Közönségszavazás is lesz

2025. március 08.

Elmondjuk, kik lehetnek esélyesek a Civil Díjra a kerületből

Közzétette a Civil Díj 2025 döntőjébe jutott szervezetek listáját a NIOK Alapítvány. A kerületben tevékenykedő Új Start Alapítvány, az Utcajogász Egyesület, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület és a LÉTRA Egyesület is díjazásra esélyes szervezet. Hamarosan közönségszavazás is várható.

A szakmai zsűri idén 134 pályázatból 22 szervezetet juttatott a döntőbe 7 kategóriában. A Déri Miksa utcában működő Új Start Alapítványnak a Henkellel közös projektjét a „Legjobb együttműködés” kategóriába válogatta be a zsűri. A Henkel mosószer adományát 186 gyerekházon keresztül országosan kétezer rászorult családnak juttatták el. Laptopokat is kaptak a cégtől, amiket az alapítvány a tehetséggondozó programjában ad tovább gyerekeknek. A Roma tehetség és az Esélyt a szemnek! programról – amiben józsefvárosi gyerekek is részt vettek – korábban mi is beszámoltunk.

A „Legnagyobb hatású projekt” kategóriába bekerült a kerülettel szoros együttműködésben álló Utcajogász Egyesület. A CSED Projektjük 2022-ig nyúlik vissza, amikor egy egyéni vállalkozását szüneteltető édesanya csecsemőgondozási díj iránti kérelmét elutasította a kormányhivatal arra hivatkozva, hogy a szünetelő egyéni vállalkozás nem minősül megszűnt jogviszonynak, ezért a korábban befizetett járulékok ellenére ez az időszak nem számít jogszerző időnek. Az egyesület az eset kapcsán rendszerszintű jogalkotási és jogalkalmazási hiányosságot tárt fel, ezért célul tűzték ki, hogy a diszkriminatív gyakorlat megváltozzon. A projekt eredményei és jogi háttere ide kattintva elolvasható.

A kerületből jól ismert Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) szintén esélyes a díjra a „Legjobb helyi kezdeményezés” kategóriában. A CaPE Belső-Józsefváros kulturális örökségének megóvására és ismertté tételére, a Palotanegyed kulturális és szórakoztató szolgáltatásainak továbbfejlesztésére és a negyedbeli lokálpatriotizmus erősítésére jött létre.

Többször szerveztek már a kerületben kiállításokat, helytörténeti sétákat – hogy csak néhány programot említsünk –, de az utóbbi időben a Pázmány Campus beruházás kapcsán találkozhattunk velük legtöbbször. A CaPE tagjai talán alegismertebb arcai annak a küzdelemnek, amit a Magyar Rádió egykori épületeinek bontása ellen folytattak a civilek.

A szintén ebben a kategóriában jelölt LÉTRA Egyesület profilja a tehetséggondozás. Józsefvárosban is jelen vannak a Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnáziumban. Jelenleg egy hosszú távú tehetséggondozó programsorozatra készülnek az iskola vezetésével. Olyan képességeket fejlesztenének, amik a tanulók tehetségének kibontakozásához, de az élet egyéb területein is fontosak. Ilyen például a közösségben való együttműködés, asszertív, etikus és az online térben történő kommunikáció, kritikakezelés és digitális kompetenciák.

Érdemes tehát figyelni a NIOK Alapítvány oldalát, ugyanis hamarosan online közönségszavazáson lehet Józsefvárosban is aktív civil szervezetekre voksolni. A győzteseket májusban hirdetik ki.

Mi a Civil Díj?

A Civil Díjat a NIOK Alapítvány és a Civil Iránytű Alapítvány hozta létre, hogy felhívja a figyelmet azokra a civil kezdeményezésekre, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el, összefogást generáltak, változást indítottak el, vagy jó példával szolgálnak a többi civil szervezet számára. A díjazással ismertséget és elismertséget szándékoznak adni nekik. A díjakat évről évre a nyilvános pályázati szakaszt követően szakmai zsűri ítéli oda több kategóriában. A zsűri tagjai civil szervezetek képviselői, valamint civil ügyek iránt elkötelezett vállalati szakemberek. A nyertes szervezetek megkapják a Civil Díj logó használatának jogát.

Nyitókép: pixabay és NIOK

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.