Lett megoldás a biciklilopásra, csak nem jó

2021. szeptember 10.

Előnytelen biciklitárolót kaptak a lakók a Kolónián

A Vajda Péter utcai Kolónia közös udvaráról rendszeresen ellopták a bicikliket, levágták őket a belső drótkerítésről. Akik nem akarták lépcsőn felcipelni a bringát a lakásukba, ezután a lépcsőház korlátjához kezdték kikötni, emiatt viszont nem lehetett a lépcsőn a korlátba kapaszkodni. A kerékpáros lakók megoldásért folyamodtak a ház közös képviseletéhez – kaptak is, csak sajnos olyat, amit nem igazán tudnak használni.

A társasház közgyűlésén megszavazták, épüljön az udvarban fedett, zárható tároló, amit havidíjért bérelni tudnak a lakók, az udvar egyéb részeibe pedig helyezzenek fedetlen tárolókat. Hogy ezek milyen típusú tárolók lennének, azt nem mondták el előzetesen a lakóknak, így olyanokat kaptak, amelyek nemcsak, hogy kényelmetlenek és nem biztonságosak, de még a biciklit is tönkre tudják tenni.

Közben épül a fedett tároló is nagyjából 50 férőhellyel, melyek közül a legtöbbet már le is foglalták a ház lakói, de ebbe is pontosan ugyanilyen, a Magyar Kerékpárosklub által kifejezetten nem javasolt biciklitartókat terveznek tenni.

Mi a baj velük?

A fedett tárolóban egyrészt nem lesz elegendő hely, hogy az minden lakó bérelhessen, aki szeretne, így többük kerékpárja a közös udvarba szorul majd, a fedetlen tárolókba. Ez 1-2 órás lekötésre megoldás lehet, de tartósan itt tárolni sem az időjárás miatti rongálódás, se biztonsági szempontból nem előnyös.

A kerékpárosklub tájékoztatójából idézünk:

„A legelterjedtebb megoldás a keréktámasz, mely a kerékpár első kerekét fogja be. Sajnos ezzel a kialakítással számos probléma van. A kerékpár elhelyezése és kivétele körülményes, a zárat át kell fűzni a támaszon és a keréken, amihez le kell hajolni, de ezt a gyakran a többi kerékpár nehezíti. A tároló csak a kerékpár első kerekét rögzíti, mely nem ad megfelelő stabilitást, a kerékpár eldőlhet. A kerékpár elvileg elhelyezhető lenne a hátsó kerekével is, azonban a legtöbb kerékpáron láncváltó található, amely jó esetben akadályozza az elhelyezést, rosszabb esetben megsérül. A gumi vastagsága ráadásul az egyes kerékpárfajtáknál eltérő, így a túl vastag abroncsúak nem férnek bele a támaszba, a vékony kerekűeket viszont nem fogja megfelelően. Az első kerék jellemzően a legegyszerűbben eltávolítható alkatrész, pótlása viszonylag olcsó, ezért a lopás elleni védelem sem megfelelő. Ez a támasz azokban az országokban nyújt gyors elhelyezési lehetőséget, ahol nem jellemző a kerékpárlopás, ezért elegendő a kereket a vázhoz rögzíteni, a kerékpártámasz fő szerepe itt a megtámasztás.”

Ennek ellenére városszerte sok ilyet látni még most is. A kerületben is megjelentek 2014-2015 körül a Rév8 jóvoltából, amiket jelenleg igyekeznek U vagy P alakú támasztóra cserélni, amely megoldást egyébként a kerékpárosklub is javasolja.

Nyitottak más megoldásokra

Felvettük a kapcsolatot a ház kirendelt közös képviselőjével, Weisz Gábor Miklóssal is, aki elmondta, elsősorban anyagi korlátai voltak annak, hogy minőségibb tárolókat szerezzenek be, de ha a lakók mást szeretnének, nem zárkóznak el egyéb ötletektől sem.

Elsősorban egy rendezettebb közös teret szerettek volna kialakítani a ház udvarában, mivel a fennálló helyzet miatt már perrel fenyegették őket. Tudják, hogy biztonsági szempontból nem ezek a legjobb tárolók, viszont kifejezetten úgy helyezték el őket, hogy a térfigyelő kamera rájuk lásson, megelőzve ezzel az esetleges lopásokat.

A lakók közül ketten szólaltak meg, egyikőjük elmondta, hogy a Kolónia Facebook-csoportjában nagyjából 20-an értettek egyet azzal, hogy a jelenlegi megoldás nem megfelelő, 4-5-en szövegesen is kifejezték aggodalmaikat. Van, aki nem biciklizik, de felajánlotta, hogy hozzájárul anyagilag a jobban használható biciklitárolók létesítéshez, míg más szerszámokkal és munkával segítene. 

A fedett tárolóért egyébként havonta 250 forintot kell fizetni biciklinként. Sokan többet is fizetnének, cserébe egy jobb megoldásért. Az egyik lakó elmondása szerint a probléma jelenleg egyáltalán nincs megoldva, továbbra is összevissza zárják le a biciklijeiket a lakók, korláthoz, a régi, 10 éve kialakított „keréktörő” tárolóba, gázcsövekhez kötik őket hozzá.

Jó példa a biciklik megfelelő tárolására egyébként a Gyulai Pál utca 12. szám alatt található társasház (ami a képen is látható), ahol átgondoltan, urbanisztikai szempontokat figyelembe véve alakították ki a tárolókat. A lényeg az lenne, hogy a vázhoz lehessen lakatolni, ne a kerékhez, a tartó valóban megtámassza a bicikliket, és hogy ne lehessen őket egy csavarkulccsal ellopni. Emellett kényelmesebb lenne a kerékpárok között elég távolságot hagyni, hogy sérülés és nagyobb emelgetés nélkül lehessen ki- és betenni őket.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.