Íme, az elfogadott lakossági javaslatok

2021. szeptember 20.

Fekvőrendőrök, lugasok – ilyen lesz a megújuló Práter és Tömő utca

2022-ben felújítják a Práter utca Futó és Szigony utca közti szakaszát, illetve a Tömő utca Leonardo és Szigony utca közti részét. 17 nap állt a lakosság rendelkezésére, hogy ötleteket dobjanak be, és véleményezzék a tervezeteket, és 345-en éltek is a lehetőséggel, így segítségükkel elkészültek az új utcaszakaszok tervei.

Pontosan követni lehet, hogy milyen lakói felvetések és kifogások érkeztek, és ezek közül melyek tudtak bekerülni a tervezési folyamatba, illetve a felmerülő kérdéseket is megválaszolták a tervezők. A tervezési folyamatról, felmerült kérdésekről, problémákról már korábban írunk itt. 

A még a véleményezés előtt készült bemutató videó és látványterv itt érhető el, ezekre a tervekre reagálhattak a lakók. A beruházás elsődleges céljai a gyalogos és kerékpáros közlekedés javítása, biztonságosabbá tétele, a csomópontok akadálymentesítése, az érintett szakaszok fásítása volt, emellett több rakodóhely létrehozása az utcaszakaszokon üzemelő vállalkozások számára. 

Több parkolóhelyet, ugyanakkor több növényt 

A kitöltők jelentős része szeretne több zöldet, fákat, bokrokat az utcákra, de szintén nem elhanyagolható százalék aggódik a parkolóhelyek megszűnésén, és inkább abból szeretne többet. Sokan jelezték, hogy szemeteseket és ülőhelyeket is szívesen látnának a járdákon. 

Lehetett konkrét javaslatot is tenni, ezeket három kategóriába osztotta a szakmai zsűri (Rádai Dániel városfejlesztésért felelős alpolgármester, Barta Ferenc főépítész, Sárkány Csilla, a Rév8 vezérigazgatója, Csete Zoltán, a Rév8 műszaki igazgatója, Nagyunyomi-Sényi Anna településfejlesztési mérnök, Péterffy Márton településfejlesztési mérnök, Lukács Máté projektmenedzser, Győrfi Dániel építész): vagy befogadták, vagy megfontolták, de technikai, illetve egyéb okok miatt elutasították, a két utcaszakaszhoz nem kapcsolódó észrevételeket pedig külön kezelték, a felmerülő problémákra igyekeztek más módon megoldást találni. 

Az összes beérkezett javaslatot itt lehet megnézni, ezek közül csak a jelentősebbeket emeljük ki: 

Forgalomkorlátozás, hűsítő növények

Többen kértek 30 km/h-ás sebességkorlátozást az érintett szakaszokon, az önkormányzat tervei szerint ez meg fog valósulni, emellett fekvőrendőrök fogják támogatni a sebesség betartását. 

Felmerült, hogy a fákon kívül más növényekkel, zöld fallal lehetne hűsíteni az utca levegőjét, ezt szintén belevették a tervekbe, és lugasokat fognak létrehozni. A konténeres fákat nem tartja szakmailag jónak a tervező, ezért kizárólag talajkapcsolatos fákat fognak ültetni. 

Kifogásolták a lakók a terveken, hogy sok tereptárgyat tettek a járdára, például kandelábereket, ezeket a parkolósávban fogják elhelyezni az akadálymentesítés érdekében. 

Mivel tervben van mikromobilitási pontok létrehozása, ezért többen kérték, hogy ezeket már most kalkulálják bele az utcaképbe – így lesz, a biciklitárolók egy része már ezen elv szerint fog épülni eleve. A Mol Bubival is egyeztetnek, hogy telepítsenek ide egy új állomást. 

Visszadobott javaslatok

Az elutasított javaslatok között volt a motorkerékpár parkoló ötlete, a haladási irány megfordítása egy szakaszon, hogy vegyék ki a tervből a két irányba való kerékpározhatóságot, az összes parkolóhely megszüntetésére irányuló javaslat, és az is, hogy a tervben szereplőnél több parkolóhelyet alakítsanak ki.

Bár utóbbit elég sokan szeretnék, az önkormányzat és a felújtást lebonyolító Rév8 Zrt. kitart amellett, hogy akadálymentesíteni és igazságosan újra felosztani szeretnék a köztereinket, de ez csak úgy valósulhat meg, ha az eddig abszolút első helyen kezelt autóktól visszaveszünk bizonyos területeket, és a gyalogosoknak és bicikliseknek adjuk őket. 

„A megoldás a kényelmetlenül zsúfolt utcai parkolóhelyek megtartása helyett

az, hogy megfelelő szabályozással és árazással elérjük, hogy csak az használja az utcai parkolókat, akinek a meglévő mélygarázsi kapacitás és a megosztott autók használata

nem opció. Erről szól a kerületi parkolási koncepció is, aminek az idei bevezetése jogszabályi korlátok miatt nem valósult meg” – írják válaszul. Felmerült ötletként, hogy létrehozhatnának parkolókat csak kerületi lakosoknak, ez egyelőre jogszabályi keretek miatt nem valósulhat meg, de amint erre jogi lehetőség lesz, előveszik a javaslatot.

Címkép: Rév8

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.