Még nem építkeznek

2025. augusztus 11.

Az NKE dombnyi földhalmokat tárol a régi szeszgyár területén

Néhány hónapja magas földhányások kezdtek kinőni a kerítés mögül a Diószegi – Kőris – Szeszgyár utcák határolta területen. Megtudtuk, hogy miért.

Olvasóink szóvá tették, hogy a százéves kerítés mögött több méter magas dombok nőttek. Itt működött a XIX. század közepétől Krausz Mayer és fiai Szeszgyára, ami a Budapesti Likőripari Vállalat tulajdonában volt, amikor megszűnt az 1990-es évek elején. A telek azóta üres, már csak a nemrég új életre kelt Szeszgyár utca és Szeszgyár köz őrzi az emlékét.

A bekerített telek a gyár lebontása után magánkézbe került, és bár a tulajdonos többször próbálkozott társasházépítéssel, a legutóbbi ideig nem ért el sikert, így az utóbbi években a telek egy részén közösségi kert működött.

Végül idén egy komolyan megalapozott projekttel állt elő a tulajdonos; kollégium és lakások épülnének a területen, egy részén pedig az önkormányzat valósíthat meg közösségi projekteket:

A tulajdonos képviselőjét, Árvai Zsuzsát kérdeztük arról, milyen tevékenység folyik most a területen, a dombok vajon a közelgő építkezés előkészítését jelzik-e?

„A földhalmok még nem a mi építkezésünkhöz kapcsolódnak. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) építkezésén kitermelt földet tárolják átmenetileg itt, mi csak helyet biztosítunk ehhez”, mondta Árvai Zsuzsa.

Az NKE a Ludovika-kert Illés utca és Korányi utca határolta részén építkezik. Itt írtunk róla mi is:

Az NKE beruházás munkálatai csúsznak, „addig tárolják nálunk, míg el nem készülnek, majd a föld visszakerül az eredeti helyére; így nem kellett messzire szállítaniuk”.

Ami pedig a saját beruházásukat illeti, az egyelőre az építési engedély elbírálási szakaszában tart, ezért még semmilyen építési munkába nem kezdhettek bele, mondta Árvai Zsuzsa.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.