Szabad a pálya

2024. december 31.

Elkészült a Szeszgyár utca

December 17-e reggeltől a már felújított Szeszgyár utcában ismét lehet lezárások nélkül közlekedni, parkolni.

Ismét átjárható a Szeszgyár utca, a munkálatok befejeződtek. A fejlesztés ideje alatt az érintett felszíni parkolókat, mélygarázsokat nem használhatták a lakók, mostanra azonban feloldották a korlátozásokat és az utca teljes hosszán lehet parkolni.

A Szeszgyár utcai parkolók – a korábbi parkolási rend szerint – újra kizárólagos lakossági parkolóhelyek lesznek.

A Szeszgyár közben az utolsó simítások még hátravannak; az elkészült növénykazetták beültetése cserjékkel és évelőkkel, illetve néhány játszóeszköz – például trambulin, fészekhinta – kihelyezése, de ezek nem akadályozzák a forgalmat.

A tervek szerint legkésőbb január közepére minden a helyére kerül és maradéktalanul megvalósul a közösségi tervezés során megálmodott új közösségi tér – írja az önkormányzat.

Az önkormányzat köszöni a helyiek kivitelezés ideje alatt tanúsított türelmét és együttműködését, és remélik, hogy a teljesen megújult utca kárpótolni fogja a lakókat az esetleges kényelmetlenségekért.

Az önkormányzat az új utcát egy örömséta keretében is szeretné majd megünnepelni, ezzel kapcsolatban hamarosan jelentkeznek. A beruházásról itt lehet olvasni részletesen.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.