Divat lett mostanában ajándékozni a képviselő-testületi üléseken – Kecskeméti László először adott, majd kapott csomagokat, a Parlamentben meg füstgyertyázás volt. Egyre láthatóbbá, Facebook-kompatibilisebbé válik a politika. Mi erről a véleménye?

Igen, ezt helyi és országos szinten is látni. Bizonyos szempontból ez természetes, de a politikai színház vagy cirkusz egyben válságjelenség is. Most mindezt egyszerre látjuk az ellenzéki és a kormánypárti oldalon. Korábban is tapasztaltunk már ilyet, de most más a válság természete és a mélysége. Mindannyian egyre jobban érzékeljük a romlást az állami közszolgáltatásokban, 

A mindennapi élet szempontjából fontos területekről vonul ki a közhatalom: ezt érzékeljük a közbiztonság, az egészségügy, oktatás, szociális szféra területén, és egyre több ember életét határozza meg a lakhatási válság és a megélhetési válság. Ezt most már nem lehet propagandával elfedni.

Én a rendszerváltás idején voltam fiatal, akkor éreztem azt, hogy az egész rendszer recseg-ropog, s hogy sokkal durvább lett az emberek közötti kommunikáció – bár az akkori durvaságot most nagyon finom úri modornak gondolnánk. Ma pöccre és elképesztő indulattal indul mindenki, ha más politikai véleménnyel találkozik. A harag, az egymás iránti düh, az uszítás lett a politika legfontosabb üzemanyaga, és ezt a társadalmi hangulatot folyamatosan szítja a kormányzat, s maga a miniszterelnök is.

Ezt mutatják a Tisza aktivistáit ért köztéri atrocitások is: nem szervezettek ezek, hanem többnyire nehéz helyzetben lévő és élő emberek indulatkitörései. Korábban, egy jobb gazdasági helyzetben osztogatással vagy egy újabb ellenség kijelölésével lehetett kontrollálni a gyűlöletet és haragot, amivel össze lehetett tartani a tábort és a szavazóbázist. Azt hiszem, hogy ennek vége, fordulóponthoz értünk.

Korábban azt mondta, szeret az emberek között jönni-menni, beszélgetni velük, és azokkal is, akik nem Pikó-szavazók. Ez most is így van? És ha igen, ők mit mondanak, mi a visszajelzésük akár a kerületről, akár az országról?

Amikor ilyen szélsőséges szociális, társadalmi és politikai feszültségek osztják meg a társadalmat, akkor érezhetően csökken az eltérő csoportok közötti kommunikáció igénye. Azt tapasztalom, hogy az első ciklus második feléhez képest kevesebb beszélgetési lehetőség nyílik az utcán. Sokkal több az interakció, rám köszönnek, rám mosolyognak, megismernek, de komoly beszélgetésre kevesebben állítanak meg azok közül, akik kritikusak velem vagy az önkormányzattal, vagy más politikában hisznek.

A választás környékén sok emberrel beszéltem, akik azt mondták, hogy tulajdonképpen nem értenek velem egyet egy csomó mindenben, de szerintük nem rossz, amit csinálunk, és azt külön értékelték, hogy normális a közhangulat Józsefvárosban. Sokan mondták, hogy igazából nem rám kellene szavazniuk, de mégis rám fognak, mert ami a kerületben történik, szerintük is jó irány alapvetően.

Most visszahúzódnak az emberek. Sajnálom ezt, mert nagyon fontos a munkámhoz a kritikus visszajelzés is. 

Két hete volt hétvégén a Jámbor András-féle kampánynyitány, ahol beszédet is mondott. A legnagyobb kérdés ott nyilvánvalóan az, hogy mi lesz a Tiszával, lesz-e megegyezés Jámborról. Erről mit gondol, vagy mit tud?

Én ebben a kérdésben a magam erkölcse szerint döntök, ami most nagyon egyértelmű útmutatást ad. Az országnak változásra van szüksége. A Tisza képes ezt elérni. Őszintén drukkolok, hogy a kormányváltás megtörténjen, ugyanakkor értem sokak fenntartását az ellenzéki oldalon is Magyar Péterrel vagy a Tisza Párttal kapcsolatban. 

Ő egy potens kihívó, komoly munkával vált azzá, és rengeteg munkát tesz abba, hogy az maradjon. Igazi politikai tehetség, aki Orbán egyszemélyi kihívójává vált, s képesnek is mutatkozik arra, hogy leváltsa az eddigi NER-t. Ez az, ami szerintem minden más szempontot fölülír.

Két dolgot ígér: az egyik a kormányváltás, a másik a nemzet politikai egyesítése. Azt mondja, mindegy, hogy jobbról, balról jössz, az a lényeg, hogy mit akarsz, hogy ezt az országot akarod másokkal közös hazádnak. Ez az, ami igazán vonzó sokak számára: úgy ígér kormányváltást, hogy megszüntetné az országot megbénító hideg polgárháborút. Nagyon sok embernek van már elege ebből

De helyben mást mutat az erkölcsi iránytűm. Én nem szeretek politikai érdekből barátságokat, szövetségeket felmondani. Mi 2019-ben elkezdtünk Józsefvárosban egy politikai közösségépítést, és ez elég jól halad. Az elmúlt öt évben volt három győztes választásunk, és két EP-választás, ahol szintén az ellenzéki tömb nyert. Komolyan gondolom, hogy Jámbor András olyan képviselő, amilyenből szeretnék ennek az országnak még 105-öt. Mert ott él, ahol a választói vannak, nem megismerkedik a problémáikkal, hanem átéli azokat, rengeteget dolgozik, tisztességes, jó ügyekbe áll bele. 

A politikusok legjava szolgálja az őket megválasztókat és nem uraskodik fölöttük. Jámbor András egy klasszikus, jó értelemben vett politikai szolgáló ember, amit én rettenetesen tisztelek. Nem látok olyan érvet, ami miatt egy ilyen jó képviselőt, a mi képviselőnket le kellene váltanom magamban bármelyik nagyon potens politikai erő ismeretlen képviselőjére.

Szerintem meg kell találnia a Tiszának a megoldást arra a feladványra, hogy biztos legyen a kormányváltás, de ne veszítsük el azokat a politikusokat, akik már akkor legyőzték a Fideszt, amikor a Tisza még gondolat sem volt, és ráadásul a helyi közösségből jönnek, a helyi embereket képviselik. Nincsenek olyan nagyon sokan. 

Korábban azt mondta, az új ciklusban megalakult Fővárosi Közgyűlés nem lesz fenntartható, és nem fog tudni működni. Valahogy azért működik, de úgy tűnik, a szimbolikus politizálás meg erőfitogtatás mentén dőlnek el dolgok. Nagyon kaotikus az összkép. Ez nyilván nem segíti a főváros működését és a kerületek és a főváros együttműködését sem. Hogy látja a kialakult helyzetet és hogyan tapasztalja, ez bizonytalanságot hoz a kerületbe, vagy meg lehet találni az egyensúlyokat?

Amikor legutóbb beszélgettünk, azt mondtam, fönnáll a veszélye annak, hogy nem lesz eléggé bölcs a Fővárosi Közgyűlésbe bekerült új politikai csapatok összessége ahhoz, hogy érdemben működtessék a fővárost, és lehet, hogy a működésképtelenség előrehozott választáshoz fog vezetni. 

Szerintem ez félig beigazolódott. Nem látom a mindent elsöprő városvezetői bölcsességet a közgyűlés működésében, viszont látom azt a racionális számítást, hogy az ismeretlen végkifejletű hazardírozás helyett még az is jobb, ha megtartják a közgyűlést egy politikai ringnek, amiben egymást pofozhatják. Sok öncélú konfliktust látok, sokszor szégyenletesen alacsony színvonalú

és a külső szemlélő számára olykor teljesen érthetetlen, mi történik ott és milyen érdekek mentén. 

A főváros vezetésében nem érzek ellenséges szándékokat Józsefvárossal kapcsolatban, de nem érzek igazán komoly konstruktív szándékokat sem. Vannak nagy önkormányzati projektek, amelyekbe bevonódunk, de kicsit nehézkesen, nyögvenyelősen. Ilyen például a Nagykörút, vagy a Rákóczi út felújítása. Korábban a főváros és az érintett kerületek vezetőinek egyeztetése után közös projektek és elképzelések alakultak ki. Most  úgy látom, megy előre a főváros vagy a főpolgármester, akarnak jó dolgokat csinálni, és majd a végén közösen megpróbáljuk aláigazítani a valóságot. Mit jelent ez? 

Józsefvárosnak sok jó terve van kerületi közterület-fejlesztésekre, de az biztos, hogy a Nagykörút nincs az első tízben. Most talán először mondom ki, nem az a legfontosabb, hogy a körúton a járdákat újra térkövezzük 2 milliárdért. El fog indulni egy fővárosi fejlesztés a körúton, és ha a szomszédos kerületek felújítják a körúti járdáikat, akkor nyilván mi sem maradhatunk ki belőle. Az ember nyugtatja magát, hogy ez is biztosan jó lesz, tetszeni fog a kerület lakosainak. De ha fővárosi érdekként gondolkozunk róla, akkor máshogy kellene finanszírozni és másképp kellett volna már elkezdeni is. 

Emellé rakjuk oda a mindennapok valóságát is: a főváros, sokszor önhibáján kívül, de nem tudja megfelelően ellátni a feladatait például a köztisztaság területén, és rászorul a kerületi önkormányzatok segítségére. A Népszínház utca, a Baross utca vagy akár a körút takarítása fővárosi feladat, és ha nem megy, akkor a józsefvárosiak érdekében is fontos, hogy amennyire lehet, besegítsünk, de az erre fordított pénz és energia hiányozni fog nekünk szintén fontos kerületi ügyek rendezésében. 

Van a kerületek között információcsere vagy valamiféle együttműködés?

Vannak olyan területek, ahol ez alacsonyan csüngő gyümölcs. Például az, hogy a VIII. és a IX. kerület az egészségügyi alapellátásban egymáshoz igazítsa a kínálatait és közös ajánlatot tegyen a két kerület lakosainak, szerintem teljesen természetes. Baranyi Krisztinával régóta beszélünk erről, és most el is kezdjük megvalósítani. 

Biztos, hogy értelmes dolog lenne számos területen együttműködni a közszolgáltatások területén, de az az igazság, nagyon esetleges, hogy a kerületek miben tudnak egymással kooperálni. Nincs kialakult kultúrája ennek.

Sokat beszélgetünk egymással, sok ötletet, sok tudást osztunk meg egymással, de nagyon eltérő adottságokkal rendelkezünk, nagyon másfajta problémákkal. Soproni Tamás polgármester úrral nagyon jó a viszonyom, jól tudnánk együttműködni, de Terézváros sokkal kisebb nálunk és sokkal gazdagabb. Józsefváros a maga speciális szociális jellegzetességeivel alig kompatibilis valakivel, ide azért gyakran nagyon más, egyedi megoldások kellenek. 

Az Airbnb-szabályozás például nálunk kevésbé volt akut probléma, mint a VI. kerületben, és az is sokat számít, hogy a rövid távú lakáskiadásból bejövő bevételek fedezik tulajdonképpen a kiterjedt józsefvárosi szociális támogatásokat. Magyarán nem tudunk lemondani erről a bevételről, mert akkor egyszerűen máshonnan kellene elvenni a pénzt.

Ráadásul a kerületi politikák sem nagyon illeszkednek egymáshoz. Ugyanaz a párt a VIII. kerületben, a IX.-ben, a VII.-ben és a VI.-ban akár

Így nagyon nehéz kialakítani a kerületek közötti együttműködést. 

Hogyan lehetséges, hogy ugyanarról mást gondolnak? Más az elvárás?

A szakpolitikai kérdések a helyi politikai vitákban átértelmeződnek, sokszor nem a szakmai szempontok, hanem a politikai érdek, bátorság, vagy a polgármesterhez való viszony határozza meg, hogy ki mit mond. Ha A párt ezt mondja, akkor a B-nek mást kell mondania. Ezek sokszor nagyon-nagyon egyszerű képletek. 

Úgy tűnik, hogy a költségvetés, amit márciusban fogadott el a képviselő-testület, folytatja az előző évek gyakorlatát, prioritásait. Mi az, amiben mégis eltér valamennyire? Látjuk, hogy bérlakás-felújításra jut a legtöbb forrás.

Így van, de hát arra is kell a legtöbb. Szeretném, ha 2026-ig elérnénk a 250 felújított lakást, szeretném, ha 50 házban lenne jelentős felújítás. Ez elég szép és nagy vállalás. Az önkormányzat alapvetően a rábízott feladatok végrehajtója. Az, hogy a ránk bízott vagyont megtartsuk és fejlesszük, hogy enyhítsük az egyik legnagyobb társadalmi problémát, a lakhatási válságot, szerintem minden előtt álló feladat. És mivel ez a legköltségesebb, ezért erre szánunk a legtöbbet.

Jó lenne, ha a társasházak támogatása is elérné legalább a harmadát annak a pénznek, amit önkormányzati házakra, bérlakásállományra, azaz önkormányzati vagyonra fordítunk – én jobb szeretném, ha legalább a 40-50 százalék felé tudna nőni ez az arány.

Nem leszünk abban a helyzetben sajnos, hogy ne vennének el folyamatosan forrásokat tőlünk. Csupán önmagában az a technikai jellegű döntés, hogy a saját kerületi folyószámla helyett a Magyar Államkincstárnál kell tartanunk a pénzünket, nekünk éves szinten 4-500 millió forintnyi bevételkiesést eredményez. Abból sok lakást, sok közterületet tudnánk felújítani, fejleszthetnénk a rendőrség támogatását, szóval az nagyon sok hiányzó pénz lesz, az egész ciklusban 2-2,5 milliárd forint.

Mindig elmondom, hogy igazából az önkormányzat költségvetésének, ennek az 50 milliárd forintnak a 90 százaléka kötött, nem tudjuk másra elkölteni, mint kötelező feladatokra. A nagyon jó években van körülbelül 10 százaléknyi összeg arra, hogy az önként vállalt feladatokat el tudjuk látni. Mivel előző évről hozunk át feladatokat, ezért egy-egy évben 2-3 milliárd forintnál többet nem fogunk tudni költeni önként vállalt feladatokra. Önkormányzati léptékben ez a szükségletekhez képest nagyon kevés pénz. Mondok egy példát, hogy

– van a Bezerédj utcában egy régi társasház, rettenetes állapotban van, a tetőszerkezetének a cseréje pont ennyit vinne el.

Próbáljuk tartani magunkat az előző ciklusban meghatározott célokhoz, tehát felújítjuk az intézményeinket, fontos a Gyerekbarát Önkormányzat program folytatása, ahogy az is, hogy támogató önkormányzat maradjunk, tehát fejlesszük a szociális támogatásokat, mert nagy szükség van erre. De fontos a biztonságos Józsefváros megőrzése is, tehát továbbra is mi leszünk az az önkormányzat, ami a legtöbb forrást biztosítja a fővárosban a rendőrségnek a munkájuk támogatására.

Ha a konkrét költségvetéstől ellépünk, akkor az egész ciklusra nézve a célom kettős. Az egyik, hogy miközben folytatjuk a kerület fejlesztését, a saját munkánk minőségének fejlesztése is előtérbe kerüljön. Sokkal szolgáltatóbb és ügyfélbarátabb önkormányzatot szeretnénk. Lesz egy új lakhatási ügyfélszolgálatunk, elindul a Lakótér program, tehát sok ponton szeretnénk kapcsolódni a kerület lakosaihoz, segítséget adni nekik olyan módon, ahogy azt egyébként egy normális országban elvárhatnák. 

Ez egyben jelenti azt is, hogy komoly vállalati és önkormányzati kultúraváltás, szemléletváltás is szükséges. Ez lesz talán a legnehezebb. Egy kerületi közteret felújítani két-három év a tervezéstől kezdve, de hogy képesek legyünk más módon kezelni a problémákat, másképp kommunikálni a kerület lakosaival, ennek eléréséhez sokkal több idő kell. 

És sokkal több idő kell ahhoz is, hogy pozitív változásokat érjünk el abban, hogyan gondolnak az itt élők az otthonukra, milyen a kerülethez fűződő viszonyuk, milyen az ő Józsefváros-képük. Ez nagy, de szép feladat, amit ebben a ciklusban elindítunk. Szerintem mindenki tudja, mindenki érzi, hogy Józsefváros valamiért

Kimondom: iszonyatosan büszkék lehetnek erre a kerületre, a lakhelyükre, az otthonukra. 

Ma még nem feltétlenül azok, elismerem, de amikor fiatalokkal beszélgetek, ők elég sok szempontot fel tudnak sorolni, hogy miért jönnek, miért költöznek ide. Jó lenne, ha mindebből kialakulna egy olyan lokális öntudat, ami pozitív módon hat vissza az itt élő emberek életére. Mert ha büszke vagyok a lakhelyemre, az otthonomra, az elképesztően erős energiákat tud megmozgatni. Az első öt évben ebben sokat léptünk előre, és jó lenne, ha a kultúra, a közösségszervezés eszközeivel nemcsak a fejlesztésekre tudnánk rámutatni, hanem arra is, hogy a józsefvárosiak büszkék arra, hogy józsefvárosiak.

Erre lesz egy nagyszerű alkalmunk is, 2027-ben 250 éves lesz Józsefváros. Közösen fogjuk ünnepelni úgy, hogy ha lehet, minden józsefvárosinak személyes élményévé váljon, és ne csak oly módon, hogy el tudnak menni egy gigakoncertre. Olyan közösségi élményeket szeretnénk számukra nyújtani, amiben átélik azt, hogy mit jelent ebben a kerületben, ebben a szomszédságban, ebben a társadalmi miliőben élni, ami páratlan és nagyon szerethető.

Hogy látja, milyen most a kerület megítélése? Vannak, akik még mindig gettóként tekintenek erre a városrészre.

Sok minden miatt kapok pozitív visszajelzést a kerülettel kapcsolatban, hogy itt azért izgalmas dolgok történnek: Déri Miksa utcai felújítás, parkolási reform, vagy akár, hogy kint van a Mindenki Önkormányzata molinó a polgármesteri hivatal kapuja felett.

Itt tényleg másképp működnek a dolgok, és egy kicsit másképp viselkedik a hatalom, a közhatalom is, mint másutt. Éppen Jámbor András kampánynyitóján beszéltem arról, hogy sokaknak van elege már abból,

Sok szempontból lehet bennünket kritizálni,  de ezzel biztosan nem. Mi nem uraskodunk, nem hatalmaskodunk itt, és nem is úgy viselkedünk, mint az országot irányítók. 

Sok jó dolog történt. A Rádai alpolgármester által menedzselt városfejlesztéseknek például nagyon jó a visszhangja. Ha valaki nem azt nézi, hogy milyen politikai vezetésű az önkormányzat, hanem amit az utcán lát, amit az önkormányzat tesz az itt élőkért, akkor szerintem azt mondja, a Nyolcker jó hely, vagy legalábbis egyre jobb. 

Sokat számít, hogy a fiatalok mit gondolnak. Ahogy a civil szervezetek, a kulturális egyesületek idejönnek és jól érzik magukat nálunk, úgy egyre több fiatal költözik be a kerületbe. Mindig meglep, amikor a legnehezebb környékeken találkozom ilyen fiatalokkal, és mondják, hogy nincs itt semmi gond. Zajlik az élet, kicsit hangosabb, kicsit karcosabb, kicsit más, de Józsefváros egyre inkább életkezdeti lakhelyévé vált a fiataloknak, egyre többen választják első albérletnek, első lakásnak, megszületnek a gyerekek, és aztán lehet, hogy továbbmennek, ha jobban állnak majd.

Mi meg azért fogunk dolgozni,, hogy ne menjenek tovább, hanem találjanak nálunk végleg otthonra. Az óvodaprogram és a fejlesztések arról szólnak, hogy ez egy élhető és normális kerület legyen, ahol megéri otthont teremteni.

Azért vannak megoldandó problémák, olyanok is, amik, úgy tűnik, súlyosbodnak. A droghelyzet az önkormányzat, az ellenzék és a kormány szerint is rosszabb, mint volt. Mit lehet tenni önkormányzati szinten? Van-e erre forrás, és hogyan lehet kapcsolódni a kormány nagyon karakteres és éles drogellenes kampányához?

A kormánynak nem kampányolnia kéne, hanem gyökeresen változtatni a jelenlegi helyzetet előidéző drogpolitikáján. Szerintem minden józsefvárosi érzi, hogy megváltozott a helyzet 1-1,5 éve, s nemcsak itt, hanem mindenhol az országban: nagyon sok jelzés futott be társasházakból és máshonnan, ahol terjesztettek, fogyasztottak, árultak drogot.

Megértők voltunk a rendőrség álláspontjával, amely eddig az volt, hogy a nagy elosztó hálózatokat akarják lekapcsolni és nem a kicsikkel foglalkoznak. Csak hát a kicsik okozzák a legnagyobb gondot, akik fogyasztanak és beállnak, agresszívak – nem a nagy drogelosztó maffiózók mennek be a társasházak lépcsőházaiba, nem ők okoznak ott galibát.

Ezek az esetek látványosan megugrottak az elmúlt időszakban?

Igen. Voltak nagyon forró pontok, mint a Blaha Lujza tér környéke, és az is látszott, hogy általánossá vált a jelenség. Magam tapasztaltam, még a Tisztviselőtelepen is. 

Nagyon remélem, hogy ebben változik a rendőrség gyakorlata. A józsefvárosi polgárok számára azok a fogyasztók az elviselhetetlenek, akik egyben árulnak is. Ha egy társasházba beköltöznek, ott szétverik a közösséget. Voltak olyan önkormányzati házak, ahonnan ki kellett lakoltatnunk ilyen embereket.

Tehát a kínálatcsökkentés terén, ami egy normális drogpolitika egyik lába, nagyobb elhivatottságot, teljesítményt várunk a rendőrségtől, és őszintén szólva azt is, ha már Józsefváros a fővárosban a legnagyobb költségvetési összeggel támogatja a rendőrség munkáját, akkor azért kapjunk valamivel többet. Az azért nem az álom kategóriája, hogy mondjuk legyen egy vagy két rendőrjárőr rendszeresen Józsefváros legnehezebb részein, a II. János Pál pápa téren, a Népszínház utcában, tehát ott, ahol a legnagyobb gondok vannak.

Ez nem ad lehetőséget a kapcsolódásra akár a IX. kerülettel? Mert mondjuk a Népliget környékéről átszivároghat a probléma a VIII. kerületi részre.

Ez fővárosi szintű probléma, mert a drogterjesztés és -fogyasztás, a közterületen megjelenő szerhasználat és a hozzá kapcsolódó összes negatív jelenség úgy működik, mint egy közlekedőedény. A rendőrség kimegy a II. János Pál pápa térre, rendet csinál, de két óra múlva tele van velük a Népliget, majd ott is rendet csinálnak, ám nemsokára a Blahán jelenik meg a probléma. 

Miközben ez a rendőrségtől sokkal nagyobb erőfeszítést igényel, addig a helyzet gyökerét a kormány még mindig nem akarja megoldani. Mert mindez a szociális válság következménye. Rengetegen fordulnak tiltott vagy nem tiltott szerekhez, hiszen az alkoholizmus is rettenetesen fölpörgött.

A jó drogpolitikához kell az ártalomcsökkentés is és kell a tájékoztatás is, hogy a gyerekeink tudják, milyen veszélyek leselkednek rájuk, és ki kell alakítani a megfelelő támogató közhangulatot is egy ilyen drogpolitikához. Nagyon sok ember van rettenetesen nehéz helyzetben, segítségre szorulnak, és azt nem lehet mondani, hogy mindenkit csukjunk be. Egy okos politika nem gondolná, hogy mindent el lehet érni jogszabállyal meg rendőrrel.

Most olvastam és teljesen megdöbbentem, hogy növekedett a tripperesek száma, de még őket is fölülmúlja a szifiliszeseké. Eközben pedig gyakorlatilag megszűnt a szexuális edukáció minden elérhető formája, hát csodálkozunk? Amikor fölvetem, hogy talán Józsefváros ne csak azzal büszkélkedjen, hogy ingyenes egészségügyibetét-automatát tartunk fenn három helyen, hanem mondjuk azzal is, ha óvszerautomaták lennének középiskolákban, és ezt az önkormányzat támogatná, akkor engem

mert ilyet nem lehet csinálni. De olyan politikát bezzeg lehet csinálni, aminek az eredménye az, hogy nemi betegek a gyerekek, hogy gyerekek szülnek gyerekeket, hogy tönkremennek családok. Ugyanezt látjuk a drogpolitikában is.

A mai drogválságot integrált módon lehet kezelni, úgy, hogy több ponton avatkozunk be. Tájékoztatunk, ártalmat csökkentünk, kezeljük a betegeket, és közben üldözzük azokat, akiket kell. Szerintem most a kormány csak az utóbbira fordít energiát úgy, hogy közben leépítették a rendőrséget. 

Mi Józsefvárosban hiszünk abban, hogy sokfajta módon kell ezzel a problémával foglalkoznunk, és ezt meg is tesszük a kerületi gyerekek és családok érdekében amíg lehet, és törvénnyel be nem tiltják.

Szabálysértésből bűncselekménnyé válik a szintetikus drogok használata is a törvényjavaslat szerint, ez új hír.

Ez megint egy lépés afelé, hogy olyanokból legyenek bűnözők, olyanoknak legyen priusza, akik lehet, csak belekeveredtek ebbe a dologba. 

Várható akkor, hogy az önkormányzat valamilyen módon részt vesz a fiatalok tájékoztatásában?

Készül egy drogstratégia, újraalakítottuk a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot nagyon jó szakemberekkel, megnyertük Sárosi Pétert, aki szerintem ennek a témának az egyik legjobb szakértője Magyarországon. Dolgozunk, és várjuk, hogy az áprilisra beérkezett nagy szigornak mi lesz az eredménye. Ha kapunk lehetőséget arra, hogy jó dolgokat tegyünk, akkor jó dolgokat fogunk tenni. 

És nyilván most mindjárt megkérdezik, akkor lesz tűcsereprogram meg belövőszoba is? Nem. Ezt 2013-ban Ferencz Orsolya még nagyon szerette volna, majd utána ők váltottak és olyan intenzív kampánnyal lehetetlenítették el az ártalomcsökkentésnek ezt a két eszközét, amivel demokratikus politikus most nem tud mit kezdeni.

Nekem demokratikus politikusként figyelembe kell vennem azt, hogy a többség mit akar, én pedig figyelembe veszem, hogy Józsefvárosban nem akarnak sem tűcsereprogramot, sem belövőszobákat. Van még ezer más eszköz, amivel javítani lehet a droghelyzeten, lehet ártalmat csökkenteni, lehet felvilágosítást nyújtani. Amíg nem teszik lehetetlenné, addig mi meg fogjuk tenni mindazt, ami a feladatunk ezen a téren.

A képviselő-testület új SZMSZ szerint működik. Egyrészt nagyon gyorsan, meg flottul megy a dolog, de mindig kevésnek tűnik az az idő, ami hozzászólásra adott. Ez jó döntés volt? 

Nagyon kíváncsi voltam arra, mennyire fognak élni azzal a lehetőséggel, hogy napirend előtt lehet politikai vitát folytatni. Már beszéltem a két frakcióval, és tervezzük, hogy bővíteni fogjuk a lehetőségeket, mert egy kicsit buta dolog, hogy lő egyet a helyi kormánypárti frakció, lő egyet a helyi ellenzéki frakció, majd lő egyet a polgármester, a polgármester lövése mondjuk talál egyet, és nem lehet rá reagálni. Ez nem marad így. 

Szerintem a kérdések jöhetnének még be, mondjuk minden frakciótagnak van egy kérdése és van felszólalása. Egyelőre nem látom azt, hogy benne maradt bárkiben is mondandó. 

Érdekes látni, hogy ha a képviselők az adott napirenddel foglalkoznak, akkor sokkal kevésbé tudnak olyat mondani, amire a másik ugrana. Ha az óvodai díjak kérdésénél is az orosz–ukrán háború és a Soros-hálózat, vagy az oligarchák jönnek elő, akkor biztos, hogy abból komoly politikai vita lesz. 

A ciklusnyitó képviselő-testületi beszédemben ugyan meghirdettem az „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”-elvének az alkalmazását, de úgy látom, erre ritkán van szükség. Örömmel látom, hogy mind a két frakcióban van igény arra, hogy rendezettek legyenek a kapcsolataik egymással. Minden egyes képviselő-testületi ülés előtt van közöttük egyeztetés, a nagyobb döntések előtt a Fidesz természetesen kap tájékoztatást, és ha kell, akkor külön is le tudnak ülni egymással.  

Gyorsabban, flottabbul is mennek az ülések. Én olyanra nem emlékszem, hogy azelőtt 11 óra előtt befejeződött volna egy képviselő-testületi ülés – most ezt is elértük. Ez az új csúcs ahhoz képest, hogy az első ciklusban volt 20 óra fölötti képviselő-testületi ülésünk is. 

Összefügghet ez a pozitív változás azzal is, hogy mindenkinél máshová helyeződött a politikai hangsúly. Szerintem jelenleg a Fidesznek nem a kerületi ügyek jelentik a legfontosabb problémát. Az engem támogató ellenzéki képviselőinknek gondolatait vagy politikai jövőképét sem az határozza már meg elsősorban, hogy mi van az országos politika ellenzéki térfelén. Nagyon másképp viselkednek a mostani testület többségi képviselői, látom rajtuk, hogy az az elsődleges ambíciójuk, hogyan tudnak helyben még jobb képviselők lenni. Nagyon sok terepmunkát látok és sok ügyet, amelyet felkarolnak. 

Minden reggelt azzal kezdek, hogy átolvasom a képviselők e-mailjeit, hogy éppen hol, mikor, milyen problémát szeretnének megoldani. Ez szerintem nagyszerű. 2028-ban majd megint nagy változás lesz, egy évvel leszünk az önkormányzati választások előtt, szerintem vissza fognak térni a „régi szép idők”, hatalmas viták lesznek, egymás felé ökölrázás és fogaknak csikorgatása, de ez természetes. Addig viszont remélem marad a nyugodt munka.

Adjonisten, fogadjisten – a választások előtti fideszes machinációkra válaszul, ha jól emlékszem, nem kaphatták meg azokat a pozíciókat a kerületi cégekben, amiket szokások szerint megkaphattak volna. Kijöttek a büntetésből?

Szerintem túlléptünk ezen a problémán. Azt még nem tudjuk, hogy a Fidesznek marad-e hat képviselője. Most öten vannak, mert Kecskeméti úr kilépett a Fideszből, vagy a Fidesz lépett ki belőle, nehéz eldönteni. És nem látom azt az okot, ami miatt ne lenne új időközi választás, most nem tudható, hogy mik lesznek majd utána az arányok.

Kecskeméti László méltatlansági ügye miatt?

Pontosan. 

De még egyszer: most nincs nagyon miért „fogadjistenezni”. Az akkor egy nagyon fontos jelzés volt, mindenki értett belőle. Ha baj van, kétféleképpen kezelhetjük: konfliktust csinálunk belőle vagy a problémát oldjuk meg. A fogadjistenezés azt üzente, hogy ha kell, a konfliktust is keményen vállaljuk, de ha benne vagytok, nézzük a problémákat inkább. A politikában a konfliktus látszólag mindig hasznos dolog, de a helyi politikában azért a hasznosabb mégiscsak az, ha nem a politikai konfliktusokkal „etetjük” a józsefvárosiakat, hanem

De akkor úgy tűnik, mindenki konstruktívan áll ehhez a kérdéshez?

Sokkal konstruktívabban. Közismert, hogy nekem komoly konfliktusom, vitám volt a helyi roma kisebbségi önkormányzattal, annak korábbi vezetőjével. De nagyon látványos fordulat történt: kitört a béke, együttműködünk, közös ügyeink vannak, közösen próbálunk megoldani problémákat. Még szokatlan, de élvezem, hogy unalmasabb most a polgármesteri munkám.

A roma önkormányzattal való jó együttműködés az azt jelenti, hogy a romastratégiába is beleszállnak valahogy?

Nagyon remélem. Mindig azt gondoltam, hogy a kerületi és a kisebbségi önkormányzatnak kötelessége együttműködni. Nagyon sajnáltam, hogy nem lehetett azon az elven, ahogy akkor az akkori elnök szerette volna – én azt nem akartam és nem is volt rá felhatalmazásom. Most ez a ciklus azzal kezdődött, hogy a régi elnök, Benga Oláh Tibor úr eljött, elköszönt, én is elköszöntem tőle, kellemes nyugdíjas éveket kívántam neki. Nagyokat harcoltunk, új történetet kell kezdeni, és

Aztán majd meglátjuk, hogy ebből milyen eredmények jönnek. De például az, hogy kinyílik a roma önkormányzat székhelye, s ott helyet kaphatnak fontos programok, lesz virrasztás, hogy véleményezik a dolgainkat, ez már egy komoly előrelépés.

A kormányzati elvonások mennyire sújtják a kerületet?

Van a szolidaritási adó, amit a fejlettebb önkormányzatoktól vesznek el arra hivatkozva, hogy a kevésbé fejletteket, vagy a kevésbé jól ellátottakat ki tudják segíteni. Ez jelenleg a józsefvárosiakat sújtó sáp, mert senki nem tudja, hogy igazából valóban odajut-e a tőlünk elvont pénz, ahova kellene. Szerintünk nem. Ez a 2 milliárd 700 millió forint nagyon nagy elvonás. 

Ehhez jön még a számlavezetési elképzelés (saját számla helyett az Államkincstárnál kellene tartani az önkormányzatok pénzét), a helyi iparűzési adó lefelezése, ami szintén százmilliókban mérhető tétel lesz. És van az alapprobléma, hogy az önkormányzat kötelező feladatellátásához adott kormányzati vagy állami támogatás folyamatosan értéktelenedik, egyre kevesebbre elegendő. 

Most ez az állami normatíva csak arra elég, hogy a bölcsődét egy éven keresztül tudjuk működtetni. Minden más feladatellátás fedezetét az önkormányzat a saját pénzéből vagy bevételéből kell hogy kipótolja. Ez így nagyon-nagyon nehéz.

Sokkal óvatosabb vagyok, mint mondjuk két évvel ezelőtt. Akkor túléltük a covidot meg a válságot, volt egy viszonylag jól előkészített fejlesztési csomagunk, amit végre lehetett hajtani, és megvolt hozzá a megfelelő fedezet is, amit már nem tudtak elvenni. 

Most annyiban jobb a helyzet, hogy van gazdasági alpolgármesterünk, nagy segítség Sátly Balázs munkája, de abból a szempontból meg nehezebb, hogy nem lehetünk biztosak abban, hogy a mostani elvonásokat nem követik-e újabbak. Ráadásul van egy nagyon komoly bizonytalanság is még, ez pedig az állami kisajátításokkal érintett Diószegi utcai házak sorsa. 

Április 9-től már elvileg kaphatnánk tájékoztatást arról, hogy milyen értékbecslés alapján mennyi pénzt adnak majd ezekért az épületekért. Valamikor júliusban véglegesedik az ár, és nem tudjuk, hogy a pénz mikor érkezik. De 2026. január 31-ig meg kell oldanunk majd 130 család sorsát. Lesz, aki pénzt kér, és lesz, akiket el kell tudnunk helyezni. Nagyon szorít majd az idő, ezért fontos, hogy mikor kapjuk meg a pénzt, és főleg, hogy mennyit.

Amikor majd megérkezik a kártérítés, elkezdjük ezt a folyamatot, és nagyon reménykedem benne, ha tisztességes, fair értékbecslést kapunk a Nemzeti Vagyonkezelőtől, akkor az önkormányzat gyorsan, bár nem jó szívvel, nem boldogan, de végül meg fogja oldani ezt a feladatot. Azért nem boldogan, mert nekünk volt egy ennél sokkal jobb programunk, a DIÓ2030, amit nagyon szerettünk volna megcsinálni. Ez most a semmibe ment, és az, hogy ennyi embert ilyen lehetetlen helyzetbe hoztak, egész egyszerűen penetráns.

Látszik már, hogy a kormányzati oldalon ki a gazdája ennek a projektnek?

Nem, továbbra sem tudunk kapcsolatba kerülni ott senkivel. Bízunk az országgyűlési képviselőnkben, aki folyamatosan kérdésekkel, adatigényléssel bombázza a kormányzati oldalt.

Ha nem a politikai adok-kapok lesz a fontos, hanem hogy megoldják azoknak a józsefvárosiaknak a helyzetét, akiknek felforgatták az életét, akkor szerintem felelős kormányzati döntésekkel és tisztességes kárpótlással meg lehet oldani a családok további lakhatását. De egy bizonyos összeg alatt ez elképzelhetetlen. 

Számomra értelmezhetetlen a Diószegi utca 20. sorsa, amit érthetetlen módon nem sajátítottak ki. A 18-at igen, a 22-t igen. Elképzelhető, amikor kiköltöztetjük a szomszédos épületekből az embereket, és lebontják azokat, ott marad torzón a Diószegi utca 20., benne három lakóval? Elképzelhető az, hogy a kisajátított házakból kiköltöztetünk mindenkit, és nem állnak neki azonnal lebontani, hanem ott marad a Diószegi utca közepén egy csomó üres ingatlan? Most beszéltünk arról, milyen közbiztonsági problémákat okoz Józsefvárosban a droghelyzet, akkor ott mi lesz majd? Nemhogy garanciákat nem kapunk, de válaszokat sem. Sokszor az ember elborzad attól a felelőtlenségtől, amit a kormány oldaláról tapasztal.

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf