Káosz a vasútnál

2024. augusztus 29.

„Hell-dobozok és a sár tartják össze a pályát”

Szombaton több vasútvonalon kitört a káosz, állandóvá váltak a késések. Vasárnap kisiklott egy vonat a Keleti pályaudvaron, emiatt hétfőre is kiesett az ország legnagyobb fejpályaudvara a forgalomból, s mindezt tetézte, hogy Nyugati pályaudvar is elesett. Késés, síntörés, peronon hagyott utasok, klíma nélküli vonatok nyáron. Valóban most omlott össze 30 évnyi elhanyagoltság után a magyar vasúti közlekedés vagy rossz döntések állnak a háttérben?

Az augusztus 20-ai hetet követő hétvégén igencsak rájárt a rúd a vonattal közlekedőkre. A különösen forró szombati napon pályahiba miatt pótlóbuszok közlekedtek a Balaton déli partján. A buszokra nem fért fel mindenki, többen rosszul lettek. A Mávinform azonban nem csak arról számolt be, hogy kárpótlásul az északi és a déli vonalon is ingyenesen lehet utazni este hét óráig, hanem arról is, hogy a Keleti pályaudvarról Kassára és Sátoraljaújhelyre elindult Hernád-Zemplén IC járműhiba miatt Hatvantól 80 perces késéssel indult, a sátoraljaújhelyi vonatrész pedig csak Miskolcig jutott.

Vasárnap a Keleti pályaudvaron történt kis híján tragédiába torkolló baleset, amelynek során csak egy másik vonat mozdonyvezetőjének ébersége akadályozta meg, hogy a kisiklott szerelvénybe rohanjon. Az eset után ráadásul hétfőre le kellett zárni Magyarország legfontosabb fejpályaudvarát, a helyszíni utastájékoztatás azonban elmaradt. Az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezet előzetes jelentése szerint két sínpárt rögzítő csavar törése okozta a balesetet. A rendőrség időközben büntetőeljárást kezdeményezett az ügyben.

Még hétfőn a Nyugati is „elesett”, miután egy Kőbánya alsó és a Nyugati pályaudvar közötti szakaszon – pályahiba miatt – csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok.

A kisiklott Intercity vonat a Keleti pályaudvar közelében 2024. augusztus 25-én – Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Felkészül Rákospalota-Újpest?

Az utóbbi esetre ráadásul épp előző nap figyelmeztetett a Magyar Közlekedési Klub. Közösségi oldalukon azt írták, a „másik képen az ország egyik legfontosabb fővonala látható Zuglónál. Itt ágyazat helyett lassan a hell-dobozok és a sár tartják meg a vasbeton aljakat. A sínek pedig ugyanúgy 48 kilósak, ami a tízpercenkénti InterCity, elővárosi és teherforgalomra enyhén szólva karcos. Itt jelenleg 60 km/h a sebesség, kérdés, vajon mikor adja fel majd egyszer csak a szétrohadt pálya”.

Az ügy érdekessége, hogy olyan posztról van szó, ami eredetileg a Magyar Közlekedési Klub és a Közlekedő Tömeg Egyesület kampányáról, a „kamu lassújelekről” (indokolatlan sebességkorlátozásról) szólt. A civilek évek óta mondják: amíg egyes felújított vagy jó állapotú mellékvonalakon műszakilag indokolatlan sebességkorlátozásokkal verik szét a menetrendet és rontják a vasút versenyképességét, addig máshol – például épp azon a kettőn, ahol a kisiklás és a síntörés történt vasárnap és hétfőn – balesetveszélyes állapotok uralkodnak.

„Hülyeségekre megy el a pénz, miközben folyamatos lerohasztása van a vonalaknak” – mondja Pongrácz Gergely mérnök, a Magyar Közlekedési Klub elnöke. „Az EU-s pénzek látványberuházásokra mennek el. Nézzük meg a 100-as vonalat (Budapest-Cegléd-Debrecen), amit uniós forrásból újítottak fel pár éve és már tele van lassújelekkel. Még annak a fenntartása se megy, ami jó pénzből fel lett újítva. Sokszor felelősségelhárításból – abból baj nem lehet alapon – teszik ki a lassújeleket, amikor műszakilag nem indokolt. Ezáltal próbálnak összegeket kizsarolni az államtól, és emiatt nem jut oda, ahol már tényleg nagy problémák vannak.

Rákospalota-Újpestnél lehet látni, hogy mozog a sín, amikor áthalad egy vonat. 10–20 centis kilengések vannak. Ott bármikor lehet síntörés, csoda, hogy eddig nem volt.

Ezeket olcsón meg lehetne oldani, sima karbantartási feladat lenne, hogy megelőzzék” – mondja Pongrácz Gergely.

Szerinte lehet fatális véletlenek sorozata is, hogy pont most történtek meg azok a helyzetek, amelyre évek óta figyelmeztetnek. „Olyan ez, mint a globális felmelegedés, hagyjuk, nem foglalkozunk vele valójában. Igaz, erre jött a miniszteri kézi vezérlés, így egyre többször lesznek olyan különleges állapotok, mint szombat-vasárnap-hétfőn kialakultak” – mondja a Közlekedési Klub elnöke, hozzátéve, hogy nem vár csodát attól, ha lecserélik a MÁV vezérkarát.

Lázár János reformdühe

Lázár János épp a napokban hirdette meg az öt pontból álló közlekedési akciótervét: „a közlekedési jogot állampolgári alapjoggá akarja nyilvánítani”, a vasútépítés, a járműbeszerzés, az utaskomfort javítása és a MÁV újraszervezése.

„Hogy a közlekedés legyen alapjog nagyon jó ötlet. Az viszont, hogy ezen azt értik, hogy naponta háromszor lehessen utazni átszállás nélkül a járási központba, valójában a nagy semmi. Az alapötlet jó, de a megvalósításon látszik, nem ért hozzá, és a körülötte lévő szakértők is autóval járnak mindenhová.

Lázár János a parlamentben – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Az integrált ütemes menetrend már fel sem merül, pedig nagyjából annyiba kerülne, mint az, hogy közvetlen járatot küldesz minden faluból a járási központba naponta háromszor”

– véleményezi a Magyar Közlekedési Klub elnöke a Lázári öt pontot.

Integrált ütemes menetrend
Egy adott közösségi közlekedési viszonylat adott járattípusának menetrendje akkor ütemes, ha a járatok kiszámíthatóan, azonos időközönként követik egymást mindkét irányában. A gyakorlatban az „ütemezés” mértéke 120-60-30-15-10-7,5-5-3,75 perc lehet. Az ütemes menetrend az utasok számára a kiszámíthatóságot, a megjegyezhetőséget, az átláthatóságot jelenti – írja az itf.hu. Integráltnak akkor nevezzük, ha több járattípusra vagy több közlekedési ágazatra – például vasútra és buszra – is kiterjed.

„Fel kell állítani egy szakembergárdát – a nevek nem fontosak – és létrehozni egy BKK-hoz hasonló csapatot, amelyik megcsinálja a vonat és busz között összehangolt ütemes menetrendet és aztán azt be kell vezetni. Az infrastruktúrát pedig annak alapján kell majd fejleszteni, amit ez a menetrend diktál” – mondja Pongrácz, aki szerint ez a legfontosabb lépés afelé, hogy ne jellemezzék egyszerre a fölösleges, pénzszóró felújítások és a szétrohadó pályák a magyar vasúthálózatot. „El kell felejteni azt, hogy mindig szalagokat vágunk át, komplett vonalakat újítunk fel.”

Pénteken folytatjuk a témát Vitézy Dávid közlekedési szakértő véleményével.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.