály tér két kerületőre ügyelt a rendre a megnyitón, ők egy kicsit szkeptikusak voltak, hogy meddig marad ilyen szép ez a burkolat. Nekik gyakran van dolguk olyanokkal – beszélgetésünk előtt éppen a másik oldalon tettek helyre valakit szép szóval –, akik nem kímélik a parkokat, a szép burkolatot.

Néhány fa nem a zöld részen, hanem a járófelületen kapott helyet – kell oda is árnyék –, és mintha magából a járdából nőnének ki – egy viszonylag nagy, különleges, porózus burkolat veszi körül őket, amire rá lehet lépni, de vizet is kaphatnak azon keresztül, ez a megoldás már városszerte több helyen megfigyelhető, a Kossuth tér felújításakor is alkalmazták.

A teret tehát birtokba lehet venni, és ha elkészül a második ütem is, ami a már sétálós Tavaszmező utcát köti össze a Horváth Mihály térrel, újabb kellemes belvárosi szakasszal is bővül a Magdolnanegyed – és lassan kialakul az a hosszú útvonal, amin a Mátyás tértől egészen a Kálvin térig el lehet jutni gyalog vagy biciklivel, kényelmesen, normális európai körülmények között.

Fotók: Józsefváros Önkormányzata

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.