Kerényi György és Czene Gábor veteránnak számító, a romaügyeket alaposan ismerő újságírók voltak a vendégei a Romano Kher legutóbbi közéleti estjének április 28-án. A téma ezúttal egy örökzöld, a cigányok médiabeli reprezentációja volt.
Kerényi György a Roma Sajtóközpont (RSK) és a Rádió C egyik alapítója, az Amaro Drom cigány tematikájú havilap egykori főszerkesztője, valamint Czene Gábor, aki emberemlékezet óta romafelelős újságírója volt a Népszabadságnak, majd a Népszavának, eléggé hiteles források, ha arról van szó, a romák hogyan s mint jelennek meg a nyilvánosságban a rendszerváltozás óta. A beszélgetés moderátora Hídvégi Balogh Attila – aki többek között egykori MTI-s újságíróként és a Romnet portál gründolójaként vétette észre magát korábban – a rendszerváltás előtti sajtóvilág által közvetített romakép megidézésére kérte a résztvevőket. Kiderült, hogy a cigányok akkor leginkább mint a bűnügyi híradások alanyai kerültek be a hírekbe. „A bűnügyi hírekben folyamatosan jelen voltak, de még csak ezután jött el egy nagyon sarkalatos pontja a roma reprezentációnak, mégpedig Moldova György több százezer példányban elkelt könyvének, a Bűn az életnek köszönhetően,
amely a cigánybűnözés kifejezést legitimálta”
– idézte fel Kerényi György. Ez ellen akkor sok roma értelmiségi, például Daróczi Ágnes, Zsigó Jenő és Bari Károly is felszólalt, de a stigmatizáció működött. „A könyv sikere összefüggött azzal, hogy a szocialista gazdaság összeomlott, persze nem 1990 után, hanem már azelőtt is, és nagyon sok romát ekkor el is bocsájtottak a gyárakból. Ilyenkor elindul az ellenségképgyártás, a terelés,
és ahogy ezt a mai Magyarországon is láthatjuk, ez működik is.”
A helyzet lassan változott,1989-től megjelent a független, de szervezett roma közélet többek között a Phralipe feltűnésével, de csak egy 1996-os ombudsmani állásfoglalásnak köszönhetően (ekkor Kaltenbach Jenő volt az ombudsman) valósult meg az, hogy az állam már nem tarthatta nyilván származás szerint az embereket, és a bűnügyi statisztikákból eltűnt a roma szó – emlékeztetett Czene Gábor az egyik fontos mérföldkőre. Ennek Kerényi György szerint volt egy járulékos haszna is. „Az újságírók ezt félreértették és megijedtek attól, hogy mit szabad és mit nem, ami azt eredményezte, hogy lett egyfajta visszafogottság,
már nem lehetett olyan expliciten cigányozni.”
Czene Gábor azt mondja, hogy az újságírók gyakran érzik úgy, hogy a „roma” szó megemlítése segíti a történet kontextusba helyezését, de ez nem lehet automatikus. „Ez nem olyan, mint hogy valaki zöld kabátot viselt” – mondja,
hanem társadalmi jelentőséggel bíró, érzékeny információ.
A probléma akkor kezdődik, ha ez a címadás vagy narratíva egyedüli jellemzője lesz. Kerényi György szerint egy-egy sztereotípia tartós tud lenni, és ezek a média által újratermelődnek. Említette, hogy egy szerkesztő úgy fogalmazott, „egy roma történet mindig ütős, ha benne van a balhé”. Kerényi György szerint ez súlyosan torzítja a valóságot. Czene Gábor egyetértett ezzel és hozzátette, szerinte a média szűrőként működik: ha csak bizonyos típusú hírek jutnak át ezen a szűrőn, az emberek világlátása is torzul. Azt is mondja, hogy a „hallgatás” is üzenet – ha például nem jelennek meg sikeres, pozitív roma szereplők, az éppúgy eltorzítja a képet, mint a negatív sztereotípiák ismétlése.
Pozitív fejlemény volt a Roma Sajtóközpont (RSK) megalapítása 1995-ben, szőtte tovább a beszélgetés fonalát Hídvégi Balogh Attila. „Az RSK létrehozása minőségi és mennyiségi változást hozott, Bernáth Gábor és Messing Vera kutatása szerint ezután 60 százalékkal több alkalommal jelentek meg cigányokkal foglalkozó cikkek, de sajnos ezekben is általában a cigányokat emlegették, nem pedig konkrét személyeket, akik lehetnek tanárok, orvosok, tehát a sztereotípiáktól eltérő foglalkozást űzők.” Kerényi György szerint az RSK létrehozása win-win szituációt hozott létre. „Az volt az RSK koncepciója, hogy mint hírügynökség ellássa az újságokat roma anyagokkal, ez nekik is jó volt, nekünk is. Kaptak anyagokat, de ezek révén
szemléletet is formáltunk, érzékenyítettünk.
Azáltal, hogy behoztuk például a kényszermosdatások témáját – amit korábban egyáltalán nem ismertek –, megmutattuk, hogy milyen direkt rasszizmus volt a szocializmusban.” Czene Gábor szerint ezt a gyakorlatot el kellett fogadtatni a többségi szerkesztőségekben. „Nem volt automatikus, hogy a roma témáknak helye van a lapban. Tisztességes, nem rasszista kollégák dolgoztak a Népszabiban akkor, de ez akkor új volt.”
Hídvégi Balogh Attila fontos mérföldkőként azonosította azt, amikor Horváth Aladár – egyébként független jogvédőként tevékenykedő közéleti ember – megnyerte az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöki címét, és ez címlapon szerepelhetett a Népszabadságban. Czene Gábor szerint ezért nem kellett külön lobbizni a szerkesztőségben, hiszen nagy hírértéke volt annak, hogy egy jogvédő nyert el egy ilyen posztot. Kerényi György szerint is önálló hírértékkel bír az esemény. „A Népszabadság volt akkoriban a legnagyobb napilap, volt súlya annak, hogy az ORÖ-t ki vezette, hiszen
elvileg ők nyomták rá a kóserpecsétet az aktuális kormány romapolitikájára.
Közjogi relevanciája ugyan nem volt a működésüknek, de annak volt tétje, amikor valaki a polgárjogi felfogásával nyert el egy ilyen tisztséget.”
Hídvégi Balogh Attila ekkor megint felidézte Bernáth Gábor és Messing Vera kutatását, miszerint 1997 után a cigányellenesség csökkent. „1997 és 2006 között a nyílt cigányellenesség visszaszorult, egészen az olaszliszkai incidensig. Már működött az RSK, 2001-től a Rádió C, beindult a médiagyakornoki program az RSK és a Független Médiaközpont szervezésében, a cigány gyerekek bekerülnek a mainstream médiumokhoz, és ez sok embernek nyitotta ki a szemét.”
Kerényi György szerint az ekkor megjelent diverzitás nagyon fontos volt, de nem csupán önmagáért. „Nem feltétlenül azért volt ez nagy dolog, mert egy roma ember máshogy ír meg egy romákról szóló cikket, mert vannak szakmai sztenderdek, és ez azt is jelenti, hogy kb. mindenki ugyanúgy ír meg valamit. Hogy behoz cigány témákat, az egy dolog, de az már eleve a közösséget érzékenyíti, ha ott van pár roma, mert
akkor valahogy már minden máshogy szól,
óhatatlanul befolyásolja a roma képet, hiszen mindenkinek van a fejében egy roma kép, és mindenkinek meg kell ismernie a saját roma képét. Amikor nem romaként írsz romákról, akkor hatalmi pozícióból írsz, és ez egy nagyon fontos szemléleti korlát. Ez egy hatalmi gesztus, de akkor sem lehet kimondani, hogy csak roma írhat romákról.”
Hídvégi Balogh Attila megkérdezte, hogy a résztvevők szerint szükség van-e olyan kvótákra, amelyek meghatároznák a roma munkatársak minimális számát egy szerkesztőségben. Czene Gábor – állami médiumok esetében – támogatná ezt. „Kvótapárti vagyok, de persze nem vagyok benne biztos, hogy a kvóták hasznosak lennének. Az MSZP-nél is voltak kvóták, de ott sem vezettek eredményre.
A cél az volna, hogy ne legyen szükség kvótákra, de ahhoz, hogy ide eljussunk, valószínűleg kell a kvóta”
– világított rá egy ellentmondásra Czene Gábor, és véleményéhez Kerényi György is csatlakozott.
Hídvégi Balogh Attila arról kérdezett, hogy a két jelentős roma médiaszereplő, a Rádió C és az RSK alapításában mennyire vettek részt cigányok. Kerényi György azt mondta, hogy az RSK alapítása Horváth Aladárhoz köthető, de a Rádió C-t valóban nem cigányok indították útjára. „Volt arról szó, hogy Daróczi Ágiék indítanak egy rádiót, de ebből semmi nem lett. 2001-ben végül az Autonómia Alapítvány támogatásával sikerült elindítanunk a rádiót, innentől kezdve el lehetett kezdeni azon gondolkodni, hogy engem nem cigányként vajon mi legitimál a főszerkesztői poszton, és ahhoz is hozzá kellett szoknom, hogy időként legádzsóznak.”
Hídvégi Balogh Attila a független roma médiumok finanszírozásáról is kérdezett. Kerényi György azt mondta, szerették volna, ha roma közösség is szerepet vállal ebben, de a kísérlet nem járt sikerrel. „Ma már általános az, hogy egy médiumot a közönség tart el, de ez akkor még nem volt benne a levegőben. Másrészt
egy Telex-támogatónak egészen más a jövedelmi struktúrája, mint egy átlagos roma embernek.”
A vállalkozók bevonása sem bizonyult sikeresnek. „Nem nagyon jöttek, akik meg jöttek volna, azoknak meg mi mondtuk, hogy ne, mert ők azt gondolták, hogy aki fizet, az rendel is.” Végül úgy sikerült a pénzügyi lukakat betömni, hogy a Magyar Rádió napi egy órányi anyagot vett át tőlük – pénzért –, és sugárzott a szolnoki nemzetiségi frekvencián. „Ez a költségvetés felét jelentette, de aztán ez is megszűnt, nem sikerült intézményesíteni a rádió finanszírozását.”
Hídvégi Balogh Attila feltette azt a – Czene Gábor által provokatívnak titulált – kérdést, hogy akkor kinek a feladata lenne egy roma médium finanszírozása. Kerényi György fájlalta, hogy a támogatások terén nincsenek automatizmusok. „Nem tudom, melyik kormánynak lenne érdeke támogatni a roma közösséget és azt, hogy legyen működőképes roma média,
szerintem egyiknek sem, sajnos.”
Szerinte a 90-es években más volt a helyzet. „Korábban még volt egy ilyen romantikusabb feelingje a politikának, úgy érezte, van felelőssége a terület iránt, de ez mára elenyészett, ma már sokkal direktebben a saját politikai céljaikat kiszolgáló szervezeteket, médiumokat támogatják, rég nem önérték az, hogy valami roma.” Czene Gábor szerint ez nem csak a roma médiumok támogatására vonatkozik.
„Ezt el lehet mondani a civil szervezetekre, a társadalom teljes területén.
Korábban voltak olyan területei a társadalmi életnek, ahol sikerült már valamilyen finanszírozási automatizmusokat beindítani, de ezt a Fidesz teljesen felszámolta.”
Nyitókép: Romano Kher
