A világ legjobb akadémiáját akarták megépíteni

2025. december 08.

„Ha nem hibázol, nem kockáztatsz eleget”

2023 májusában adták át a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiát a 1087 Budapest, Salgótarjáni utca 5/a szám alatt, a Hidegkúti Nándor Stadion melletti területen. Az utánpótlás-nevelést társadalmi szerepvállalásnak látja Székely Zsolt, az akadémia szakmai igazgatója, akivel a fociról, hozzáállásról és mentalitásról beszélgettünk.

Nem erőnléti oldalról közelítjük meg a focit, nem háborúnak vagy harcnak tekintjük, a filozófiánk játékközpontú, indította Székely Zsolt az akadémia bemutatását. Az akadémiára 6 csapat és csapatonként 20 fő jár. Van előakadémia is, ide az U6–U13-as korosztály jár, és U14-től, 13 éves kortól felfelé vannak az akadémián. Tehát 5 évestől a felnőtt korig tud itt tanulni, edzeni valaki.

Székely edzőként kezdte a focit, imádta látni, hogy a játékosok évről évre mennyit fejlődnek, s mennyit lehet segíteni a fejlődésüket – „az MTK-nál lett a hivatásom, hogy játékosokat neveljünk”.

Többféle edzésük van: a pályán, konditermi edzések, valamint egyéni testi és szellemi képzések is. Van videóelemzés, ami taktikai képzés, dietetika, csoportos és egyéni mentáltréning is.

Még műfűből is több fajta van

Az akadémia hatalmas komplexum: a főépületben nagy előtér van, öltözők zárható szekrényekkel, tusolók, mosdók, benti és kinti tárolóhelyiségek, konditerem, szertár, és van rekreációs kezelőhelyiség, masszázshelyiség is. Sőt, van kriokabin, amivel rekreációs hidegterápia végezhető. Kint 6 füves és műfüves pálya áll rendelkezésre.

A kollégium nem épült meg, erre már nem volt elég a pályázati pénz. Van egy kis műfüves pálya, lábteniszállványok, rúgófal, ahol szabadrúgásokat lehet gyakorolni. Összesen 6 plusz 3 pálya van. De műfűből is többféle van. A sportműfű alatt van egy réteg, ami elnyeli az ütést, ez térdnek, bokának jobb. Erőnléti domb is segíti a felkészülést, az egyik oldala rendes domb, a másik oldala eltérő szintezésű lépcsőkből áll, több különböző meredekségű domb és lépcső, az Ajaxtól és a Bayern Münchentől vették ezt át.

Az ország legjobban felszerelt akadémiája

2001-ben a Sándor Károly Akadémia volt az első labdarúgó akadémia az országban, és egészen 2018-ig Agárdon üzemelt. Az a komplexum nem akadémiának épült, sokat kellett rajta alakítani. Székely Zsolt elhatározta, „ha egyszer mi építhetünk, a világ legjobb akadémiáját fogjuk megépíteni”.

A világot járva jegyzetelt, fényképezett, leste a jó példákat. Amikor pedig lehetősége lett rá, „amit lehetett, beleraktuk”. Zsolt elmondta, funkcionálisan ez az akadémia a legjobb az országban, mert tapasztalati alapon épült. „Bárki, aki a Kárpát-medencében akadémiát akar építeni és megkeres, annak segítek, ingyen adom az ötleteimet és tudásomat, hogy jó akadémiák épülhessenek akár a konkurenciának is.”

„Ha nem hibázol, nem kockáztatsz eleget”

Székely nagyon fontosnak tartja a hozzáállásukat a focihoz. Kint áll a felirat a falon: A fejlődés az eredmény!, „nem a meccseket akarjuk mindig megnyerni, az elsődleges cél, hogy fejlődjenek a gyerekek”.

Az akadémia falain olyanokat olvashatunk még, mint „ha nem hibázol, nem kockáztatsz eleget!”, Székely szerint ugyanis a hiba nem baj, a hibából tanulunk. Muszáj kockáztatni, muszáj hibázni, amitől ugyan rövid távon, átmenetileg eredménytelen, de a végén ettől leszel jobb. „Nem szidjuk le őket, ha hibáznak, hanem biztatjuk őket, hogy kísérletezzenek.” Csapatonként 5 fős stáb foglalkozik a fejlődés egyengetésével.

2001 óta működik az akadémia, 31 válogatott játékosnál tartanak, 31 játékos már bemutatkozott, tehát hivatalos válogatott meccsen pályára lépett a felnőtt A-válogatottban. De a legbüszkébbek a hozzáállásukra, ami a játék szeretetére és a fejlődésre magára koncentrál. „Nálunk az az eredmény, hogy milyen játékosok kerültek ki innen, akik profik lettek.” Az akadémiának van egy dicsőségfala, ahol mindannyiuk neve szerepel a válogatottban történt debütálás dátumának kíséretében, ez a gesztus is jelzi, hogy büszkék rájuk, és inspirációnak is kiváló a jelen akadémistái előtt.

Balogh Orsolya csapatmenedzser elmondta, az NBI-es mérkőzésekre a VIII. kerületiek kedvezményt kapnak: lakcímkártyával kedvezményes jegyeket és bérleteket vásárolhatnak. Van oktatási és szociális intézményekkel is partneri együttműködésük a kerületen belül, akiknek díjmentesen biztosítanak jegyeket. Igyekeznek jó kapcsolatot ápolni a többi kerület sportegyesületeivel is, szoktak lenni mérkőzéslátogatások, stadiontúrák, akadémiatúrák. Most rajz- és meseíró pályázatuk fut.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.