Bura Károly (1881-1934), a legendás hírű cigányprímás, a cigányzenészek korabeli mozgalmának egyik vezéregyénisége a két világháború között a Kőfaragó utca 5-ben lakott. Végrendeletében meghagyta, hogy a lakásában cigánymúzeumot rendezzenek be. „Lakásomat, amely életem emlékeit gyűjti magában, egy esetleg megalakítandó cigánymúzeum részére hagyományozom,
mert halálommal is a cigányzenészség ügyét akarom szolgálni, mint ahogyan egész életemben is csak azt szolgáltam.”
(Hajnáczky Tamás idézte Bura Károly cigányprímás című 2021-es könyvében a Pesti Napló cikkéből. )

A galéria ugyan nem a lakásában kapott helyet, és nem is cigánymúzeum, ám közel száz év elteltével mégis megvalósulni látszódik valami ahhoz hasonló, mint amit Bura megfogalmazott. A Roma Parlament civil szervezet elnöke, Horváth Aladár a még csak koncepció szintjén létező, leendő Józsefvárosi Múzeummal is szeretne együttműködni: diákok számára tárlatvezetéseket, rajzórákat tartani, és közművelődési feladatokat is ellátni a galériában.
A ’70-es évek elején, a cigányemancipációs mozgalom kibontakozásának idején, a muzsikus cigányság iránt nem érdeklődött sem a roma, sem a nem roma értelmiség. Akkoriban jól éltek a muzsikusok, sokan kaptak külföldön hosszabb időre szóló szerződést, és a hazai foglalkoztatásuk is teljes volt. Talán magasabb életszínvonalon is éltek, mint az átlag magyar népesség. Ebből is látható, a cigányság problémája valójában éppen a cigányságukból ered, s nem a szociális helyzetükből. A muzsikusok is ugyanúgy átélték a társadalomban meglévő előítéletek okán a hátrányos megkülönböztetést a mindennapokban vagy akár a közintézményekben, legfeljebb kevésbé érintette őket érzékenyen, mert a megélhetésüket biztonságban tudhatták egészen a 80-as évek közepéig.

A másik problémát az jelentette, hogy a muzsikusok által teremtett értékek, a magas színvonalú művészi teljesítményük sem kapott megfelelő elismerést. Mára ez a helyzet alapvetően megváltozott, egyre nagyobb figyelem övezi múltjukat és jelenüket is. A történészek kutatásainak köszönhetően – de még mindig nem elég széles körben – tudjuk, milyen szerepet játszottak a magyarságtudat kialakításában, ébrentartásában a reformkor idején, de már korábban is, például a Rákóczi-szabadságharcban, később az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban, vagy a trianoni trauma feldolgozásában.
Ez utóbbiban fontos szerepet vállalt Bura Károly is, aki egész munkásságával azt erősítette, hogy a cigányzene mindenkor részét képezte és képezi a magyar nemzeti kultúrának. Hajnáczky Tamás történész idén jelentette meg Bura Károly-monográfiáját. Neki már korábban is kutatási témái között szerepeltek a cigányzenészek mozgalmai a boldog békeidők és a két világháború közötti időszakban.
A Roma Parlament névadó ünnepségére október 2-án este 6 órakor kerül sor, amit grandiózus fotókiállítással kötnek egybe. Az elsősorban a névadóról készült fotókat főleg a II. világháború előtti időszakból gyűjtötték Bura Károly kortársainak leszármazottaitól. Bura Károlynak ugyan nem volt gyermeke, de testvérei utódai közül ma is többen élnek a kerületben. Sokan neves muzsikusok, például ifj. Czene Rudolf zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Bartók Béla Konzervatórium tanára.

A kiállításon mintegy 80 fénykép, köztük portrék, történelmi és családi eseményeket, idilleket megörökítő fotók, zenekari képek lesznek láthatók. A galéria központi részén kap helyet a Bura Károlyról készült festmény és néhány fotó.
A megnyitón ifj. Sárközi Lajos és Dés László közös koncertjét hallhatjuk, valamint Dányi Amarillis tolmácsolásában Kökény Anna Ó pillanat című verse is elhangzik.
