Számosan vannak az morgók, kik szívökben ellenséges érzülettel folyvást és szüntelen azt firtatták, hogy a plébániatemplom előtt álló emlékművem előrenyújtott karjának mutatóujja vajon mi czéllal és legfőképpen kikre irányítja az szemlélői figyelmét. És ez morgók sosem átallottak mindennemű alantas czélozgatást tenni szándékaim felől, mellyek pedig a legtisztábbak valának minden időkön keresztül, s mellyekről szólani életem során sosem fukarkodtam szavakban, immár kőbe faragva azonban ezt már nem tehetem, s mozdulatlanságra kárhoztatva vagyok kényszeredett elszenvedni mindeme sérelmeket.

Mert mi másra is óhajtottam volna ujjammal mutatni egész életem folyományában, mint az római hittől eltántoruló, ís az ördög kénköves szavára készséget mutató, hazug tanítások mérgétől megittasult protestántorgók jonhára, hogy térjenek vissza az anyaszentegyház kebelibe, míg az poklok tüze végleg el nem emészti kárhozott lelküket. Azonban az lutheri tanokkal mételyezett lelkek bűnös czimborasága az ördöggel sajnos idővel úgy elburjánoza, hogy intő szavam beleveszett a fals hangok örvénylő özönébe.

Sajnos vala ez szakrális hely évtizedeknek előtte czéda természetű asszonyállatok öntestüket kínáló húspiacza, holott kéllyelgésben mértéket és tisztességet nem ösmerő férfiemberek

szabadon mustrálhatták a felkínálkozó némberek szemérmetlenül közszemlére bocsátott bállyait. S akkor az morgók bizony nem átallották oly értelmezéssel felruházni messzire mutató ujjamat, hogy én mintha segedelmet nyújtani igyekeznék az vétkes asszonyállatoknak, hogy „ahun gurul egy kéjszomjúhozó bűnös gázparipája, el ne szalaszd e kínálkozó alkalmat”, holott mi sem álla távolabb töllem, mint nékik támogatására lenni. Az züllöttség látásibúl fakadó vétkeknek akár csak szömümmel is áldozatául esni hajlandóságot sosem mutattam, ezért nékik segedelmet nyújtani kőszoborként is rest valék.

Szándokomra nézvést kedvezőbb értelmezése lönne ujjal mutogatásomnak, hogy e parázna nőszemélyek alantas czélzatú flangálása Isten hajléka környékén kedvem ellen való, s ezért ez ellentmondást nem tűrő iránymutatás czélja őket villámló haraggal kitessékelni e térről, s száműzni fajtalankodásuk látványát valami förtelmekben bővelkedő vidékre. Ám én ezt a magyarázatot is az morgók csúfondároskodásának tudom be, mert mi dolgom volna nékem egyáltalában foglalatoskodni e veszett lelkek létezésével is akár. Fennebb valók az én életemnek czélzatai és fondámentumai annál, mintsem hogy velük törődni akár egy pillanat fragmentumára is hajlandóságot mutatnék.

Végezetül nem az én haragom, hanem az idők változása és az világi törvénkezés szokásainak megújhodása űzte el e romlott erkölcsű nőstényeket oly távoli tartózkodásra, hol már nincsenek a bűntől mentes életre nyitott szívű nemzedékek fiainak látása terében, és nem ébresztenek alantas vágyakat a közeli tanodából hazafelé igyekvő ifjak még makulátlan lelkében sem.

Békésen és háborítatlanul látogathatják immár az Úr szavára szomjazók is a plébániatemplom épületét, és az aszfaltot sem csúfítják e rimák fertelmes nyálától ragacsos szotyolahéjak, mellyel éjszakai kurválkodások közepette köpködték tele az járdát.

Bár számolatlan ideje kőtalapzatomon nem háborgattaték és az forgalom zajának kívüle alig kellett bármely kellemetlenséget elviselnöm, ennek az évnek az ősze nagy nyugtalanságot és fejetlenséget hozott.

és nem különbképpen hangos embörök, kiknek szándéka csak lassan világlott meg értésem előtt. Bizony nem másért dúlják fel e tér burkolatát e dolgosok, hogy annak új arczolatot adjanak, s szorgalmatos igyekeztük remélhetőleg mielébb meg is termi gyümölcsét, mert az én kőből faragott türelmem sem végtelen.

Mert mikor már abban leltem szerény vigaszom, hogy nagyobb zajossággal ők már nem lésznek, mint mivel hetek óta vagynak, a minapjában a poklok háborgó lángjainak tébolyult tánczában üvöltve fetrengő kárhozottak lánczainak csörgését is megszégyenítő lármára riadtam, ami nem volt más, mint egy hatalmas aczélagyarral az aszfaltot felaprító gépezet. A sátán vájja ily kegyetlen közönnyel és makacs kitartással gigászi hímtagját a bűnösök alfelébe, amilyen ádáz könyörtelenséggel hasogatta apró czafatokra ez az aczélagyar az aszfaltot. Az éji nyugalom ritka óráiban azzal vigasztalom magam, hogy ennél nagyobb lármával a jövőben aligha lehetnek már a tér új arczolatán fondorkodók.

Szemfüles járókelők talán már észrevették, hogy távolba mutató jobb kezem középső ujjának utolsó percze hiányzik, és az orromon is repedés fut végig, amin csodálkozni dőreség volna, hiszen jövőre lesz száztíz éve, hogy hivatalosan is felavattattam, és annak is több mint ötven éve, hogy e helyre kerültem. Reménylem csupán, hogy ennél rútabb repedések nem nyílnak már kőtestemen e lármás és füldet rengető gépek serénykedése nyomán.

anno Domini 2023

Itt olvashatóak korábbi Borongók.

Nyitókép: Bajtai Zoltán